EECFA előrejelzés 2020 nyár

Az EECFA (Eastern European Construction Forecasting Association) nyolc kelet-európai ország építési piacát kutató nemzetközi szövetség, mely a helyi kutatóintézetek, illetve az alapító valamint kutató...

YBL szakmai nap 2019

Idén immár harmadszor tartották meg a budapesti Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karának szakmai napját, amelyen már 60 cég volt jelen. A szervezők...

A siker 20 éves titka: rugalmas alkalmazkodás a magyar építőiparhoz

A Soudal Magyarország Kft. a szerkezetváltozást felismerve vált piacvezetővé Ha nincs szakember, akkor saját kezükbe veszik az építkezéseik, felújításaik sorsát a hazai ingatlantulajdonosok. Ezt ismerte...

KSH: Túlsúlyban a nagyvárosi többlakásos épületek

2021 I. negyedévében 6153 új lakás épült, 29%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma...

Átadták az év szakembere díjakat

Az Országos Építőipari Szakember Találkozón Budapesten pénteken átadták a kiemelkedő teljesítményeket elismerő év szakembere díjakat. Az első alkalommal átadott díj presztízsét emeli, hogy odaítéléséről...

Rekordértékű építési projektek indultak tavaly Romániában

Romániában az Aktivitás-Kezdés, azaz a megkezdett építkezések összértéke, 64%-kal nőtt tavaly az előző évhez képest, és bruttó értékben, illetve növekedési ütemben is az elmúlt...

Az építési célú közbeszerzésekről tartottak szakmai konferenciát Kecskeméten 

Az építési célú beruházások az összértéket tekintve évek óta a közbeszerzéseken belül a legnagyobb részarányú kategóriát teszik ki. Idén október végéig kb. 2500 milliárd...

A Market Építő Zrt. árbevétele az első fél évben meghaladta a 139 milliárd forintot

A Market Építő Zrt. árbevétele az első félévben 5 százalékkal meghaladta a az üzleti tervben kitűzött célt, és elérte a 139,759 milliárd forintot. A...

Elkészült a Fóton épülő ipari csarnok első üteme

Átadták a fóti East Gate PRO Business Park első két csarnokát. A WING újonnan átadott fejlesztése gyártó, összeszerelő, fulfillment és raktározási célokra is alkalmas...

Szeglemezes tetőszerkezet szigetelése

A bemutatásra kerülő gárdonyi társasház esetében az épület tetőszerkezete szeglemezes fatartóval készült, amelynek hőszigetelésére a SUPAFIL® Loft fújható szigetelőanyagot alkalmazták.  Szeglemezes tető A mai épületekkel szemben...

Szigorúbb nyugat, expanzívabb kelet

A devizakereskedés világában azok az emberek, akik olyan népszerű devizapárokkal kereskednek, mint például az EUR/USD és az EUR/JPY, tudják, hogy egyik szemükkel az amerikai...

Történetének eddigi legjobb évét zárta az Ariston Thermo, 1.61 milliárd eurós árbevételével és 82...

Történetének eddigi legjobb eredményét könyvelheti el az Ariston Thermo Group. A 2018 december 31.-el végződő pénzügyi év adatai: 1,61 milliárd eurós rekord forgalom,ami +...

Gazdaságélénkítő hatása is lehet az építményi jog visszavezetésének a Ptk-ba

A napokban bocsátottak társadalmi egyeztetésre egy új, még tárgyalás alatt álló jogszabálytervezetet, amely egyes törvényeknek „a gazdaság versenyképességének növelése érdekében” történő módosításáról szól, és...

Energiahatékony otthonok Ytong vasalt pallós építési rendszerrel

Az építkezés folyamatát számos gazdasági tényező befolyásolja, amelyek nagyban meghatározzák a végleges költségeket. Kulcsfontosságú az építkezés időtartama, illetve a megfelelő szakképzett munkaerő megléte. Az Ytong...

Feszültségmentesítés: a hidegburkolás új csodája!

A hidegburkolásban robbanásszerűen terjednek a feszültségmentesítő megoldások. Feszültségmentesítő anyagoknak vagy rendszereknek hívjuk azokat a rétegrendi elemeket, melyeknek legalább az egyik fő funkciója ez. Az egymáshoz...
SMA_banner
Teknikum_banner_01_26