Idén az ÉMSZ megosztott Nívódíját a fémlemeztető szekcióban a Hafter Kft. (Bartus Péter) nyerte el az OTP Ingatlan Zrt. székházépületének tetőfelújításával.

A Nádor utcai épület fémlemez tetőfedését mintegy 10 éve egyszer már felújították – az 1980-as évek műszaki színvonala felől ítélve is tökéletesen szakszerűtlenül. Pedig akkor már ismert volt az ÉMSZ „Bádogos munkák tervezési és kivitelezési szabályai” kiadványa, mégsem tartották be annak előírásait. Így a beázási jelenségek mellett hamarosan páratechnikai problémák is jelentkeztek. Az épület tulajdonosa emiatt olyan új utat keresett, amelynek során nem éri ismételt kudarc, és végre egy jól működő tetőt kap.

Így jutott el a RHEINZINK magyarországi képviseletéhez, amelynek szakemberei garanciát jelentettek a tökéletes megoldásra. Az általuk nyújtott komplex műszaki támogatással olyan kivitelezési részletezettségű tető-szaktervek készülhettek, amelyek a kiemelkedő színvonalú szerkezeti és vízelvezetési koncepcióba illeszkedően tökéletesen megoldott csomóponti kialakításokat is tartalmaztak.

Kapcsolódó cikk(ek):
ÁTADTÁK ” AZ ÉV TETŐJE 2018″ Nívódíj pályázat díjait

És még ennél is többet: a tető korszerű szempontú továbbfejlesztésével új rétegfelépítést, és ezzel az épület a tető irányába történő energiaveszteségének lefaragását is. Az összetett és áttörésekkel is bőven ellátott tető számtalan különleges csomóponti kialakítása igazi szakmai ínyencség – amikre az anyaggyártó szakemberei fölényes magabiztossággal nyújtottak szokatlanságukban is tökéletes, nagyvonalúan biztonságos megoldásokat. A RHEINZINK tetőfedés kivitelezése során a pályázatot benyújtó szakkivitelező vállalkozás – a Hafter Kft. – ezen megoldások pontos megvalósítására eredményesen törekedett, amellyel láthatóan egy a korábbihoz képest teljesen új, nagyobb biztonságot nyújtó fémlemezfedési minőség jött létre a tetőn.

Fedés anyaga és technológiája:

  • RHEINZINK prePATINA bright rolled (kezdetben fényes, idővel patinásodó) felület.
  • Kettős állókorcos QUALITY ZINC titáncink fémlemezfedés.

 

KATEGÓRIADÍJ FÉMLEMEZTETŐ SZEKCIÓBAN

Horex Kft. (Reznicsek Zoltán) / Bilonka Építő Kft. (Bilonka István)szegedi Új zsinagóga felújítása

Fedés anyaga és technológiája:

  • RHEINZINK prePATINA bright rolled (kezdetben fényes, idővel patinásodó) felület.
  • Kettős állókorcos QUALITY ZINC titáncink fémlemezfedés.
  • RHEINZINK-Ornament mélyhúzható titáncink lemez (kezdetben fényes, idővel patinásodó) felület, a műemlékvédelem nélkülözhetetlen anyaga, díszmű elemek, ornamensek.

Bátran kimondhatjuk, hogy a hazai bádogos szakma néhány – hangsúlyozottan néhány! – emblematikus vállalkozása európai szinten is kiemelkedő ismeretekkel rendelkezik a díszműbádogos területen.

Ennek példája a szegedi Új Zsinagóga nyugati oldali nagy tornyának felújítása is, amelyet e különleges szakma olyan állócsillagai hoztak létre, mint a HOREX Kft. és Bilonka István vállalkozása. A hagyományos díszműbádogos mesterfogások ötvözése a korszerű ismeretekkel – mindezek együttesen jellemzik ezt a munkát. Mindehhez a klasszikus, natúr felületű RHEINZINK titáncink lemezt alkalmazták, amelynek egyedi kristályszerkezete – ennek révén kiváló feldolgozhatósága – tette lehetővé a változatos formák megvalósítását. Amely rendszernek része az éppen a díszműbádogos munkákhoz kifejlesztett RHEINZINK-Ornament lemez is, amelyből a préseléssel, mélyhúzással kialakított elemek még tökéletesebben elkészíthetők.

Kiváló szakemberek tudása és elhivatottsága + egy kiváló anyag: mindez együttesen tette lehetővé ennek a műnek a létrejöttét.

 

www.rheinzink.hu