A Nemzeti Kőbányászati Emlékhely megkoszorúzásával fejezték ki tiszteletüket a kőbányászatban dolgozó munkatársak előtt a bányászati szervezetek képviselői, kőbányászati cégek, tisztségviselők, valamint a Baumit Kft. munkatársai. A dorogi emlékhelynél Járomi Judit, a Baumit Kft. ügyvezető igazgatója és dr. Tittmann János, Dorog város polgármestere mondott ünnepi beszédet.
A dorogi kőbányászat története több mint száz évre nyúlik vissza
A Baumit Kft. dorogi mészkőbányája 2015-ben ünnepelte 110 éves fennállását. A jubileum alkalmából az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület kezdeményezésére a Baumit Kft. számos magyar bányavállalat segítségével megépítette a Nemzeti Kőbányászati Emlékhelyet, mely méltóképpen képviseli a magyar kőbányászatot. A bányászati szervezetek, a dorogi önkormányzat és a Baumit hagyományt teremtett azzal, hogy az emlékművet minden évben megkoszorúzza. Az emlékmű történetét, a dorogi mészkőbányászat emlékeit bemutató videó ITT látható. |
A Hungária-hegyi mészkőbányát 1905-ben nyitották meg. Az azóta eltelt 118 év rengeteg fejlesztést hozott magával, mára a bánya a mellé telepített vakolatgyárat és kőmalmot is képes ellátni. A Baumit ezen kívül jelentős mennyiségű osztályozott, tört követ is forgalmaz az út és vasútépítés, árvízvédelem és az ipar számára.
Dorogon minden év szeptemberében, a bányásznapi ünnepségek alkalmával megemlékeznek a helyi kőbányászat történetéről és jeles képviselőiről, többek között Schmidt Sándor bányamérnökről, aki gazdasági-, kulturális- és sporttevékenységének nyomán felvirágoztatta a várost. Az ünnepségen részt vesznek a vármegye, a város, a bányász szervezetek és a bányászatban ma is aktív vállalatok képviselői.
Az idei megemlékezést Járomi Juditnak, a Baumit Kft. ügyvezető igazgatójának beszéde nyitotta meg. Beszédében a bányászok alázatát és kitartását példaként állította a jelenlévők elé, emellett a Baumit Kft. missziójáról is beszélt:
“Minden emlékezés, minden tiszteletadás a múltról szól. Arról a múltról, melyből a hagyományaink születnek, s melyből az értékeket mentjük át a jelen és a jövő számára. A dorogi mészkő bányászainak kezéből a stafétabotot a Baumit Kft. vette át – több mint harminc éve. A jövőt is szem előtt tartva tisztában vagyunk azzal a felelősséggel is, ami bennünket méltányos társadalmi szerepvállalásra és közéleti szerepre kötelez. Legfontosabb küldetésünknek azt tekintjük, hogy támogassuk az energiatudatosságot, a minőségi és a fenntartható építést. A bánya jó példa arra, hogy lehetséges a bányászatot, ipari termelést és a települési érdeket tisztán, rendezetten, a környezetvédelmi szempontokat és társadalmi érdekeket is szem előtt tartva működtetni.”
Dr. Tittmann János kiemelte, hogy a bányásznapi megemlékezés minden évben az összetartozás, az önmeghatározás élményéről szól. Kesztölc, Piliscsév, Csolnok és Dorog együttműködésében immár négy éve tart a nemzetiségi és bányásznapi alapokon nyugvó összefogás, amelynek keretében idén az erdélyi Felsőboldogfalváról is érkeznek vendégek a bányásznapokra.
Tisztelet azoknak, akik a köveket új életre keltik
A Nemzeti Kőbányászati Emlékhelynél ezután a koszorúzás percei következtek. Szerdán az OMBKE Tatabányai Szervezet nevében már elhelyezett egy koszorút Bársony László elnök és Izing Ferenc szervezet titkár, emellé kerültek az ünnepségen jelen lévő szervezetek koszorúi. Először Erős Gábor országgyűlési képviselő helyezte el az emlékműnél az emlékezés virágait, őt követte a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat nevében Popovics György, a Vármegyei Közgyűlés elnöke, Dorog város nevében dr. Tittmann János polgármester és Dankó Kristóf alpolgármester, a vármegyei Kormányhivatal nevében Balázsné Vereckei Valéria hivatalvezető-helyettes, Tokodaltáró önkormányzatának nevében Petrik József polgármester. A Baumit Kft. nevében Járomi Judit ügyvezető igazgató és Mocsnik Imre, a kőbánya üzemvezetője helyezték el az emlékezés koszorúit.
Szintén koszorút helyezett el az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület, a Magyar Bányász Szövetség, a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete, az OMBKE helyi szervezete, a Bányász szakszervezet és a Dorogi Szénmedence Kultúrájáért Alapítvány, a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kara. Koszorúval tisztelgett a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség, a KŐKA Kő- és Kavicsbányászati Kft., a Duna-Dráva Cement Kft. és a Mikerobb Kft.
Ahogy az emlékhelyen található felirat is hirdeti: „Tisztelet azoknak, akik a köveket új életre keltik.”
Forrás: Baumit