Közel kétmillió euróból fejlesztik a szanazugi árvízvédelmi központot

A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig) MTI-hez eljuttatott közleményében adott tájékoztatást arról, hogy közel kétmillió euróból fejlesztik a szanazugi árvízvédelmi központot, a projektet magyar-román összefogással...

Óraműpontosság a faépítészetben

A digitalizáció a BAU 2021 egyik kiemelt témája lesz. A svájci Switch óragyártó cég új központja kiváló példa arra, milyen is lehet majd a...

Megkezdődött a Paks II. Atomerőmű első felvonulási épületeinek kivitelezése

2019. június 20-án kezdetét vette a Paks II. Atomerőmű területén az első felvonulási épületek kivitelezése.  A felvonulási épületek kivitelezése alkalmából tartott bejáráson részt vett...

A Market nem mindennapi volumenekkel van jelen az ország történetének eddigi legnagyobb zöldmezős beruházásánál

Magyarország történetének legnagyobb zöldmezős beruházása indult a Fejér megyei Iváncsán idén tavasszal: a dél-koreai tulajdonú SK Innovation 681 milliárd forint összértékű akkumulátorgyárat hoz létre...

„HORIZONT™ az önkormányzatoknak” program

A 2020 tavaszán elindult világjárvány átalakította az életünket, amely már soha nem lesz olyan, mint korábban volt. A HORIZONT Global Kft. vezetése nem csupán...

Koronavírus és azon túl: mobil kórházi megoldások a 21. század járványügyi kihívásaira

Sokunk számára két évvel ezelőttig szinte ismeretlen volt a járványoktól való félelem. Nem csoda, hiszen a 20. század egészségügyi fejlődésének köszönhetően a legveszélyesebbnek tartott...

Véghajrában az iváncsai akkumulátorgyár építése

Jelenleg mintegy 85%-os készültségnél tart a dél-koreai tulajdonú SK Innovation számára Iváncsán épülő akkumulátorgyár kivitelezése - számolt be a Market Építő Zrt.  A vállalat közleményében...

MEVA zsaluzatokkal készült el az új pécsi vásárcsarnok

Új, szemet gyönyörködtető látványosság Pécsett: piaccsarnok kifogástalan felületekkel Az újonnan épült pécsi vásárcsarnok több szempontból is kivételes Magyarországon: Az épület könnyed építészeti stílusa és hatalmas...

Év végére elkészül a világ egyik legfigyelemreméltóbb kortárs épületének tartott Magyar Zene Háza

Ez év végére készül el a világ egyik legnagyobb izgalommal várt kortárs épülete, a rangos nemzetközi díjakkal elismert Magyar Zene Háza. A Városliget különleges...

Szerkezetkész a BudaPart hatodik épülete

Elérte legmagasabb pontját a BudaPart Otthonok ’E’ épülete. Szinte napra pontosan három évvel az alapkőletétel után a hatodik épület szerkezete is elkészült Budapest legújabb...

A legkényelmesebb építkezés

2020-ra nyilvánvalóvá vált, hogy az építési piacnak szüksége van olyan megoldásokra, amelyek alacsony élőmunkaigényükkel, gyors építést lehetővé tevő megoldásaikkal jelentősen képesek növelni a hatékonyságot....

Terasztetők meghibásodásai egy szakértő szemüvegén át nézve

Szakértőként gyakran keresnek meg a teraszok építési hibáival, illetve felújítási terv készítésével. A következőkben közreadom a leggyakrabban előforduló problémákat. Írásomban csak olyan teraszokról lesz...

Már birtokba vehetik a vendégek a Dunakanyar új, impozáns szállodáját

A Market Építő Zrt. egy korábban félbehagyott épületből alakította ki a 149 szobás, négycsillagos superior szállodát Esztergomban, panorámával a bazilikára. 2019 szeptember végén vette át...

Nem mindennapi, 42 méter magas térállvány épült Veszprémben

Egy tízemeletes épületnél is magasabb, országos szinten sem mindennapi állványszerkezet épült fel a Veszprémi Érsekség várbeli épületeit érintő felújítási munkálatok támogatására. A Layher Allround...

Várhatóan év végére elkészül az Alba Aréna

Bokrétaünnepséget tartottak az Alba Arénánál: a székesfehérvári multifunkcionális rendezvény- és sportcsarnok épülete elérte legmagasabb pontját. A Magyarország Kormányának közel 46 milliárd forintos támogatásával megvalósuló...
SMA_banner
Teknikum_banner_01_26