Szakértőként gyakran keresnek meg a teraszok építési hibáival, illetve felújítási terv készítésével. A következőkben közreadom a leggyakrabban előforduló problémákat. Írásomban csak olyan teraszokról lesz szó, amelyek alatt belső terek – rendszerint fűtöttek – helyezkednek el.
A jól elkészített terasz az épület nagyértékű felülete, ahol pihenhetünk, sportolhatunk, vendégeket fogadhatunk, ahol jól érezzük magunkat. Sajnos sok ingatlantulajdonosnak csak a bosszúság jut osztályrészül a fenti kellemes időtöltési formák helyett, mert teraszának szerkezetei meghibásodnak, és a költséges kijavítás sem mindig hozza meg a várt eredményt.
KULCSSZÓ: VÍZELVEZETÉS
A teraszok rétegfelépítése szigetelő alépítményből (pára elleni védelem, hőszigetelés, vízszigetelés), valamint burkolati felépítményből áll. Fontos az összhang e két rész között, bár külön-külön is lehetnek a meghibásodás okozói. Alapszabály, hogy a rétegfelépítés minden olyan síkjáról el kell vezetni a vizet, ahol reálisan megjelenhet. Egyenes rétegrend esetén a burkolat, illetve a vízszigetelés felületét; fordított rétegrend esetén az előzőeken kívül a hőszigetelés felső síkját is vízteleníteni kell.
HIBÁK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK
Nem teljesül ez a feltétel, ha csak a ragasztott burkolat felületének víztelenítését oldják meg, azt gondolva, hogy a burkolaton keresztül nem szivárog víz a mélyebb rétegekbe. Az 1. képen a terasz alacsony bokafallal készült, melybe a burkolat síkjában 1 m-ként horganyzott acél anyagú collos kifolyó csöveket építettek be. A felület egy irányba lejt, a kifolyási pontok között megáll a víz. A bitumenes lemez vízszigetelés közvetlenül az aljzatbeton alatt található, a felszín alatt 8 cm-re, ahonnan a leszivárgó víznek nincs elvezetése. A rétegfelépítés hibája, hogy a vízszigetelés felett hiányzik a felületszivárgó réteg, amelyben a víz akadálytalanul mozoghatna. A két réteg között a felületi feszültség hatására pangó vízréteg alakul ki.
Szakemberek számára nem kell magyarázni, amit a laikus tulajdonosok kétkedve hallgatnak: a burkolólap bármilyen kis vízfelvétellel rendelkezik is, a hézagoló habarcson a zsugorodás és a hőmozgások hatására előbb-utóbb hajszálrepedések alakulnak ki, ahol a víz utat talál a szerkezet rétegei közé. Az elszíneződő, mindig nedves felületű fugák és a sókirakódások a hézagoló habarcson biztos jelei annak, hogy nedvesség van a burkolat alatt.
A 2. képen a lapburkolat víztelenítését fémráccsal fedett polimerbeton folyókával „oldották meg”. Az aljzatbeton alatt közvetlenül extrudált polisztirolhab hőszigetelést építettek be, amely alatt lejtésmentes, bitumenes lemezszigetelés van. A hőszigetelés és a vízszigetelés síkjáról nem oldották meg a víz elvezetését. Sokan figyelmen kívül hagyják, hogy ezekhez a folyókákhoz a vízszigeteléssel nem lehet csatlakozni; egyrészt a szigetelésnél magasabban van a peremük, ahol a csapadék befolyik; másrészt nem rendelkeznek csatlakozásra alkalmas peremmel, gallérral. A leírt rétegfelépítés további hibája, hogy az extrudált polisztirolhabot „dunsztba zárták”. Ilyen körülmények között a kiváló hőszigetelő anyag vízfelvétele nem elhanyagolható mértékű. Érdemes betartani a termékre vonatkozó alkalmazási feltételeket, amelyek az elvárt tulajdonságok tartós teljesítésének kritériumait foglalják össze. Az extrudált polisztirolhab esetén ilyen feltétel, hogy a hőszigetelő rétegbe felülről leszivárgó nedvesség kiszáradását, elpárolgását lehetővé kell tenni.
