KSH: Túlsúlyban a nagyvárosi többlakásos épületek

106

2021 I. negyedévében 6153 új lakás épült, 29%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 6946 volt, 1,2%-kal kevesebb, mint 2020. I. negyedévében.

Az átadott lakások száma elsősorban Budapesten nőtt, ahol 2708 lakást vettek használatba, több mint kétszer annyit, mint egy évvel korábban. A megyei jogú városokban 12%-kal több, a kisebb városokban és a községekben viszont 9,0, illetve 11%-kal kevesebb lakás épült, mint az előző év azonos időszakában.

Budapest mellett a legnagyobb újlakás-piacot jelentő Pest régióban 3,6%-kal kevesebb lakás épült, mint 2020 I. negyedévében. Az átadott lakások száma az egyes régiókon belül is változatosan alakult, ám Észak-Alföld valamennyi megyéjében kevesebb lakás épült, mint egy évvel korábban.

A családiház-építők a várható szabályozás szigorítása miatt arra törekedtek, hogy 2020 végéig használatba vegyék a felépült lakásokat. Az előrehozott családiház-építések miatt 2021 I. negyedévének lakásépítésében a többlakásos épületek domináltak.

A természetes személyek által épített lakások aránya 43-ról 28%-ra csökkent, a vállalkozások által építetteké 57-ről 71%-ra növekedett 2020 azonos időszakához képest.

Az új lakóépületekben használatba vett lakások 30%-a családi házban, 67%-a többlakásos épületben, 0,5%-a lakóparkban található.

A használatba vett lakások átlagos alapterülete 16,2 m2-rel, 80,3 m2-re csökkent 2020 I. negyedévéhez képest.

Az építési engedélyek és bejelentések alapján építendő lakások száma 6946 volt, 1,2%-kal kevesebb, mint 2020 azonos időszakában.

A fővárosban rendkívüli mértékben visszaesett, miközben minden egyéb településkategóriában erősen nőtt az építési kedv: Budapesten 79%-kal kevesebb, a megyei jogú városokban 77, a többi városban 82, a községekben pedig 84%-kal több lakás építését kezdeményezték, mint az előző év azonos időszakában.

Az építendő lakások száma Pest régióban 79%-kal emelkedett. Minden más vidéki régióban is növekedés tapasztalható, de Észak-Magyarországon és Dél-Alföldön így is rendkívül alacsony az építendő lakások száma, így az új lakások nagy többsége várhatóan ezután is a központi és a dunántúli régiókban készül majd el. A keleti országrészben csak Észak-Alföld régióban adtak ki nagyszámú, közel 1000 építési engedélyt, ez az egy évvel korábbi érték háromszorosa.

Az építtetők az esetek 67%-ában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével. Ez az arány Budapesten a legalacsonyabb (39%), és a községekben a legmagasabb (96%).

A kiadott új építési engedélyek alapján 63%-kal több, összesen 3867 lakóépület építését tervezik. A tervezett egylakásos lakóépületek aránya 78, a három- vagy annál több lakásosoké 6,4%.

A létesítendő nem lakóépületek száma 883, 1,6%-kal több, mint 2020 I. negyedévében.

 

További információ: www.ksh.hu

 

 

Forrás: KSH

 

 

Avius banner