A cserepeslemeznek kedvezhet a piac jelenlegi átalakulása – fék helyett a gázra lép a Zensteel

1323

A gazdasági válság kifejezés nagyon sokféle jelenséget takarhat. Hozhat recessziót, vagy akár egyes szektorok teljesítményének csökkenését, de jellemzően azért soha nem arról van szó, hogy a gazdaság egyszer csak leállna. Ilyen körülmények között felértékelődnek a költséghatékony technológiák, márpedig a cserepeslemez fedésnél kevés költséghatékonyabb, jobb ár/érték arányú megoldás létezik ma az építőiparban – vallják a TRM Pro vezetői.

Tóth Zoltán, a TRM Pro alapító tagja, ügyvezetője (Fotó: Gold Communications)

Zensteel márkanéven forgalmazott termékeink iránt eddig is lineárisan nőt a kereslet, ezt elsősorban a pontosan számított, kiváló ár-érték aránynak és az ügyfélközpontú piaci jelenlétünknek tudtuk be, miközben a cserepeslemez fedések egyébként is „feljövőben” vannak a hagyományos, szilikát alapú héjalásokkal szemben – mutatott rá Tóth Zoltán, a cég egyik ügyvezetője.
A jelenséget most várakozásaink szerint gyorsítani fogja, hogy az ismert körülmények miatt az építőipar költségei nagyon elszálltak, ezért sok megkezdett projektnél is cserepeslemezre váltanak a gyorsabb kivitelezés és az alacsonyabb munkaerőszükséglet miatt, miközben külsőre a megoldást nem nagyon lehet megkülönböztetni egy hagyományos cseréptől. A cserepeslemez lett a meghatározó megoldás a régebbi lakóépületek tetőinek felújításához is.

Folyamatos fejlesztés

Miközben persze mi is érezzük a piacon, elsősorban a beszállítói oldalon a már ismert makroökonómiai környezeti hatásokat, mindenképpen fejlesztenünk kellett kapacitásainkat a növekvő igények miatt, és egy cég növekedése nyilván nemcsak annyi, hogy veszünk néhány új gyártósort, meg felveszünk néhány embert – ismertette a jelenlegi beruházások hátterét Máté János Tamás, a cég másik ügyvezetője. Ennek megfelelően eleve úgy terveztük meg a beruházást, hogy ne csak a jelenlegi igényeket szolgálja ki, de jövőálló is legyen. Megújul az informatikai rendszer, a logisztika és számos más terület is. A vállalkozással már az alapításkor gondolkodtunk a regionális piaci jelenlétben, aminek szintén most jött el az ideje, miközben a hazai igényeket is ki kell szolgálni. Ennek megfelelően egy új üzemcsarnokot is építünk zöldmezős beruházással a meglévő szomszédságában, ennek alapkövét szeptember 22-én tettük le. Ez jelentősen növeli majd a kapacitásainkat, és persze új munkahelyek teremtésével is jár.

Épülő új gyártóüzem Gyermelyen

Ezzel párhuzamosan mindent megtesz a cég azért is, hogy ökológiai lábnyomát csökkentse. Rövidítik a szállítói láncokat, a termeléshez jelentős arányban zöldenergiát használnak fel. Hisznek abban, hogy a cserepeslemezek, trapézlemezek, acél kerítéselemek piaca megtartja, sőt fokozni tudja dinamikáját a válság alatt és ellenére is, az új beruházással pedig a TRM Pro Kft., illetve a Zensteel márka idővel a piac legnagyobb szereplői közé emelkedhet. Mindehhez a Magyar Multi Program forrásaiból a közelmúltban jelentős támogatást is kaptak.

 

www.zensteel.hu