Három éven belül fenntartható vállalati működésre tér át a Market Csoport

526

A tervek szerint a Market Csoport két éven belül 30 százalékkal csökkenti 2019-hez képest a közvetlen és közvetett módon előálló üvegházhatásúgáz-kibocsátását – derül ki a 11 tagvállalatból álló, közel 1400 munkavállalót foglalkoztató és évi több mint 300 milliárd forintos forgalmú építőipari cég immár második alkalommal, önként kiadott és a Deloitte Zrt., mint független szakértő által auditált fenntarthatósági jelentéséből. A vállalat célja az építőanyag-használatában is a fenntarthatóbb megoldások bevezetése, valamint az építkezéseken a vízhasználat mértékének csökkentése. 

„Az építőipar globálisan a környezetet leginkább megterhelő területek között található: a szén-dioxid-kibocsátás mintegy 40%-ért felelős, amiből 12% a kivitelezések, míg 28% az üzemeltetés során keletkezik. Ezért az ebben a szektorban működő vállalatoknak nagy a felelőségük az élhetőbb jövő alakításában. Magyarországon az iparágunkban elsőként döntöttünk immár két éve úgy, hogy stratégiánkban a környezeti, gazdasági és társadalmi vonatkozású fenntarthatósági alapelvek elsőbbséget élveznek a döntéshozatalban éppúgy, mint az operatív napi munkában” – emelte ki Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója a vállalat második, 2022-re vonatkozó fenntarthatósági jelentésének kiadása kapcsán.

Fenntarthatóság irányába tett eddigi lépések 

A vezérigazgató hozzátette, hogy ezen iránynak megfelelően, valamint a piaci körülményekre reagálva határoztak tavaly a fenntartható módszerrel működő kőzetgyapot hőszigetelőanyag-gyárak létesítéséről, amelyek nemcsak a hazai, hanem a közép-európai piaci igényeket is kiszolgálják. Emellett idén elkezdődött az előregyártott elemek előállítási folyamatának és az építőanyaghasználat felülvizsgálata is a vállalatnál. Ennek az a célja, hogy 2025-ig – ahol arra lehetőség kínálkozik –, alternatív, fenntartható megoldásokat vezessenek be az építkezéseken. Arra pedig kifejezetten törekedni fognak addigra, hogy a bontási munkálatok során keletkező hulladékok 50%-át újrahasznosítsák. Emellett a biológiai sokszínűség védelmében a megrendelők által kért famennyiségeknek a kétszeresét ültetik el a cég saját költségén.

Az évek során a lehető legkevesebb építőanyag felhasználására való törekvés a Market Csoport védjegyévé vált. Ez az általuk épített letisztult, minimalista épületeknél abban is tetten érhető, hogy kihagyják az álmennyezeteket, gipszkartonfalakat, illetve előszeretettel alkalmaznak festetlen beton beltéri falfelületeket. Álláspontjuk szerint az építőanyagok mennyiségének redukálása jótékonyan hat a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére, ami fontos vállalati célkitűzésük. A dekarbonizációt szolgálja a céges járműflotta jelenleg már zajló átalakítása is.

A Market Csoport második fenntarthatósági jelentéséből kiderül az is, hogy a vállalat jelenleg is működő programjait bővítve 2025-ig társadalmi, munkavállalói kérdésekben is komoly előre lépeseket tervez. Ennek megfelelően három éven belül meg akarják duplázni a női vezetők számát a 2020-as állapotokhoz képest, valamint határozott intézkedéseket tesznek azért, hogy a nemek közti bérkülönbségek végérvényesen megszűnjenek a vállalatnál.

Új Etikai Kódex 2025-re

A sokszínűség és az esélyegyenlőség támogatásának jegyében 2025-re Új Etikai Kódex összeállítását vállalta a cég, amelynek vezetői arról is határoztak, hogy jelentősen növelik a munkavállalók készségeinek, tudásának bővítésére szánt időt: már évi 30 órát fognak biztosítani képzésre a dolgozóik számára. A jövő szakembereinek edukációjába másként is bekapcsolódnak. Két másik építőipari vállalattal összefogva megalapították a Tudásépítő Team Ágazati Képzőközpontot, ahol a diákok tíznél több építőipari szakmával ismerkedhetnek meg és naprakész, piacképes tudásra tehetnek szert, valamint szorosan együttműködnek a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel és a Budapesti Műszaki Egyetemmel.

A vállalat egyébként jelenleg is számos társadalmi felelősségvállalási ügyben nyújt aktív segítséget. Többek között hosszú távú elköteleződéssel támogatja a Bátor Tábor Alapítványt és a Mosoly Alapítványt, valamint önálló CSR-programja, a Market Rom Vándor keretében középkori építészeti kincseink megóvása, megmentése érdekében tesz jelentős erőfeszítéseket.

A saját folyamataink, működésünk fenntarthatóvá tételén túl az ügyfeleinket, partnereinket is igyekszünk bevonni a fenntartható építészeti megoldások megismerésébe, alkalmazásába. Megrendelőinknek például az úgynevezett „zöld étlap” felajánlásával adunk betekintést a magasabb energiahatékonysággal és kisebb környezeti lábnyommal bíró, környezettudatosabb épületek megvalósításának lehetőségeibe. Ennek is köszönhetően születhettek meg a közelmúltban Budapesten olyan új beruházások, mint a MOL Campus, vagy az OTP Bank központi irodaháza, amelyekben számos fenntartható szempont érvényesült. A beszállítóinkat pedig terveink szerint 2025-től fenntarthatósági kritériumok mentén is értékeljük” – tette hozzá Scheer Sándor.

A Market Csoport Fenntarthatósági jelentés itt elérhető: https://www.market.hu/dokumentumkategoria/5/fenntarthatosagi-jelentesek

 

Forrás: Market