A Brnói Vásártársaság március 27-én Budapesten, a Cseh Nagykövetségen tartott sajtórendezvényén ismertette a cseh gazdaság és a Brnói Vásárvállalat 2023. évi eredményeit és a 2024-as évre tervezett vásárokat.
A cseh gazdaság alakulása 2023-ban
Csehország gazdasági teljesítménye az elmúlt évben 0,4 százalékkal csökkent. Az elemzők szerint a visszaesés mindenekelőtt a lakossági fogyasztások visszafogására vezethető vissza. A 2023-as év egészét tekintve a pénzügyminisztérium 0,5 %-os visszaeséssel számolt. Ezzel ellentétben a külpiaci kereslet kedvező hatást mutat, így a 2024-es évre a bruttó hazai termék 1,9 százalékos növekedését jelzik előre.
Gazdasági kapcsolatok Magyarországgal
Csehország és Magyarország közti kereskedelmi forgalom 2023-ban elérte a 339 milliárd CZK-t. A Cseh Köztársaságból származó magyar import 2023-ban 3,7 százalékkal, a Magyarországról Csehországba irányuló export pedig 11,3 százalékkal nőtt. Csehország a magyar importstatisztika 7. helyén áll, export esetében és forgalom tekintetében pedig a 6. helyen. Magyarország tavaly Csehország 8. legnagyobb kereskedelmi partnere volt mind az export, mind az import, mind pedig a forgalom tekintetében. Magyarország hagyományosan negatív kereskedelmi mérleggel rendelkezik Csehországgal szemben.
A Brnói Vásártársaság gazdasági eredménye a 2023-as évben
A vásárokból származó bevétel összege 788,2 millió cseh koronát (31,9 millió eurót) tett ki. „Örömmel számolhatok be arról, hogy sikeres évet tudhat maga mögött a Brnói Vásártársaság. A koronavírus-világjárványt követő gazdasági visszaesést követően ismét lendületbe jönnek a szakvásárok, és erről tanúskodnak az összesítő statisztikák is. A tavalyi évben több mint 670.000 látogató kereste fel a vásárvárost, ahol összesen 96 rendezvényünk volt. Szakvásárainkon összesen 4.081 vállalat mutatkozott be” – fejtette ki Jan Kubata, a Brnói Vásártársaság vezérigazgatója.
A Brnói Vásártársaság fejlesztési stratégiájának fontos eleme az együttműködés jelentős szervezetekkel és intézményekkel
Együttműködési megállapodást írt alá a vásártársaság a cseh ipari és kereskedelmi minisztériummal, a vidékfejlesztési, környezetvédelmi és közlekedési tárcával, a Cseh Köztársaság önkormányzati szövetségével, a dél-csehországi járással, Brno városával. Az együttműködés célja, hogy az összefogással olyan platformot teremtsenek, amely hozzájárul az innováció terjesztéséhez a régióban, és amely a legfontosabb közép-európai színtere az okos városok fejlesztésében érdekelt szereplőknek és a felhalmozott szaktudásnak. A kezdeményezés központi eleme a Brnóban rendezett „URBIS The Smart Cities Meetup” szakvásár és a hozzá kapcsolódó, fejlődőben lévő Living Lab projekt.
A vásártársaság emellett megállapodásokat kötött a CzechTrade kereskedelemfejlesztési ügynökséggel, a JIC Dél-morvaországi Innovációs Központtal, valamint a JINAG Dél-morvaországi Közületi innovációs Ügynökséggel.
Építőipart érintő szakvásárok a 2024-ben
MOBITEX, 2024. február 29. – március 3.
A MOBITEX bútoripari és belsőépítészeti szakvásár kora tavasszal vonultatta fel a lakberendezés és a lakásdíszek legújabb trendjeit. A termékbemutatók mellett ingyenes lakberendezési tanácsadást is igénybe vehetnek a szakemberek és a látogató nagyközönség is. A szakvásár keretében adják át a GRAND PRIX MOBITEX díjakat is.
