Adminisztratív teher vagy üzleti előny?
Az épületek energiateljesítményére vonatkozóan új fogalmak és követelmények jelentek meg az uniós jogalkotásban, amire itt az idő felkészülni. Az EPBD módosítása nem feltétlenül jelent csak adminisztratív terhet az építőipar szereplői számára, hanem üzleti előny is kovácsolható a konkurenciával szemben.
Az épületek energiateljesítményéről szóló irányelv (Energy Performance of Buildings Directive, EPBD) társjogalkotói ideiglenes megállapodásra jutottak a direktíva felülvizsgálata kapcsán 2023 decemberében, aminek köszönhetően a módosított EPBD 2024 elején formális elfogadási folyamaton megy keresztül. Mivel az EU-s jogalkotás ilyen magas szintjén először jelenik meg az épületek teljes életciklusára vetített karbonlábnyom és ezzel együtt a beépült karbon fogalma, a kivitelezőktől kezdve az építőanyag-gyártókig mindenkinek fel kell készülni az új kötelezettségekre.
Az Európai Zöld Megállapodás (European Green Deal) célkitűzései mentén az EPBD célja az EU-ban található épületállomány dekarbonizációja 2050-re. Az ambiciózus célkitűzés többek között annak is köszönhető, hogy az épített környezet az EU energiával kapcsolatos kibocsátásának 35%-át teszi ki. Az EPBD korábbi változatai és más irányelvek eddig az épületek működtetése során felmerülő karbonkibocsátás csökkentésével foglalkoztak. Azok a törekvések, melyek 2050-re az épületállomány dekarbonizációját tűzték ki célul, túlmutatnak az üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátása jelenlegi értelmezésén, mivel az épületek teljes életciklusuk során – élettartamuk előtt, alatt és után – felelősek az ÜHG kibocsátásáért.
Ezért is volt időszerű az épületek teljes életciklusa alatti kibocsátásának mérésére vonatkozó irányelvi kötelezettség, kezdve az új épületekkel. Az épületek jelentős „anyagbányát” jelentenek, mivel több évtizeden át különböző erőforrásokat és nyersanyagokat tárolnak, a tervezési lehetőségek pedig nagymértékben befolyásolják a teljes életciklus-kibocsátást mind az új épületek, mind a felújítások esetében. Ennek megfelelően a módosított EPBD 7. cikkelye előírja, hogy 2030-tól az új épületeknek nettó nulla karbonkibocsátású épületeknek kell lenniük; az új középületekre pedig már 2027-től vonatkozik ez a kötelezettség.
A nulla kibocsátású épületekre vonatkozó különleges követelményeket a módosított EPBD III. melléklete határozza meg részletesen:
Az új épületek életciklusra vonatkozó globális felmelegedési potenciálját (GWP) 2030-tól kell kiszámítani a Level(s) keretrendszer szerint. A teljes életciklusra vonatkozó kibocsátások különösen fontosak a nagyméretű épületeknél, ezért a számítási kötelezettség 2027-től már a 2000 m2-nél nagyobb hasznos alapterületű épületekre vonatkozik.
Élenjáró jógyakorlatok
Az épületek teljes életciklusára vonatkozó GWP-je terén az EPBD egyelőre lemaradásban van több nyugat- és észak-európai országtól, hiszen a térség öt országában (Hollandia, Franciaország, Svédország, Dánia, Norvégia) már most is ki kell számítani az épületek beépült karbonkibocsátását országos szinten (1. ábra). Három országban ráadásul már határértéket is szabtak arra, hogy egy épületnek legfeljebb mekkora lehet a beépült karbonkibocsátása.
Dániában például a környezeti hatás mérésével kapcsolatos követelményeket fokozatosan beépítik az építési szabályzatba. 2023. január 1-jétől az 1000 m2-nél nagyobb új épületek környezetterhelésére vonatkozóan 12 kg CO2-ekv./m2/év határérték lépett életbe, amely magában foglalja az épület teljes életciklusára vetített karbonkibocsátását.
2025-re ráadásul csökkeni fog a jelenlegi határérték, ami azt jelenti, hogy Dániában az építkezés környezeti hatása jelentősen csökkenni fog a következő évtizedben; a 2. ábra szerint 2030-ra a jelenlegi küszöbérték majdnem megfeleződik. Mindez azt jelenti, hogy az ingatlanfejlesztőknek a funkcionalitás és a költségek mellett egyre inkább figyelembe kell venniük egyes projektek környezeti teljesítményét is.
Építőipari kötelezettségek
Tekintettel arra, hogy Nyugat- és Észak-Európában határértékeket határoztak meg a teljes életciklusra vetített karbonlábnyom éves jelentési időszakot követően, hasonló folyamatra lehet számítani Európa-szerte az EPBD módosításának köszönhetően. Ez fontos kötelezettségek elé állítja mind a beruházókat és az ingatlanfejlesztőket, mind az építőanyag-gyártókat, viszont a jogszabály-módosítás hatalmas üzleti lehetőséget is tartogat számukra.
Mivel a környezetvédelmi követelményeknek megfelelő építési projektterv ma már elengedhetetlen az építési engedély megszerzéséhez, a formán, a funkción és a költségeken túl az ingatlanfejlesztőknek egyformán figyelembe kell venniük az anyagok környezeti hatását és a tervezett épület működési hatékonyságát.
