A Kittenberger Kálmán nevét viselő Veszprémi Állatkertben az elmúlt években több jelentős nagyszabású fejlesztés történt, melynek keretében növekedett az intézmény területe és számos új állatfaj érkezett. A fejlesztéssorozat részeként 2018-ban döntött úgy a tulajdonos, hogy zöldmezős beruházás keretében tovább fejleszti az állatkertet.

Ezek motivációja kettős: a látogatói élmények javításán túl kiemelt cél volt, hogy a modern állattartási elveknek is eleget tegyenek. Az eredeti természetes élőhelyük klímájától és tereitől gyakran nagyon távol élő állatok számára azonban az optimális környezet – az évszakok változását követve a megfelelő klíma és állandó hőmérséklet – fenntartása bizony sok energiát emészt fel. Így az is igen fontos volt, hogy képesek legyenek az épületek energiafogyasztását a legnagyobb mértékben optimalizálni, csökkenteni.

A Veszprémi Állatkert Gulya-dombi területén került sor a fejlesztésre: több új épületet terveztek felhúzni úgy, hogy a zord, sziklás terepen a közművek közül csak a villamos áram, valamint víz- és csatornagerincek kiépítése volt gazdaságosan megoldható.

A Modern Városok Program keretében zajló fejlesztéssorozat részeként többek között egy olyan operatív központot kívántak létrehozni, mely az állatkert gazdasági háttérintézményeként a legkorszerűbb egészségügyi ellátást képes az állatkert lakóinak nyújtani, beleértve az érkező állatok fogadására alkalmas karantént és állatorvosi klinikát, takarmánykonyhát. Az állatkerti dolgozók kényelmét is szolgáló, korszerű szociális blokk is kialakításra került. Ehhez a komplexumhoz szervesen kapcsolódott a Dzseláda ház, mely a különleges afrikai páviánkolónia lakhelye.

A Széchenyi 2020 pályázati program keretében elnyert „A Veszprémi Állatkert tematikus fejlesztése” program azonban további épületek megvalósítására is lehetőséget nyújtott: így az új vendégforgalmi épület és egy teljesen új oroszlánház és kifutó is megépülhetett.

Már a kezdeteknél kiderült, hogy az összetett műszaki elvárásoknak és előírásoknak megfelelő új épület funkciókat, csak speciális HVAC technológia képes teljesíteni. Különösen úgy, hogy a fenntartó és a tervező is rendszerekben gondolkodott, miközben négy különböző funkciójú épület fűtését, hűtését, szellőztetését kellett biztosítani a lehető legnagyobb mértékben megújuló forrásból, fosszilis tüzelőanyag felhasználása nélkül.

Nehezített pálya: különleges lakók, egyedi funkciók, eltérő megoldások

Amellett tehát, hogy különleges lakókra és egyedi funkciókra tervezték az épületeket, a megbízók legmodernebb épületenergetikai és gépészeti elvárásokból sem engedhettek. A fenntartó azt is elvárta, hogy nemcsak a műszaki megoldás legyen rendszerszintű, de a „kulcsrakész, mindent egy kézből elvet” egyben a kivitelezésre is kiterjesztette. A fővállalkozó Vemévszer Kft. is ezen elvek mellett keresett és talált beszállító partnerre a Daikin Hungary Kft.-ben.

Ennek a többezer négyzetméternyi, eltérő funkciójú épületkomplexumnak az épületgépészeti megvalósítása nem kis feladat volt. Az operatív központ önmagában 1800m2 hasznos alapterület, ahol fontos megkötés volt, hogy karantén-területenként egyedi, külön szabályozható szellőzés készüljön, a fertőzésveszély minimalizálására, a steril műtétek elvégzésére és a labor feladatok ellátására.

Az épületbe négy darab külön üzemeltethető, Daikin légkezelő berendezésből és a hozzájuk kapcsolódó VRV-rendszerű hűtő- és fűtőfunkciójú hőszivattyú egységekből álló rendszer került, amely kompakt megoldást ad megújuló energián alapuló fűtésre-hűtésre-szellőzésre és nincs szükség külön primer hőellátásra.

A Dzseláda páviánok háza esetén fontos szempont volt, hogy azok elsődlegesen a földön tartózkodnak és közösségekben élnek: természetes közegükben (Etiópia és Eritrea magasföldi füves szavannáin) éjszakára alvósziklákat keresnek fel, ahonnan reggelente leereszkednek és felkeresik a közeli füves területeket. A Dzseláda-ház tehát kellően tágas, nagy alapterületű épület, de a páviánok természetes élőhelyének hőmérsékletéhez igazodó fűtött, szellőztetett épületgépészeti technikát kívánt.

A páviánok optimális életterét  – az operatív épületéhez hasonlóan –két darab kompakt légkezelő berendezésből és VRV-rendszerű hűtő- és fűtőfunkciójú hőszivattyúból álló rendszerrel lehetett megoldani.

A vendégforgalmi épület esetén– ahol oktatótér és kiállító folyosók is vannak – arra kellett figyelni, hogy akár nagyobb látogató csoportok kiszolgálására is alkalmas legyen, azaz jelentős számú ember jelenlétét tudja komfortosan kiszolgálni. Ezt egy klasszikus Daikin VRV-rendszerrel sikerült optimálisan megoldani, melyben a megújuló energiaforrást alkalmazó levegő-levegő hőszivattyú gyorsan képes alkalmazkodni a változó felhasználási körülményekhez és mindenkor tökéletes komfortot biztosít az épület hűtésére és fűtésére, a látogatók pillanatnyi létszámától függetlenül.

Oroszlánház: hűtött – fűtött belső kifutó

Új otthont kapott az állatok királya is, mégpedig nem is akármilyet. A Veszprémi Állatkert négy egyedből álló oroszlán csapatának – mely Afrika szavannás területeinek csúcsragadozói -, új épületével szemben a felületfűtésen túl az is elvárás volt, hogy legyen olyan hűtött rész a belső kifutón, ahol a melegebb napokon is képesek felfrissülni. Tehát a felületfűtést úgy kellett a házban kialakítani, hogy legyen benne egy néhány négyzetméteres terület, amit hűteni lehet.

Az oroszlánház optimális hőkomfortját egy Daikin Altherma levegő-víz hőszivattyú biztosítja. A berendezés téli időszakban akár -25°C külső hőmérsékletig stabil működést garantál. Az időjárásfüggő szabályozás és az inverteres kompresszor kombinált hatása minden kültéri hőmérsékletnél optimalizálja  a működési hatékonyságot, így mindig egyenletes hőmérsékletet biztosít. A „padlófűtés” zónáinak speciális kialakítása pedig lehetővé tette, hogy a belsőkifutóban egy külön kis hűtött placcon hűsölhet Anne, Puk, Sabah és Njeeri.

Mindent egy kézből

Sikerült azt az elvárást is teljesíteni, hogy a Daikin mint berendezés gyártó egy kézből, rendszerbe integráltan szállította le, helyezte üzembe, programozta fel és adta át üzemeltetésre az egyes épületrészek szellőző, hűtő és fűtő rendszerét, így biztosítva rendszer garanciát az ellátásban.

 

Nyilas Mihály,
Szalai Gabriella
Daikin Hungary Kft.