Magyar klímaszerelő a világ élvonalában

781

A Daikin Service Games klímaszerelőknek meghirdetett világverseny Japán döntőjébe nyert kvalifikációt egy magyar versenyző, Dobai András, aki a Daikin Hungary szerviztechnikusa.

A japán Daikin Industries Ltd. az olimpiához hasonlóan négyévente szervezi meg a Daikin Service Games versenyt saját szerviztechnikusai és partnerei szervizesei számára. A világ legjobbjait a régiós előválogatók után Japánban várják. A közép-kelet európai fordulóban ősszel, az Applied (folyadékhűtők és légkezelők) versenyen 51 szerviztechnikus vett részt, ahol az első 5 helyezésből hárman magyarok voltak, mindannyian a Daikin Hungary szakemberei. Dobai András az EMEA (Európa, Közel-Kelet, Afrika) régió legjobbjaival mérhette most össze tudását, ahol a második helyezést érte. Ezzel az eredménnyel ősszel várja őt a világ legjobb klímaszerelőinek versenye, a Daikin Service Games világbajnokság, amit a Daikin őshazájában, Japánban, Osakában rendeznek meg.

A Service Games verseny három részből állt

A verseny során a 40 perces elméleti teszt mellett kétféle gyakorlati feladatot kellett szintén időre teljesíteni. Az egyik állomáson egy mini vízkör szimuláción kellett hibát találni, majd a szivattyúval a vízáramot beállítani. A másik gyakorlati feladat pedig egy Daikin csavarkompresszor frekvenciaváltójának bekötése, hibakeresése és programozása volt, a végén tesztüzem indításával.

Dobai András, a Daikin Hungary szerviztechnikusa

A különböző részfeladatok sikeres teljesítése mellett a munka minősége és a munkabiztonsági előírások betartása is fontos szempont volt a pontozásnál. „Leginkább a vízszivattyús feladat miatt izgultam, mert itthon ezzel a klíma- és folyadékhűtő szerelő szerviztechnikusok nem foglalkoznak, ez egy másik szakterület. Érdekes volt látni ekkora régióból az országok helyi sajátossságait és erősségeit – ez a feladat például azért volt a verseny része, mert a Közel-Keleten a teljeskörű megoldás részeként a Daikin szerviztechnikusok a vízszivattyú javításokat is maguk végzik.” – nyilatkozta a magyar versenyző.

A Daikin Applied Service Games kifejezetten a nagyobb méretű és teljesítményű folyadékhűtőkben, légkezelőkben jártas klímaszerelők és szerviztechnikusok számára meghirdetett verseny. A kelet-közép európai régióban a Daikin Hungary-nél van a legnagyobb szerviz részleg a nagygépekre specializálódott szakértelemmel és szakember gárdával. Ennek történelmi okai is vannak, ugyanis a Daikin portfóliójának nagy folyadékhűtői, légkezelői a korábbi McQuay márka utódai, amit a Daikin 2006-ban vásárolt fel, és amely márka előtte Magyarországon önállóan is működött.

„A nemzetközi láthatóságnak, kollégáink sikereinek mindig nagyon örülünk, és büszkék vagyunk rá. Manapság azért is különösen fontos ez, mert rávilágít a szakma fontosságára, és egy pozitív jövőképet mutathat talán sok pályakezdő fiatal klíma- vagy hőszivattyúszerelő, hűtőgépszerelő számára is. Az elektrifikációs trenddel, a hőszivattyúzás terjedésével pedig egyre nagyobb igény lesz a jól képzett klíma- és hőszivattyúszerelőkre, hűtőgépszerelőkre.” – tette hozzá Zuggó Balázs, a Daikin Hungary ügyvezető igazgatója.

Nő a kereslet az energiahatékony megoldások iránt 

Az európai dekarbonizációs stratégia és az energiaárak változása miatt Magyarországon is rendkívüli mértékben nő a kereslet az energiahatékony hűtési-fűtési-szellőztetési rendszerek iránt. Míg a lakosságnál némi visszaesés tapasztalható a korábbi állami támogatások által felfűtött piaci helyzethez képest, addig a nagy épületeknél továbbra is folyamatos az igény az energiahatékony, megújuló energiát használó rendszerek iránt. Nemcsak az újépítésűeknél, de meglévő nagy épületek korszerűsítésénél is a legfontosabb tényező az energiahatékonyság. Egy szállodánál például az épület energiafogyasztásának körülbelül 70-%-át teszi ki a hűtés-fűtés-szellőztetés, így nagyon nem mindegy, hogy mennyire hatékony rendszerrel sikerül ezt megvalósítani.

 

Forrás: Daikin