A kivitelezési fázisban dőlnek el azok a kérdések, amelyekkel nagy hatást lehet gyakorolni az épületek beépült és működési karbonkibocsátására, hiszen ezeket később már csak nehezen – ha egyáltalán – lehetséges módosítani. Míg a működési karbon az épület egész életciklusa során, kb. 50–60 év alatt merül fel, addig a beépült karbon legmagasabb karbonkibocsátással járó életciklusai (nyersanyag-kitermelés, építőanyag-gyártás, építkezés) az épületek első éveiben fordulnak elő. Így mindenekelőtt fontos felmérni, hogy az egyes építőanyagok legyártása és beépítése mekkora karbonkibocsátással jár (3. ábra).
Ahhoz, hogy az ingatlanfejlesztők és kivitelezők a jövőben megfeleljenek az épületek teljes életciklusa során felmerülő karbonkibocsátás határértékeknek, fontos tisztában lenniük a legmagasabb karbonkibocsátású építőanyagokkal.
A 4. ábra bemutatja, hogy öt tipikus ingatlanépület beépült karbonkibocsátása hogyan oszlik meg az egyes építőanyag-fajták között. Látható, hogy akár kereskedelmi vagy ipari ingatlanról van szó, jellemzően a beton – a cementnek köszönhetően – és az acél teszi ki az épületek beépült karbon-kibocsátásának 60–80%-át. Emellett fontos megemlíteni a hőszigetelőket is, hiszen 10-10%-ban tesznek hozzá az ipari és oktatási épületek beépült karbonkibocsátáshoz, valamint ezek a termékek nagy hatással vannak az épület működési karbonkibocsátására is.
EPD – a karbonkibocsátás adatalapú megközelítése
Annak érdekében, hogy a kivitelezők és fejlesztők idővel az épületek teljes életciklusa során felmerülő karbonkibocsátást csökkenteni tudják, rendelkezniük kell a megfelelő adatokkal.
Erre a célra jelenleg kettő megoldás létezik
Először is használhatnak úgynevezett „másodlagos” adatokat, amelyek megmutatják, hogy egy átlagos építőanyag termék mekkora kibocsátással rendelkezik. Azonban a másodlagos adatok nem specifikusak egy adott gyártó termékére, így az adatok minősége időbeli, földrajzi, és technológiai szempontból sem megbízható.
A másik megoldás az „elsődleges” információ igénylése az építőanyag-gyártóktól, amelynek a legmegbízhatóbb formája az építési termékre elkészített környezetvédelmi terméknyilatkozat (environmental product declaration, EPD). Az EPD alapja az adott építőipari termékre vonatkozó életciklus-elemzés, amely az ISO 14025, ISO 14040/44 és az EN 15804 szabvány szerint történik. Az EPD a termék élettartama során a környezetre gyakorolt hatásán túl annak részletes műszaki leírását is tartalmazza.
Versenyelőny a beépült karbon csökkentésével
A 2010-es évektől rendkívül megnőtt az EPD-k száma nemzetközi szinten (manapság lassan 20 000 darab EPD lesz, míg 2011- ben csak pár száz volt), javarészt a Nyugat- és Észak-Európában található irányelveknek és kötelezettségeknek köszönhetően. Ez több dolgot is sugallhat a hazai építőanyag-gyártók számára.
Egyrészt az EPBD szabályozás pár éven belül várhatóan Magyarországon is kötelezővé teszi, hogy egyes építőanyagok rendelkezzenek EPD-vel. Másodszor, az EPD megléte sok helyen belépőnek számít a nyugat-európai ingatlanfejlesztések beszerzései során. Végül, a nyugati kivitelezőknek és ingatlanfejlesztőknek teljesíteniük kell a megszabott teljes életciklusra vetített karbon küszöbértékeket. Ez azt jelenti, hogy olyan építőanyagokból kell megtervezniük az épületeket, amelyeknek az aggregált kibocsátása megfelel a követelményeknek.
Így a magyar építőanyag-gyártók üzleti előnyt kovácsolhatnak az épületek dekarbonizációjára vonatkozó kötelezettségekből, hiszen az EPD elkészítésével meghatározott karbonlábnyom-érték befolyásolhatja piaci versenyhelyzetüket. Továbbá a benchmark elemzés segítségével a környezetvédelmi terméknyilatkozat viszonyítási alapot nyújt termékük környezeti teljesítményének összehasonlítására az azonos műszaki és technikai paraméterekkel rendelkező termékekhez képest. Ezen adatok mentén optimalizálható a legkisebb karbonkibocsátásra a termékgyártás, majd tervezhető az építőanyag nemzetközi piacon való ismertetése, értékesítése.
Hogyan tovább?
Mivel az épített környezet az EU energiával kapcsolatos ÜHG-kibocsátásához 35%-kal járul hozzá, az épületek dekarbonizációja haladéktalan megoldást kíván. Nyugat- és észak-európai jogszabályokat követve az EPBD tavalyi módosítása már kitér arra, hogy az épületek teljes életciklusa során felmerülő karbonkibocsátást mérni kell 2027-től, és valószínűleg csökkenteni pár év adatgyűjtési időszakot követően.
A beépült karbonkibocsátás mérésére azonban komoly adathiány áll fent hazánkban, de az építőanyagokra elkészített EPD-k reményteli megoldást garantálnak erre az elmaradásra. EPD birtokában ráadásul a magyar építőanyag-gyártók nagyobb eséllyel indulhatnak a nemzetközi beszerzéseken, termékük karbonlábnyomát a konkurencia adataival hasonlíthatják össze annak érdekében, hogy felmérjék mennyire alacsony vagy magas a karbonlábnyomuk. Ez azért is fontos, mert az épületek teljes életciklusa során felmerülő karbonkibocsátásnak nélkülözhetetlen eleme a beépült karbonkibocsátás csökkentése, amely a nyugat-európai országokban már egyre elterjedtebb és hamarosan hazánkba is elér.