Az Országos Építőipari Szakember Találkozón Budapesten pénteken átadták a kiemelkedő teljesítményeket elismerő év szakembere díjakat. Az első alkalommal átadott díj presztízsét emeli, hogy odaítéléséről a szakemberek közössége döntött.

Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára, a rendezvény díszvendége köszöntőjében elmondta, hogy Magyarország Kormánya országépítésre szerződött, amiben nem lehet természetesebb szövetségese, mint az építőipar. „Azt akarjuk, hogy Magyarországon mindent mi magyarok építsünk, korszerű tudással, lehetőség szerint magyar alapanyagokból” – fogalmazott az államtitkár.

A Mapei Kft. által alapított díjra öt kategóriában pályázhattak aktív kőművesek és burkolók, az elmúlt évben készített referenciamunkákkal. A beérkezett pályázatokat független szakmai zsűri bírálta el. Az eredményesen elbírált pályázatokról a Magyar Építőipari Szakember Közösség tagjai döntöttek titkos szavazással.

Az Év Szakembere Referencia díj 2022 nyertesei

  • Lakossági projekt kategória: Bálint Gábor
  • Medence és wellnesshelyiségek kategória: Kontra László
  • Nem lakáscélú projekt kategória: Csiszér Zsolt
  • Pályakezdő kategória: Szántó Nándor

„Az építőipar fejlődése csak kiváló szakemberekkel biztosítható. Azért alapítottuk a díjat, hogy példaképeket keressünk, akiket a jövő generációi tudnak követni és akiknek a teljesítményét más szakemberek is elismerik. Szeretnénk lehetőséget biztosítani a kiemelkedő színvonalú munkát nyújtó szakembereknek, hogy munkáikat megismerjék, ezáltal növeljük az építőipari szakmák presztízsét, ezzel is segítve az építőipar kultúrájának fejlődését” – indokolta a díjalapítás okait Markovich Béla a Mapei Kft. ügyvezetője.

Az Év Szakembere Referencia Díjra 2022 felhívásra 97 pályázat érkezett. A benyújtott pályázatokat független szakmai zsűri bírálta el. A zsűri tagjai Hajduk Márta, a Duoflex-Pool Kft. ügyvezetője, Ratskó István, a Ratskó-Bau Kft. tulajdonosa, Kincses Péter, a Magyar Építők értékesítési vezetője és Czank György, a BKSZC Schulek Frigyes Két Tanítási Nyelvű Építőipari Technikum igazgatóhelyettese voltak. A díjak odaítéléséről több száz építőipari szakember döntött titkos szavazással.

 

Forrás: Hírnévügynökség