AMPER, 2024. március 19.–21.
Az AMPER a legnagyobb nemzetközi elektrotechnikai, energetikai, automatizálástechnikai, kommunikációs, világítás- és biztonságtechnikai szakvásár a Cseh Köztársaságban és Szlovákiában, amely idén ünnepli alapításának harmincadik évfordulóját. A szakvásár kínálata elsősorban az energiaszolgáltatás, az automatizálástechnika, a digitalizáció ás az elektromobilitás. A seregszemlén 20 ország több mint 400 kiállítója vett részt, így többek között magyar vállalatok is.
Brnói Építőipari Vásár, 2024. április 24.–27.
A Brnói Építőipari Vásár áprilisban mutatja be az építőipar újdonságait és trendjeit, a mobil és moduláris házakat, a műszaki egyetemi projekteket a diákok hackathlon-jai és az építőipari ágazat számos más aktuális irányzata mellett. A megnyitó konferenciát az ágazat jelenlegi helyzetének, valamint a jövőbeli kilátásokat leginkább befolyásoló, legfontosabb gazdasági befolyásoló tényezők elemzésére szentelik. A szakvásár hivatalos megnyitóját megtiszteli számos kiemelt résztvevő, így többek között a cseh kormány, a régiók, városok, önkormányzatok és minisztériumok, a közigazgatás és a nagyberuházók képviselői, természetesen az építőipari, tervező és fejlesztő vállalatok, valamint a média képviselőivel egyetemben.
URBIS The Smart Cities Meetup, 2024. június 4.–6.
Az URBIS The Smart Cities Meetup találkozót egy minisztériumok, innovációs központok és további intézmények képviselőiből felállított, vegyes összetételű csapat készíti elő. A rendezvény egy konferenciából, valamint egy kiállításból áll, és az okos városok területén szerzett tapasztalatok megosztására, cseréjére szolgál. A legfontosabb résztvevők a városok és a területi önkormányzatok képviselői. A főbb témák közé tartozik a hatékony közigazgatás, az energiaellátás, a klíma, valamint a közlekedés jövője.
MSV, IMT, PLASTEX, FOND-EX, WELDING, PROFINTECH, 2024. október 8.–11.
Idén immáron a 65. Nemzetközi Gépipari Szakvásárt rendezik a brnói vásárközpontban, ahol a látogatók egyetlen helyszínre összpontosítva ismerhetik meg az új ipari megoldásokat és gyártástechnológiákat.
Az MSV-vel egyidejűleg rendezik az IMT, PLASTEX, FOND-EX, WELDING és PROFINTECH szakvásárokat is. Ezek a seregszemlék elsődlegesen a szerszámgépeket és alakító gépeket, a műanyagipari, öntészeti, hegesztéstechnikai, valamint felületkezelési gépeket és technológiákat vonultatják fel, de természetesen előtérbe kerül az ipari digitalizáció is.
A vásárcsarnokokban kiépített standokon újszerű megoldási lehetőségeket mutatnak be, a Digitális Gyár 2.0 különbemutató pedig azt ismerteti, hogy miként lehet intelligensebb megoldásokkal növelni a termelés hatékonyságát. A szakvásáron kiemelt szerepet töltenek be a haladó és profi 3D-s nyomtatási technológiák.
Újdonság az MSV-n, a Brnói Ipari Vásáron az ipari formatervezési szekció is, hiszen ez a terület is elengedhetetlen része lett a piaci sikernek. A vitafórumok és vállalati bemutatók keretében kiemelten foglalkoznak az energiatakarékosság és az energiafelhasználás optimalizálási legerőségeivel a gépipari vállalatok vonatkozásában. A nagy sikerű tavalyi premiert követően ismét lesz Contact Ukraine néven egy kiemelt stand a kapcsolatfelvételre ukrán vállalatokkal.
További információ:
www.bvv.cz
Magyarországi képviselet:
BD-Expo Kft.,
Máté Szilvia ügyvezető
office@bdexpo.hu