Szép megoldások, PREFA burkolatok az Év Tetőjén

2211

Az ÉMSZ Év Tetője Nívódíj pályázaton az elmúlt évekhez hasonlóan a fémlemezzel burkolt tetők és -homlokzatok kategóriában kiemelkedően magas számban kaptak PREFA fedéssel készült épületek elismerést.

Az Év Tetője 2020 Nívódíj 4 szekcióban kiosztott egy-egy Nívódíja mellett nyolcan nyertek Különdíjat, további nyolc pályamű Kategóriadíjat kapott, tíz szakember pedig elismerő oklevelet vehetett át. Hét olyan kivitelező munkáját díjazta a nemzetközi zsűri, aki PREFA alumínium tető- és homlokzatburkolatot használt. A nyertes pályaműveket Dr. Kakasy László, a BME Épületszerkezetei tanszék egyetemi adjunktusa és az ÉMSZ Év tetője zsűri elnöke méltatta.

A homlokzatburkolat szekció legrangosabb elismerése az Aranysalejzni Vándordíj, amelyet az adott évben a legeredményesebb pályázó birtokolhat egy évig.

Arany Salejzni a kecskeméti tőzsdetojásért

2020-ban az Aranysalejzni Vándordíjat a homlokzatburkolati kategória Nívódíját is elnyerő Tető-Kovács Kft. (Ombódi Tamás) és a Bőszén és Társa Bt. vihette haza a Kecskeméti Campus “Tőzsdetojás” kiselemes burkolatáért. A burkolat PREFALZ P10 tisztafehér lemezből készült, egyedi gyártású fedési elemekkel: több mint 700 db rombusz és 2 db körelem fedi le a szerkezetet.

Kecskeméti Campus – “Tőzsdetojás”

Nagy szakmai kihívást jelent kétszer görbült szabályos forgásfelületet burkolni síklemezből gyártott elemekkel, amelyet a kivitelező tökéletesen oldott meg. A kiselemes fedés megjelenésének tervezése, aljzatkialakítása és burkolása a pályázó feladata volt. Külön nehézséget jelentett a megfelelő szerelési sorrend meghatározása, ugyanis a már elkészített burkolatra nem lehetett később rálépni, nehogy behorpadjon. A kész munka látványa lenyűgöző.” – méltatta a pályaművet a zsűri elnöke.

A tervező elképzelését kifejezetten kihívás volt megvalósítani, az eredményt látva pedig nem túlzás azt állítani, hogy maximálisan sikerült. A vérbeli szakemberek pedig kifejezetten keresik az ilyen kihívásokat. A tőzsdetojás sikeréhez a PREFA anyagaiban rejlő változatos felhasználási lehetőségek és a cég által nyújtott szolgáltatások is elengedhetetlenek voltak. A pályamű alapja egy acél tartóváz volt, amire vízszintes csőgyűrűket szereltek, majd pedig erre merőlegesen horganyzott acéllemezből sávokat rögzítettek, ezekre a sávokra erősítették végül a burkolat elemeit.

Prefalz síklemezek fűszernövény feldolgozón, kápolnán és családi házon

Kiselemes fedések kategóriában kategóriadíjban részesült a Hidasi Tibor és Pilisi Pléh-Boy Kft. a zirci Fűszernövény Feldolgozó üzem manzárd tetejének PREFA tetőfedő zsindely elemmel történő fedéséért.A pályázó aktívan részt vett a tervezésben is, újépítésű, manzárd tetős épület készült egyedi formájú tetőablakokkal. Az ablak szegése és borítása PREFA kettős állókorcos fedéssel készült. Az álló tetőablakok vízelvezetése kettős bélésű rejtett csatornán keresztül történik. Figyelmes és profi munka, szép csomópontok jellemzik az épületet a tetőn és a homlokzaton. A tető díszei a hóvágó elemek.

Kiselemes fedések kategóriában különdíjat vehetett át Szabó Attila (Szabó Tetőfedő Kft.) az érsekvadkerti Kálvária Kápolna tetőfedéséért. A szakember egy műemlékvédelem alatt álló épület nagy volumenű felújításában vett részt. Szakértelmének is köszönhető, hogy nem tükörfedéssel, hanem egyedi tervezésű és gyártású kiselemes fedéssel készült az épület, amely eltérő a tornyon és a templomhajón. „A gyártási és szerelés munkák pontos végig gondolása nélkül talán könnyű lenne kijelenteni, hogy ez egy egyszerű munka volt. A részleteket látva azonban egyértelművé válik, hogy a kivitelezés biztos kezet és nagy szakmai tudást igényelt.” Az épületre egyedi gyártású PREFALZ P10 antracit lemez került.

Kiselemes fedések kategóriában elismerő oklevélben részesült Gavallér Gábor egy budapesti családi ház rombusz fedéséért. Itt felújításról van szó, új tetőkéreggel készült manzárd tetőről, amelyhez PREFA kiselemes fedést használtak. „A régi bitumenes zsindellyel készült tetőfelületet ellenléccel és deszkázattal fedték le és erre került az új fémlemezfedés. A pályázó magabiztosan készítette el a fedést a tetőablakok és homlokzatburkolatok korcolt lemezfedésként kerültek kialakítása.” E tető éke is a PREFALZ P10 antracit síklemeze lett, amely az idei év egyik népszerű versenytermékének is nevezhetnénk, továbbá rendszerként jelennek meg a tetőn a PREFA hóvágó és ereszcsatorna elemei is.

Minimál dizájn korcolt fedéssel

Korcolt fedések kategóriában különdíjban részesült Bíró Dániel (Bíró Profil Kft.) a zalaegerszegi Apátfa Kő- és Kertcentrum épületének tetőfedéséért.A korábban bitumenes zsindellyel fedett tető ellenléccel és deszkázattal a PREFA anyagával kapott új korcolt fedést. A pályázó fiatal kora ellenére profi bádogosmunkát végzett, egyedi, pontosan végrehajtott részletmegoldásokkal.” Ennél az épületnél burkolatként a PREFALZ P10 világosszürke és márványszürke lemezeire esett a választás.

Apátfa Kő- és Kertcentrum, Zalaegerszeg

Korcolt fedések kategóriában elismerő oklevélben részesült Juhász László és a Bádog-Vár Kft. egy velencei ikerház tetőfedéséért.A jól kivitelezett munka során az ikerház tetőjére és homlokzatára is a PREFA lemezeit használták fel. A tervezői elképzelés közelről és a távolról is teljesen megvalósult.” A tető és homlokzat korcolt fedésének részletei nagyon látványosak, a burkoláshoz PREFALZ P10 antracit színű szalagot és táblát használtak fel.

Korcolt fedések kategóriában elismerő oklevélben részesült a Majer Bádogosipari Kft. egy budapesti családi ház tetőfedéséért.A minimál megjelenésű családi házon a tető, a homlokzat és a kültéri mennyezet készült a PREFALZ P10 grafitszürke színű lemezzel. A kivitelezés finom és igényes, látszik a munkán a szakmai tudás.

Budapesti családi ház

Az eredményekből tisztán látszik, hogy legyen szó családi vagy társasházról, középületről vagy műemlékről, a Prefa anyagok minden esetben megállják a helyüket.

 

További információk a Prefa termékeiről és szolgáltatásairól ITT.

 

 

Forrás: Build-Communication Kft.