„… ezért már nagyon megdolgoztam” – 46 éve épít a Mesterek Mestere

Varga Ferenc, szekszárdi szakember nyerte el a Mesterek Mestere 2018. Díjat. A közönségszavazás díjának nyertese idén Kiss Tamás, nagykereki szakember lett. Az elismerés pénteken, a Budapesten megrendezett Országos Szakember Találkozó keretében került átadásra.

 

Nagyon örülök ennek a díjnak, úgy gondolom ezért már nagyon megdolgoztam, mert ’72 óta csinálom ezt a szakmát” – mondta köszöntőjében Varga Ferenc.

A szakember 46 éve dolgozik burkolóként. 1972-ben szerzett szakmunkás bizonyítványt Tatabányán, majd állami építőipari vállalatoknál dolgozott, 1986 óta vállalkozó. Hivatásában a kihívásokat szereti, azokat a munkákat, ahol egyedit tud alkotni. A ma is aktív szakember szerencsés embernek tartja magát, mert mindig volt munkája, soha nem volt beteg, ahol dolgozott mindig szerették és megbecsülték.

Marczinkó Zoltán, a Pénzügyminisztérium munkaerőpiacért és vállalati kapcsolatokért felelős Helyettes Államtitkára köszöntőjében elmondta, hogy szembe kell nézni a szakemberhiánnyal, szembe kell nézni azzal, hogy egyre kevesebb a burkoló, a kőműves, az ács, az állványozó. De szembe kell nézni a technológiai korszerűsítési igényekkel is, amely egy cégnek, egy ágazatnak a versenyképességét határozza meg. A kormánynak egy célja van ebben az esetben, hogy támogassa az építőipari ágazat fenntartható, modern technológiai megoldásokon alapuló fejlődését annak érdekében, hogy eleget tudjon tenni a gazdaság bővülésével és az emberek egyre bővülő anyagi lehetőségeivel együtt a növekvő megrendelői igényeknek.

Egyetlen vállalat sem tud meglenni szakember nélkül. Az adja a vállalat gerincét. Jó szakemberrel, jó szakember gárdával, jó vállalatról beszélünk, rossz szakember gárdával bármilyen felszereltsége lehet egy vállalatnak, és bármilyen címet írhat ki a névjegyére, nem ér semmit” – mondta Zórándy Miklós az ÉVOSZ képviseletében.

A Mesterek Mestere Díjat 2015-ben alapította a Mapei Kft., hogy növelje az építőipari szakma társadalmi elfogadottságát. A korábbi évektől eltérően a 2018-ban nem a szakemberek tudtak pályázni, hanem az építtetők jelölhették a szakembereket a díjra. A pályázatok közül független szakmai zsűri választotta ki az év Mesterek Mesterét. A Mesterek Mestere a díj mellett a Mapei Kft. 200 ezer forint értékű pénzjutalmát, valamint a Bosch Ipari mérőműszereket és tartozékokat tartalmazó tárgyjutalmát vehetett át a Robert Bosch Kft-től.

További információ: www.mapei.hu

Forrás: Hírnévügynökség

ÜZENET KÜLDÉSE

Hozzászólás írása
Kérjük, adja meg nevét