R+T 2024 – fókuszban az iparági innovációk és a fenntarthatóság

1284

Az R+T 2024, világ vezető redőny-, ajtó- és napvédelmi rendszerek szakvására 2024. február 19. és 23. között várja a szakembereket Stuttgartban, ahol az iparági innovációk mellett a fenntarthatóság kiemelt témaként jelenik meg – jelentette be a vásártársaság október eleji sajtótájékoztatóján.

A szakma részéről nagy érdeklődéssel kísért vásárra több mint 1000 kiállító cég regisztrált, melynek köszönhetően a 120 000 négyzetméteres vásárterület ezúttal is teljesen megtelik. A nemzetközi részvétel ismét nagyon magas lesz: a kiállító cégek mintegy 80 százaléka külföldről, összesen 45 országból érkezik. A német és a nemzetközi iparági óriások már javában készülnek a vásáron való részvételre. “Nagyon jók az előjelek egy sikeres R+T-re. Nagy örömünkre szolgál, hogy az iparág teljes erőbedobással készül a februári nagy találkozóra, és már nagyon várja azt – mellyel mi is így vagyunk! Ez egy nagyon különleges vásárélmény lesz, amely minden résztvevő számára sok különlegességet tartogat” – mondta Sebastian Schmid, a Messe Stuttgart igazgatótanácsának tagja.

Új központi téma

Az R+T 2024 minden szakmai látogató számára széles kiállítási spektrumot, valamint az innovációk gazdag, egyben trendmutató választékát kínálja. Az iparági innovációk mellett központi téma lesz a fenntarthatóság is: “A fenntarthatóság korunk egyik fő témája – és egyben az R+T vezető témája is” – hangsúlyozta Sebastian Schmid. “Folyamatosan figyeljük a piacot, szoros kapcsolatban állunk kiállítóinkkal ennek kapcsán is. Az elmúlt hónapok intenzív vitái megmutatták, hogy a “fenntarthatóság” és az “energiahatékonyság” téma mennyire fontos a mindennapi munkájuk során, és hogy a végfogyasztók körében milyen nagy az igény az ilyen termékek iránt.”

A “Jövő. Fenntartható. Alakítsuk közösen” mottóval a látogatókat különböző látványosságok várják a helyszínen. “A szakemberek élőben tapasztalhatják meg a különböző innovatív megoldásokat, amelyekkel megfelelhetnek a végfelhasználók magas igényeinek. Kiállítóink termékei önmagukban is fenntarthatóak, hiszen magas minőségüknek köszönhetően kivétel nélkül hosszú élettartamúak, ugyanakkor alapvetően hozzájárulnak az energiatakarékossághoz is. Ez vonatkozik a külső és belső napvédelmi rendszerekre, valamint a kültéri megoldásokra, meghajtásokra, vezérlésekre és ajtókra egyaránt. Emellett az elmúlt években minden ágazatban sokat tettek annak érdekében, hogy maguk a termékek a lehető legnagyobb mértékben erőforrás-barát módon készüljenek, a fenntarthatóság gondolata így minden szinten szilárdan megjelenik” – magyarázza Melanie Brenner, a Messe Stuttgart vásár- és rendezvényszervezési menedzsere.

Annak érdekében, hogy az R+T vásár kommunikációjában felhívjuk a figyelmet a központi témánkra, valami nagyon különlegeset választottunk: Megalkottuk egy egyedi kreatívot ennek illusztrálására, és még a logónkat is zöldre színeztük. Ezzel szeretnénk világossá tenni, hogy mennyire fontos számunkra ez a téma, és megmutatni, hogy a következő vásár teljes egészében ezen mottó jegyében zajlik majd” – tisztázza Sebastian Schmid. A fenntarthatósági téma több program segítségével is kézzelfoghatóvá válik: Többek között ismét tervezik az Európai Árnyékolástechnikai Szervezet (European Solar Shading Organisation – ES-SO) workshopját és a fenntarthatóság témához kapcsolódó szekciók megrendezését. A 2024. február 22-i építészprogram szintén a fenntarthatóság témájára összpontosít majd különböző előadásokkal és panelbeszélgetésekkel.

A fenntarthatóság a kísérőprogram részeként

A fenntarthatóság nemcsak az iparágat mozgatja, hanem már a politikai színteret is elérte. A közelgő vásár részeként politikai szinten szeretnénk kiemelni, hogy a napvédelem és az energiatakarékos ajtók milyen mértékben járulnak hozzá az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez. Ennek érdekében egy izgalmas panelbeszélgetést tervezünk a politika és az üzleti élet magas rangú vendégeivel” – árulta el Philipp Götz, a Messe Stuttgart vásár- és rendezvényszervezési menedzsere. Sebastian Schmid hozzáteszi: “Emellett az innovációs díj is fontos szerepet játszik majd ebben az összefüggésben. A 2024-es évben különdíjakat is kiosztunk a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén, hogy kiemeljük ezek fontosságát. Emellett a résztvevő vállalatok teljes jelentkezési folyamata kizárólag digitálisan zajlik majd, többek között fenntarthatósági okokból. Örömünkre szolgál, hogy 18 országból már több mint 80 vállalat jelentkezett az R+T Innovation Award 2024-re. Feltételezem, hogy a fenntarthatóság témája a legújabb termékfejlesztésekben is tükröződni fog.”

További információ: www.rt-expo.de