A Daikin Hungary Kft. elnyerte a Joint Venture Szövetség (JVSZ) “Companies for the Future”, azaz a “Vállalatok a jövőért” díj nagyvállalati kategóriájának első
helyezését. A díjátadóra a Budai Vár Királyi Lovarda épületében került sor 300
vállalatvezető részvételével. A rangos elismerés aláírói Dr. Fábián Ágnes, a JVSZ
elnöke, Varga Mihály pénzügyminiszter, a JVSZ társelnöke és Nagy Márton
nemzetgazdasági miniszter.
A Daikin idén ünnepli fennállásának 100‐ik évfordulóját, ezért külön megtiszteltetés,
hogy a szövetség által felkért szakmai zsűri érdemesnek tartotta a Daikin márkát a
jövőre vonatkozó erőfeszítéseinek elismerésre.
Zuggó Balázs, a Daikin Hungary Kft. ügyvezető igazgatója köszönőbeszédében a
következőket hangsúlyozta: „Egyik legfontosabb küldetésünk az épületállomány
dekarbonizációja a hőszivattyús technológia segítségével és partnereink
bekapcsolása a körforgásos gazdaságba. A küldetésünket ugyanis egyedül nem
tudjuk elérni, egy jól működő ökoszisztémát kell kiépítenünk és működtetnünk a
hőszivattyúzás köré. Ebben a saját munkatársainkon túl nagyon nagy mértékben
támaszkodunk a szakmai oktatási intézményekre, a tervezőkre, kivitelezőkre, és
természetesen a végső fogyasztókra az intézményi vagy magánberuházókra,
ingatlantulajdonosokra és üzemeltetőkre egyaránt.”
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) közel 40 éves múlttal rendelkezik, és hazai és
nemzetközi hátterű vállalatokat tömörítő szervezet. A cégcsoportokon keresztül mintegy 1000 vállalati tagja van, hazánk egyik vezető üzleti szervezete. A tagvállalatok a teljes magyar GDP mintegy egyharmadát lefedik. A szövetség célja, hogy támogassa a tagvállalatokat, érdekképviseletet nyújtson számukra, segítse őket a tudásmegosztásban és hidat képezzen a mindenkori kormányzat és az üzleti szféra között.
A “Companies for the Future” díjat a JVSZ az OPTEN szakmai ajánlásával határozta
meg. A komplex szempontrendszer olyan tényezőket vizsgált, mint a cégek által
realizált folyamatos növekedés, a stabilitás, a megbízhatóság, az etikus üzleti
magatartás, a fenntarthatóság, a társadalmi hasznosság, a dolgozók megtartása,
valamint a dolgozói elégedettség.
A vállalatok eredményei és a szempontok mérőszámai alapján minden területet
figyelembe véve a shortlist‐ből egy neves szakmai zsűri állította fel a végső
sorrendet, ahol a Daikin a nagyvállalati kategória 1.helyezését nyerte el.
„Büszkék vagyunk rá, hogy egy olyan vállalatként ismernek el bennünket, amely nem
csak a jövő felé néz, hanem aktívan formálja azt.” – hangzott el zárszóként a Daikin
ügyvezetőjétől.
Forrás: Daikin