Az építőiparnak válaszokat kell adni az éghajlatváltozásra

Az éghajlatváltozás miatti elvárások hatására jelentős változásokon esett át az építőipar. Azonban a változás olyan mértékű, hogy jövőbemutató megoldások kidolgozására, ehhez pedig ágazati szintű...

Alátéthéjazatok, légáteresztő és párafékező fóliák tervezési hibái

A beépítésre szánt tetőfóliák minden lényeges teljesítményjellemzőjét (műszaki paraméterét) meg kellene adnia a tervezőnek (a szakma szabályai szerint), a kivitelezőnek pedig csak ez alapján...

Fészekrakás villámgyorsan

A növekvő ingatlanárak miatt az önálló lakáshoz jutás nehézségekbe ütközik, így a fiatal házasok lakáshoz, illetve házhoz jutásának lehetősége is korlátozott. A HORIZONT Global...

MAPEI: 85 évesen is a jövőbe tekintünk

A korszerű építési segédanyagairól ismert multinacionális vállalatcsoport 1937. február 12-én született Milánóban Rodolfo Squinzi 1937-ben feleségével, Elsával közösen alapított céget Milánó külvárosában. A kezdetben mindössze...

LAFARGE cementtel válik zöldebbé a MOL Campus

A MOL Campus környezettudatos kivitelezési és fenntarthatósági célkitűzéseinek megvalósításához, amit ebben az évben indítottak, többek között a LAFARGE Királyegyházi Cementgyárában gyártott cementet választották mint...

Új Európai Bauhaus

Építés kerámiával egy élhetőbb, fenntarthatóbb, zöldebb jövőért! Az Új Európai Bauhaus kezdeményezést Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hirdette meg 2021 szeptemberében. A...

Megkezdődött a polisztirol újrahasznosítása

A szakemberek évek óta érvelnek amellett, hogy a közhiedelemmel ellentétben a polisztirolhab nem környezetszennyező, sőt újrahasznosítható. A környezetet terhelő műanyagok mennyiségének csökkentésére több ország...

Természetes kővel a fenntartható kivitelezésért

Az elmúlt években sok más területhez hasonlóan, az építőiparban is kulcsszóvá vált a fenntarthatóság. Egyre több építész és tervező fordít figyelmet olyan anyagokra, amelyek...

STROPROCK G – pincék, garázsfödémek új, nem éghető szigetelése

Egy oldalon speciális felületkezeléssel ellátott, dűbelezést nem igénylő, ragasztható hőszigetelő termék. Ha a födémek alsó síkjára kerülő szigetelések kivitelezése éghető hőszigeteléssel történik, az veszélyeztetheti az...

A védelmező kéz formájú ház

Ugyan éppen a környezetbe illeszkedés volt a cél, ám Karl Heinz Castlungernek az olaszországi Trentino régió Flavon nevű falujába tervezett háza elsőre kifejezetten meglepte...

10 millió köbméter

Az Austrotherm Kft. már több mint 30 éve gyárt Magyarországon hőszigetelőanyagot. Idén egy másik kerek számmal is büszkélkedhet, ugyanis mennyiségi mérföldkőhöz érkezett a vállalat:...

Konferencia, ahol mindenki a padlót nézte

Csütörtökön került megrendezésre a Floor Expo, a dekor és ipari padlóburkolatok újdonságait bemutató konferencia. A résztvevő mintegy kétszáz tervező és kivitelező szakember Magyarországon még...

RHEINZINK fedésű székház az Év Tetője

Idén az ÉMSZ megosztott Nívódíját a fémlemeztető szekcióban a Hafter Kft. (Bartus Péter) nyerte el az OTP Ingatlan Zrt. székházépületének tetőfelújításával. A Nádor utcai épület...

Ismét vízre szállt a Fesztivál!

Legyen szó egy épület tartószerkezetéről, egy hídról, egy tartós és nagy teherbírású útról, vagy olyan látszóbeton elemekről, kreatív megoldásokról melyek hatással vannak környezetünkre, mindezek...

Vályogfalak vakolása és utólagos homlokzati hőszigetelése

Sokan talán úgy gondolják, hogy a vályog mint építőanyag ma már a múlté és eljárt felette az idő, pedig hazánkban a vályogfalazatú épületek száma...
SMA_banner
Teknikum_banner_01_26
ETE_banner