A beépült karbon és az EPD-k szerepe

Adminisztratív teher vagy üzleti előny?

Az épületek energiateljesítményére vonatkozóan új fogalmak és követelmények jelentek meg az uniós jogalkotásban, amire itt az idő felkészülni. Az EPBD módosítása nem feltétlenül jelent csak adminisztratív terhet az építőipar szereplői számára, hanem üzleti előny is kovácsolható a konkurenciával szemben.

Az épületek energiateljesítményéről szóló irányelv (Energy Per­formance of Buildings Directive, EPBD) társjogalkotói ideiglenes megállapodásra jutottak a direktíva felülvizsgálata kapcsán 2023 decemberében, aminek köszönhetően a módosított EPBD 2024 elején formális elfogadási folyamaton megy keresztül. Mivel az EU-s jogalkotás ilyen magas szintjén először jelenik meg az épü­letek teljes életciklusára vetített karbonlábnyom és ezzel együtt a beépült karbon fogalma, a kivitelezőktől kezdve az építőanyag-gyártókig mindenkinek fel kell készülni az új kötelezettségekre.

Az Európai Zöld Megállapodás (European Green Deal) célki­tűzései mentén az EPBD célja az EU-ban található épületállo­mány dekarbonizációja 2050-re. Az ambiciózus célkitűzés töb­bek között annak is köszönhető, hogy az épített környezet az EU energiával kapcsolatos kibocsátásának 35%-át teszi ki. Az EPBD korábbi változatai és más irányelvek eddig az épületek működ­tetése során felmerülő karbonkibocsátás csökkentésével foglal­koztak. Azok a törekvések, melyek 2050-re az épületállomány dekarbonizációját tűzték ki célul, túlmutatnak az üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátása jelenlegi értelmezésén, mivel az épüle­tek teljes életciklusuk során – élettartamuk előtt, alatt és után – felelősek az ÜHG kibocsátásáért.

Ezért is volt időszerű az épületek teljes életciklusa alatti kibocsá­tásának mérésére vonatkozó irányelvi kötelezettség, kezdve az új épületekkel. Az épületek jelentős „anyagbányát” jelentenek, mivel több évtizeden át különböző erőforrásokat és nyersanyago­kat tárolnak, a tervezési lehetőségek pedig nagymértékben befo­lyásolják a teljes életciklus-kibocsátást mind az új épületek, mind a felújítások esetében. Ennek megfelelően a módosított EPBD 7. cikkelye előírja, hogy 2030-tól az új épületeknek nettó nulla karbonkibocsátású épületeknek kell lenniük; az új középületekre pedig már 2027-től vonatkozik ez a kötelezettség.

A nulla kibocsátású épületekre vonatkozó különleges követel­ményeket a módosított EPBD III. melléklete határozza meg rész­letesen: 

Az új épületek életciklusra vonatkozó globális felmelegedési potenciálját (GWP) 2030-tól kell kiszámítani a Level(s) keretrend­szer szerint. A teljes életciklusra vonatkozó kibocsátások különö­sen fontosak a nagyméretű épületeknél, ezért a számítási kötele­zettség 2027-től már a 2000 m²-nél nagyobb hasznos alapterületű épületekre vonatkozik.

Élenjáró jógyakorlatok

Az épületek teljes életciklusára vonatkozó GWP-je terén az EPBD egyelőre lemaradásban van több nyugat- és észak-euró­pai országtól, hiszen a térség öt országában (Hollandia, Francia­ország, Svédország, Dánia, Norvégia) már most is ki kell szá­mítani az épületek beépült karbonkibocsátását országos szinten (1. ábra). Három országban ráadásul már határértéket is szab­tak arra, hogy egy épületnek legfeljebb mekkora lehet a beépült karbonkibocsátása.

