A magyar tetőfedésgyártó szegmens egyik legdinamikusabban fejlődő vállalkozása, a gyermelyi székhelyű TRM Pro Kft. csütörtökön tette le új csarnokának az alapkövét. A vállalat a közel kétmilliárd forint összértékű, új munkahelyeket is teremtő fejlesztésével kapacitásbővítést és a külpiaci tevékenységének, piaci pozíciójának erősítését kívánja elérni.

A TRM Pro Kft. a régió, elsősorban a szomszédos országok piacain jelenik meg termékeivel, amelyeket ZenSteel márkanév alatt forgalmaz. A főleg trapéz- és cserepeslemezek gyártásával, azok tartozékaival és szendvicspanel-forgalmazással foglalkozó vállalkozást 2014-ben alapították. Fejlődésének dinamizmusát jellemzi, hogy a vállalat az elmúlt 5 év mindegyikében duplázta árbevételét, amely mára már csaknem ötmilliárd forintot tesz ki. A két alapító, Máté János Tamás és Tóth Zoltán pedig már a kezdetektől regionális gyártóvá akarta fejleszteni a vállalatot.

Ennek egyik lépése a vállalat új gyártócsarnokának építése, amelynek ünnepélyes alapkőletételére szeptember 22-én került sor, Gyermelyen. A cég közölte, ezzel a TRM Pro Kft. megkezdte a Magyar Multi Programban tett vállalásainak megvalósítását, aminek eredményeképp a magyar gazdaság egy újabb, nemzetközi szinten is verseny- és exportképes vállalkozással gyarapodik. A közel kétmilliárd forint összértékű beruházáshoz a vállalat 963,5 millió forintos állami támogatást kap a Széchenyi Terv Plusz keretében, a „A TRM Pro Kft. multivá válását segítő fejlesztések” elnevezésű pályázati projektjével.

Egy vállalat sikere az adott település számára is hasznos

Az eseményt Kókai Rita, a község polgármestere nyitotta meg, aki beszédében üdvözölte a TRM Pro Kft. ambiciózus, mégis a helyi és regionális értékeket képviselő törekvéseit. Kókai Rita emlékeztetett: Gyermelyt a méreteihez képest eddig is kiemelte a kistelepülések közül a község nevét viselő tésztagyár. Hozzátette, nagyon büszke arra, hogy a Gyermelyen tevékenykedő, kimagasló értékeket felmutató magyar cégek palettája egy olyan vállalkozással bővült 2020-ban, mint a TRM Pro Kft.

Kókai Rita, Gyermely polgármestere (Fotó: Magyar Építéstechnika)

A településvezető úgy fogalmazott: a vállalat megérett arra, hogy a sikertörténetének folytatásához az állam egy ilyen komoly összegű támogatással járuljon hozzá.  Kiemelte, ha egy cég sikeres, az a működésének helyt adó település számára is kedvező, hiszen az adóforintjaival hozzájárul annak fejlődéséhez. A polgármester beszédét úgy zárta: kívánja, hogy az a szellemiség, amely a község és a vállalat együttműködését jellemzi, még nagyon sok közös sikert hozzon a TRM Pro Kft.-nek, Gyermely közösségének és a magyar gazdaságnak egyaránt.

Fenntarthatósági szempontok, portfólió-bővítés

Tóth Zoltán, a TRM Pro Kft. egyik alapítója, ügyvezetője elmondta: a tárgyi eszközök és a telephely bővítése mellett az életképes, reális üzleti terv az, ami megalapozza a cég fejlődésével kapcsolatos, optimista várakozásokat. Így hamarosan a jelentős lengyel, román és szlovák gyártók mellett egy magyar vállalkozás is részese lesz termékeivel a nemzetközi, elsőként a regionális piacnak.

Tóth Zoltán, a TRM Pro alapító tagja, ügyvezetője (Fotó: Gold Communications)

A cégvezető beszédében kitért a fejlesztés részleteire, melyben fontos szerepet kap a digitalizáció, valamint a fenntarthatósági szempontok is. Lapunk kérdésére Tóth Zoltán kifejtette, utóbbi már a meglévő üzemükben is megjelenik, ami napkollektorokkal van felszerelve, valamint teljes hőszivattyús fejlesztés is megvalósul. Az új csarnokot pedig úgy fogják kialakítani, hogy a tetejére akár már egy naperőművet létesítenek, hiszen a felület nagysága ezt is megengedi – tette hozzá az ügyvezető. Kiemelte, az is fontos szempont volt, hogy az épülő csarnoknak már a hőszigetelése is olyan, ami elősegíti az energiatakarékosságot.

A vállalati fenntarthatósági törekvései kapcsán elmondta, az már eddig is jelen volt a vállalat életében, például a csomagolóanyagok tekintetében. Hangsúlyozta, nem tartja jó megoldásnak azt e téren, ha nagy mennyiségű hulladék termelődik, aztán újrahasznosított csomagolóanyag kerül beszerzésre. „Mi az egyik termékről lekerülő fóliával tudunk egy másik terméket csomagolni, ezáltal csökkentve a keletkező csomagolóanyag-hulladékot” – mondta Tóth Zoltán, aki hozzátette, ez lehet az egyik olyan intézkedés, amit talán minden cég meg tud tenni a zölddé válás felé vezető úton. Kiemelte azt is, a TRM Pro jelen pályázat keretében is szán keretet arra, hogy tanácsadó cégek bevonásával feltérképezze és megtervezze a jövőbeni fenntarthatósági lépéseit.

Tóth Zoltán és Máté János Tamás elhelyezik az üzeneteket az új gyártóüzem időkapszulájában (Fotó: Magyar Építéstechnika)

A TRM Pro alapító tagja és ügyvezetője a Magyar Építéstechnikának a beruházási projekttel kapcsolatban kitért arra is, a vállalat a portfólióját is bővíteni kívánja a jövőben. Mint mondta, például a cserepeslemezek tekintetében jelenleg három gépen ugyanazt a profilt, jellemzően a felújítások során használt dizájnt gyártják. A mostani fejlesztésnek köszönhetően pedig egy modern, az új építésű házaknál közkedvelt megjelenésű tetőanyagot fognak tudni előállítani. Elmondta, a magasbordás lemezgyártás tekintetében a magyar piacot nagyrészt külföldről látják el, a magyar gyártók száma elenyésző e téren. Azzal, hogy e téren, ahogyan a szelemengyártó-gépsor tekintetében is, bővül a cég kapacitása, csökkenhet az importkitettség ezen termékek terén a hazai piacon – hangsúlyozta az ügyvezető.

Optimista jövőbetekintés

Tóth Zoltán ünnepi beszédét azzal zárta: alapító társával, Máté János Tamással a kezdetek óta a folyamatos fejlődést, az előrehaladást tartották szem előtt, és igyekeznek mindig optimisták maradni a kihívások ellenére. Ezt mutatja a mostani fejlesztésük is. Kiemelte, bízik abban, hogy az új üzem jövő évi átadásakor ők is, és a mostani alapkőletételkor jelen lévők mindegyike arról fog beszélni, hogy az elmúlt időszak nehézségeit hátrahagyta, és pozitívan tekint a jelenre és a jövőbe.

A TRM Pro Kft. új gyártóüzeme várhatóan 2023 késő nyarára, ősz elejére készül el.

Magyar Építéstechnika