Az „Év háza” pályázóit szemlézi a közönség 2023-ban is

Az Év háza díj egy független szakmai elismerés, amelyet neves szakemberekből álló zsűri ítél oda. Ám évek óta nagy izgalommal várják a szervezők azt...

GÁBOR DÉNES-DÍJ 2021 – FELTERJESZTÉSI FELHÍVÁS

A NOVOFER Alapítvány közzétette a Gábor Dénes-díj 2021 felterjesztési felhívását, amely a civil szféra legnevesebb műszaki alkotói elismerése ma Magyarországon. A díjjal nemcsak a...

Közönségdíj az Év háza 2020 pályázaton!

Két kategóriában, 53 épülettel versenghetnek idén az építészek családi házak és kis társasházak, valamint középület kategóriában a Leier Hungária Kft. főtámogatásával, és Noll Tamás...

Folytatódik az építőipari ágazat technológiai korszerűsítésére, hatékonyságának növelésére irányuló támogatási program

Idén is folytatódik az építőipar technológiai korszerűsítésére és hatékonyságának növelésére irányuló támogatási program, amelyben az ágazatban tevékenykedő mikro-, kis-, és közepes vállalkozások vehetnek részt,...

Tizedik alkalommal díjazzák az értéket az építészetben – indul az Év Homlokzata 2021 pályázat

Idén tizedik alkalommal hirdetik meg az Év Homlokzata pályázatot, amelynek célja a hazai építészet értékeinek felfedezése, elismerése és széles szakmai körben való bemutatása. A...

Ismét pályázható a Holcim Awards, a világ legjelentősebb fenntartható építészetet ösztönző díja

A LAFARGE Cement Magyarország Kft. számára kiemelt fontossággal bír a fenntarthatóság. Ez nem csak az innovatív építészeti alapanyagok előállítása terén, de az azokból megvalósuló...

Három kategóriában várják a jelentkezéseket az OTP Bank Társasházi Pályázatára

Az elmúlt 15 év kiemelkedő eredményeire tekintettel 2024-ben ismét meghirdeti Társasházi Pályázatát az OTP Bank. A legjobb tizenöt ötlet megvalósítását összesen 30 millió forinttal...

EQUITONE építész és építészhallgatói pályázat 2019 eredményei

Bevásárlóközpont, társasház és családi ház is a díjazottak között „A szépség és ésszerűség egysége” mottóval hirdette meg idén a mára hagyományos, építészek és építészhallgatók munkájának...

A megújuló energia-alapú áramtermelés támogatására 1 milliárd forintra lehet pályázni

Idén 1 milliárd forintra lehet pályázni a megújuló energia-alapú áramtermelést támogató METÁR-rendszer első tenderkiírásában - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel. A...

Kimagasló számú magyar nevezés érkezett a világ legrangosabb téglaépítészeti díjára

Korábban sosem látott érdeklődés övezte a világ egyik legkomolyabb téglaépítészeti elismerését. A 11. alkalommal megrendezett Brick Awardra sem a nemzetközi, sem a hazai nevezések...

Fémlemezfedések az építészetben 2021 – Pályázati felhívás

2021-ben ismét indul az alumíniummal burkolt ill. fedett épületek megmérettetése. Idén május 5-ig várja a Prefa által felkér neves zsűri építészek és az építészhallgatók...

Az ABB várja az egyetemi hallgatókat 2022-es női mentorprogramjára

A Női Mentorprogram célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvüket műszaki területeken, és lehetőséget adjon, hogy a női hallgatók már...

Díjazza a fenntarthatósági törekvésekben élen járó partnereit a Schneider Electric

A Schneider Electric bejelentette, hogy tovább erősíti a "Partnering for Sustainability Initiative" elnevezésű kezdeményezését. Az új program célja, hogy a vállalat partnerei jobban megértsék...

Év háza 2023

Az Év házán, a legrangosabb hazai, független, szakmai pályázaton május 22-ig nyújthatják be a – 2021. január 1-je után készült – munkáikat a tervezők...

Pályázati felhívás az ÉMI Nemzeti Mintaházparkban megépíthető energiahatékony és innovatív lakóépület tervezésére és kivitelezésére

Az ÉMI Nonprofit Kft. pályázatot írt ki az építőipari ágazati szereplők számára innovatív megoldásaik, termékeik, rendszereik bemutatására egy erre alkalmas mintaház tervezése és megépítése...
SMA_banner
Teknikum_banner_01_26