Dániában például a környezeti hatás mérésével kapcsolatos köve­telményeket fokozatosan beépítik az építési szabályzatba. 2023. január 1-jétől az 1000 m²-nél nagyobb új épületek környezetter­helésére vonatkozóan 12 kg CO₂-ekv./m²/év határérték lépett életbe, amely magában foglalja az épület teljes életciklusára vetí­tett karbonkibocsátását.

2025-re ráadásul csökkeni fog a jelenlegi határérték, ami azt jelenti, hogy Dániában az építkezés környezeti hatása jelentősen csökkenni fog a következő évtizedben; a 2. ábra szerint 2030-ra a jelenlegi küszöbérték majdnem megfeleződik. Mindez azt jelenti, hogy az ingatlanfejlesztőknek a funkcionalitás és a költségek mellett egyre inkább figyelembe kell venniük egyes projektek környezeti teljesítményét is.

Építőipari kötelezettségek

Tekintettel arra, hogy Nyugat- és Észak-Európában határértékeket határoztak meg a teljes életciklusra vetített karbonlábnyom éves jelentési időszakot követően, hasonló folyamatra lehet szá­mítani Európa-szerte az EPBD módosításának köszönhetően. Ez fontos kötelezettségek elé állítja mind a beruházókat és az ingat­lanfejlesztőket, mind az építőanyag-gyártókat, viszont a jogsza­bály-módosítás hatalmas üzleti lehetőséget is tartogat számukra.

Mivel a környezetvédelmi követelményeknek megfelelő épí­tési projektterv ma már elengedhetetlen az építési engedély meg­szerzéséhez, a formán, a funkción és a költségeken túl az ingat­lanfejlesztőknek egyformán figyelembe kell venniük az anyagok környezeti hatását és a tervezett épület működési hatékonysá­gát.

A kivitelezési fázisban dőlnek el azok a kérdések, amelyek­kel nagy hatást lehet gyakorolni az épületek beépült és működési karbonkibocsátására, hiszen ezeket később már csak nehezen – ha egyáltalán – lehetséges módosítani. Míg a működési karbon az épület egész életciklusa során, kb. 50–60 év alatt merül fel, addig a beépült karbon legmagasabb karbonkibocsátással járó életcik­lusai (nyersanyag-kitermelés, építőanyag-gyártás, építkezés) az épületek első éveiben fordulnak elő. Így mindenekelőtt fontos fel­mérni, hogy az egyes építőanyagok legyártása és beépítése mek­kora karbonkibocsátással jár (3. ábra).

Ahhoz, hogy az ingatlanfejlesztők és kivitelezők a jövőben megfeleljenek az épületek teljes életciklusa során felmerülő karbonkibocsátás határértékeknek, fontos tisztában lenniük a leg­magasabb karbonkibocsátású építőanyagokkal.

A 4. ábra bemu­tatja, hogy öt tipikus ingatlanépület beépült karbonkibocsátása hogyan oszlik meg az egyes építőanyag-fajták között. Látható, hogy akár kereskedelmi vagy ipari ingatlanról van szó, jellem­zően a beton – a cementnek köszönhetően – és az acél teszi ki az épületek beépült karbon-kibocsátásának 60–80%-át. Emellett fon­tos megemlíteni a hőszigetelőket is, hiszen 10-10%-ban tesznek hozzá az ipari és oktatási épületek beépült karbonkibocsátáshoz, valamint ezek a termékek nagy hatással vannak az épület műkö­dési karbonkibocsátására is.

EPD – a karbonkibocsátás adatalapú megközelítése

Annak érdekében, hogy a kivitelezők és fejlesztők idővel az épü­letek teljes életciklusa során felmerülő karbonkibocsátást csök­kenteni tudják, rendelkezniük kell a megfelelő adatokkal.

Erre a célra jelenleg kettő megoldás létezik

Először is használhatnak úgynevezett „másodlagos” adato­kat, amelyek megmutatják, hogy egy átlagos építőanyag termék mekkora kibocsátással rendelkezik. Azonban a másodlagos ada­tok nem specifikusak egy adott gyártó termékére, így az ada­tok minősége időbeli, földrajzi, és technológiai szempontból sem megbízható.

