FÓKUSZBAN A TETŐÉPÍTÉS ÉS SZIGETELÉS – Szakmai továbbképzés építészeknek és kivitelezőknek

Az ÉMSZ a BME Épületszerkezettani Tanszék oktatóinak közreműködésével továbbképzést, melynek előadásai az aktuális kérdésekre kínálnak megoldást, példák bemutatásával, sok hasznos információval építészeknek és gyakorlati szakembereknek. MÉK 3...

Fémlemezfedések az építészetben 2021 – Pályázati felhívás

2021-ben ismét indul az alumíniummal burkolt ill. fedett épületek megmérettetése. Idén május 5-ig várja a Prefa által felkér neves zsűri építészek és az építészhallgatók...

Kihirdették az ÉV TETŐJE 2023 Nívódíj Pályázat győzteseit

Az ÉV TETŐJE Magyarország és a régió legrangosabb szakmai megmérettetése tető, homlokzat, épületburok témakörben. Azzal a céllal hozták létre, hogy a hazai tervezők és...

A városokban is megvalósítható a víz természetes körforgása

Az épített környezet és a klímaváltozás miatt felforrósodó, poros levegő idén nyáron is erősen igénybe veszi majd a városlakók szervezetét, az egyre szélsőségesebb időjárásnak...

ÉV TETŐJE 2021 Nívódíj Pályázat – pályázati felhívás

Az ÉMSZ idén is meghirdeti az ÉV TETŐJE Nívódíj Pályázatot. A pályázat célja az építészeti (funkcionális és esztétikai), műszaki és technológiai, valamint gazdaságossági szempontok...

Zöld épületszerkezetek konferencia

Az ÉMSZ (Épületszigetelők, Tetőfedők, Bádogosok és Ácsok Magyarországi Szövetsége) a BME Épületszerkezettani Tanszék és a Magyar Kertépítők Országos Szövetsége zöldtető- és zöldfal építők szakmai...

ZenSteel válságstratégia: „előre, de nem menekülés”

Csarnokot épít, bővíti kapacitásait és kínálatát Magyarország egyik legdinamikusabban növekvő építőipari acéllemezgyártó cége, a ZenSteel márkanévről ismert TRM Pro Kft. Az üzleti életben, a közelgő...

Szép megoldások, PREFA burkolatok az Év Tetőjén

Az ÉMSZ Év Tetője Nívódíj pályázaton az elmúlt évekhez hasonlóan a fémlemezzel burkolt tetők és -homlokzatok kategóriában kiemelkedően magas számban kaptak PREFA fedéssel készült...

Harc a hőhidak és a nedvesség ellen

Egy új épületnél gyakran csak a lakók beköltözése után derül ki, hogy valójában mennyire komfortos a mindennapok során. A tapasztalatok szerint javítanivaló folyamatosan akad,...

BME-BMI TETŐKONFERENCIA 2019 – Elszabaduló trendek a tetők építészetében

A BME Épületszerkezettani Tanszék konferenciája a BMI Bramac és a BMI Villas támogatásával A MÉK által akkreditált október 1-i konferencián a szakma jeles hazai képviselői...

Lapostetők tűzvédelme

Épületeink nem járható lapostetős részeire hő- és tűzvédelmi szempontból általában kevesebb figyelmet fordítunk, mint az épülethomlokzatokra, ahol az esztétikai szempontok is sokat nyomnak a...

Nyertes épületek alumínium burkolattal

Az idei Év háza pályázat két fődíjasa értelemszerűen nagyon különböző: Karlovecz Zoltán pécsi lakóháza a masszív, robosztus téglát és a könnyű alumíniumot kombinálja, a...

Alátéthéjazatok, légáteresztő és párafékező fóliák tervezési hibái

A beépítésre szánt tetőfóliák minden lényeges teljesítményjellemzőjét (műszaki paraméterét) meg kellene adnia a tervezőnek (a szakma szabályai szerint), a kivitelezőnek pedig csak ez alapján...

A hazai beruházók tetőipari kulcspartnere lehet a Zensteel

A cserepeslemez és trapézlemez termékeiről közismert Zensteel brand jelentős tartalékokkal a raktáraiban, optimistán tekint a 2023-as évre. A cégvezetők szerint az építőipari szereplők stabil...

Szálcement, fém és kerámia tetőn és homlokzaton

Anyagkiírás, mennyiségszámítás, rögzítés, vélt vagy valós bonyodalmak a kivitelezés során – a szerelt homlokzati szerkezetek műszaki előnyei és esztétikája sem mindig feledteti az előzőekkel...
SMA_banner
Teknikum_banner_01_26
ETE_banner