Az építőipar ma már teljesen másképp néz ki, mint 50 vagy 100 évvel ezelőtt, és a következő évtizedben még tovább változhat. Az építőipari robotika bevezetése fordulópontnak bizonyulhat ebben az iparágban. Milyen változást hoznak a robotok az építési helyszínen, hol számíthatunk rájuk a jövőben?

3D nyomtatás a munkahelyen

A hozzáadott (egyedi) anyaggyártás, amelyet köznyelven 3D nyomtatásnak is neveznek, számos és különféle iparágban a leggyorsabban növekvő területté vált. Manapság mindenütt megtalálhatók a 3D nyomtatók, az orvosi ágazattól a nemzetközi űrállomásig, és még az építőiparban is megjelentek. Az épületek 3D-ben kinyomtathatók olyan gépekkel, amelyek folyékony beton rétegzésével építenek falakat, így egy teljes szerkezetet hetek, nem pedig hónapok alatt hozhatnak létre.

Januárban nyitották meg a legnagyobb 3D-s nyomtatott épületet Dubaiban, öt emelettel és 6900 négyzetláb alapterülettel.

Ez a technológia még mindig meglehetősen új, és csak a demókban használják. Mire a fejlődés eléri a napi gyakorlat szintjét, az építőipar teljes arculatát megváltoztathatja.

A szakértők becslése szerint ha az építőipari vállalkozások projektjeiknek mindössze 25%-át helyettesítik 3D-s nyomtatással, akkor a munkaerőigényt 70%-kal, a költségeket pedig 90%-kal csökkenthetik.

Ezek a 3D-s nyomtatók önállóan működnek, csak egyetlen munkavállalónak kell felügyelnie ezeket miután a program elindult. A munkaerő-szükséglet csökkentése a helyszíni hatékonyságot is növelheti. Jelenleg az építőipari dolgozók 90%-a szerint az ipar nem termelékeny. A 3D nyomtató robotok bevezetése az eszköz/építőgép mixbe csökkentheti a probléma hatását, ezáltal hosszútávon hatékonyabbá téve ezt a területet.

Ismétlődő feladatokból adódó stressz okozta sérülések megelőzése

A munka jellege miatt, az ismétlődő feladatok okozta stressz miatti sérülések állandó veszélyt jelentenek az építőiparban. A korábbi kutatások szerint 2014-ben 19070 (USA) túlzott túlterhelésből adódó sérülés történt az építkezésen. Az építőrobotok ismétlődő vagy rutinfeladatok átvételével megakadályozhatják ezeket a sérüléseket, amelyeket a túlzott túlterhelés eredményezhet.

Ennek egyik példája a Tybot, egy autonóm robot, amely hídépítés során az acélszálakat köti össze. Ezt a munkát hagyományosan olyan alkalmazottak végzik, akik gyakran az utak vagy folyók felett magasan függenek. A Tybot használatával a munkavállalóknak csak a híd körülbelül 10%-át kell kézzel elkészítenie mielőtt a gép átveszi és teljesíti a többi feladatot autonóm módon.

Ez csökkenti a munkaidőt, biztonságosabbá teszi a munkahelyeket csökkentve a sérülések számát, és megkönnyíti a feladat gyorsabb elvégzését.

A termelékenység növelése a fényérzékelés és a távolságmérő (LIDAR) lézerszkennelés révén

Noha a munkahelyen elért haladást emberi szemmel nyomon lehet követni, az emberi észlelés nem mindig a leghatékonyabb eszköz az elemzéshez. A Doxel, egy tech startup egy roboton dolgozik, amely fel tud menni a lépcsőkön, önállóan eligazodik az építési helyszínen. Mindeközben LIDAR lézerszkennerekkel valós idejű 3D-s modellt készít a munkahelyről.

A bot egyik demonstrációja során ez a valós idejű modell 11%-kal csökkentette a projekt költségvetését. Emellett 38%-kal növelte a termelékenységet, mert lehetővé tette a felügyelők számára, hogy megnézhessék, mennyi munkát végeztek el, és pontosan kiszámítsák, mennyi pénzbe került egy napi munka. Valószínűleg hamarosan láthatjuk ezeket a LIDAR-ral felszerelt robotokat az építkezéseken szerte a világon.

Az építőrobotok jövője

Az építőipar és a robotika területén az iparág potenciálisan drasztikus változásának még a korai szakaszában vagyunk. Amit eddig láthattunk, ígéretesnek tűnik, de csak az idő fogja megmondani, hogy a robotika mennyire lesz hatékony az építkezéseken.

Lehet, hogy amiért vártuk a robotok elterjedését, hogy ellensúlyozzuk a növekvő munkaerőhiányt, több bajt okoz, mint amennyi hasznot hoz.

 

Szerző: Emily Folk
Fordította: Kuczogi László

 

Forrás: https://www.roboticstomorrow.com/article/2020/06/how-robots-are-changingon-site-construction/15362

Deceuninck banner