A másik megoldás az „elsődleges” információ igénylése az épí­tőanyag-gyártóktól, amelynek a legmegbízhatóbb formája az épí­tési termékre elkészített környezetvédelmi terméknyilatkozat (environmental product declaration, EPD). Az EPD alapja az adott építőipari termékre vonatkozó életciklus-elemzés, amely az ISO 14025, ISO 14040/44 és az EN 15804 szabvány szerint történik. Az EPD a termék élettartama során a környezetre gyakorolt hatá­sán túl annak részletes műszaki leírását is tartalmazza.

Versenyelőny a beépült karbon csökkentésével

A 2010-es évektől rendkívül megnőtt az EPD-k száma nemzet­közi szinten (manapság lassan 20 000 darab EPD lesz, míg 2011- ben csak pár száz volt), javarészt a Nyugat- és Észak-Európában található irányelveknek és kötelezettségeknek köszönhetően. Ez több dolgot is sugallhat a hazai építőanyag-gyártók számára.

Egy­részt az EPBD szabályozás pár éven belül várhatóan Magyaror­szágon is kötelezővé teszi, hogy egyes építőanyagok rendelkezze­nek EPD-vel. Másodszor, az EPD megléte sok helyen belépőnek számít a nyugat-európai ingatlanfejlesztések beszerzései során. Végül, a nyugati kivitelezőknek és ingatlanfejlesztőknek teljesíte­niük kell a megszabott teljes életciklusra vetített karbon küszöb­értékeket. Ez azt jelenti, hogy olyan építőanyagokból kell meg­tervezniük az épületeket, amelyeknek az aggregált kibocsátása megfelel a követelményeknek.

Így a magyar építőanyag-gyártók üzleti előnyt kovácsolhatnak az épületek dekarbonizációjára vonatkozó kötelezettségekből, hiszen az EPD elkészítésével meghatározott karbonlábnyom-érték befo­lyásolhatja piaci versenyhelyzetüket. Továbbá a benchmark elem­zés segítségével a környezetvédelmi terméknyilatkozat viszo­nyítási alapot nyújt termékük környezeti teljesítményének összehasonlítására az azonos műszaki és technikai paraméterek­kel rendelkező termékekhez képest. Ezen adatok mentén optima­lizálható a legkisebb karbonkibocsátásra a termékgyártás, majd tervezhető az építőanyag nemzetközi piacon való ismertetése, értékesítése.

Hogyan tovább?

Mivel az épített környezet az EU energiával kapcsolatos ÜHG-kibocsátásához 35%-kal járul hozzá, az épületek dekarbonizációja haladéktalan megoldást kíván. Nyugat- és észak-európai jogszabá­lyokat követve az EPBD tavalyi módosítása már kitér arra, hogy az épületek teljes életciklusa során felmerülő karbonkibocsátást mérni kell 2027-től, és valószínűleg csökkenteni pár év adatgyűj­tési időszakot követően.

A beépült karbonkibocsátás mérésére azonban komoly adathiány áll fent hazánkban, de az építőanya­gokra elkészített EPD-k reményteli megoldást garantálnak erre az elmaradásra. EPD birtokában ráadásul a magyar építőanyag-gyártók nagyobb eséllyel indulhatnak a nemzetközi beszerzése­ken, termékük karbonlábnyomát a konkurencia adataival hasonlít­hatják össze annak érdekében, hogy felmérjék mennyire alacsony vagy magas a karbonlábnyomuk. Ez azért is fontos, mert az épüle­tek teljes életciklusa során felmerülő karbonkibocsátásnak nélkü­lözhetetlen eleme a beépült karbonkibocsátás csökkentése, amely a nyugat-európai országokban már egyre elterjedtebb és hamaro­san hazánkba is elér.