Adott példánál maradna, további észrevétel: a lapok rövid oldalával párhuzamos irányú elhelyezéssel és kellő hosszúságú folyókával elérhették volna, hogy a burkolat síkján korrekt legyen a vízelvezetés, precíz geometriájú legyen a járófelület. A zúzalékba ágyazott kő- vagy térkőburkolatok sok előnnyel rendelkeznek, ezért teraszokon gyakran alkalmazzák ezeket. Sokszor elkövetik azonban azt a hibát, hogy murvát vagy dolomitzúzalékot építenek be, aminek több hátránya is van. A legfőbb probléma, hogy anyagukból a csapadék meszet old ki, ami a víznyelőkben vízkő formájában lerakódik, és ezzel csökkenti a víz elfolyásának a keresztmetszetét. A finom szemű murva a víz hatására összeáll, és ezzel is nehezíti a víz útját a burkolat alatt. A murva nem fagyálló anyag, ezért az ilyen ágyazatba rakott burkolat nem időtálló.
A lapok megfelelő beágyazásához, kiékeléséhez finom szemszerkezetű zúzalékra (pl. 2/4 mm) van szükség. Amennyiben nincs a rétegfelépítésben szivárgóréteg (műanyag felületszivárgó lemez, vagy durvább szemszerkezetű kőzúzalék), akkor a burkolat alatt a víz elvezetése igen lassú lehet. De nem működik az sem, ha homokot vagy kétszer rostált kavicsot használnak zúzott kő helyett. A víz csak nagyon lassan szivárog bennük (3. kép).
Gyakran esnek abba a tévedésbe, hogy a zúzalékba ágyazott térkőburkolatot lejtésmentesen készítik el abban bízva, hogy a fugák között a víz el tud szikkadni, és az alsóbb rétegek között elfolyik a víznyelőhöz. Ez azonban nem következik be, mivel a fugák vízáteresztő képessége nem elegendő ehhez. Lejtés nélkül csak teljesen nyitott fugákkal rendelkező, és a lapok alatt szabad vízfolyást biztosító megoldással (csak a sarkain alátámasztott lapok) készülhet a burkolat. Ha nem tartják be ezt a szabályt, akkor bizony felhőszakadások alkalmával a küszöböt átlépve befolyhat a víz (4. kép).
Előfordul az is, hogy a rétegfelépítés szükséges magasságát rosszul tervezik meg, és ilyenkor a kivitelezés során vagy a lejtés marad el, vagy a burkolat ágyazatának vastagsága lesz elégtelen. Az 5. képen látható teraszon a térburkolat alatt csak 1 cm-es homokágyazat készült. Ez nyilvánvalóan elégtelen, különösen akkor, ha a teraszon gépkocsik parkolnak. Egyrészt a vízszigetelés mechanikai védelme (gépkocsik indulása, fékezése során ható vízszintes erők stb.) megoldatlan, másrészt a víz útja a burkolat alatt a lefolyók irányába nincs biztosítva.
A gyenge minőségű vízszigetelő lemezek használata sajnos még sok meghibásodás okozója. Az ún. GV lemezek – magyarul üvegfátyol betétes oxidbitumenes lemezek – csekély nyúlóképességük, és alacsony szakítóerejük miatt nem alkalmasak a hajlatok, csatlakozások szakszerű és hibátlan kidolgozására (6. kép). Hőszigetelés aljzathoz – ahol a táblák között hézagok vannak, illetve hőmozgásukra is számítani kell – pedig végképp alkalmatlanok.
Alapszabály az is, hogy a vízszigetelés függőleges szakaszát a csatlakozó szerkezetekre fel kell vezetni legalább 20 cm magasságig a burkolat síkja fölé. Előfordul, nem is olyan ritkán, hogy a szigetelést csak az aljzatbeton felső síkjáig vezetik fel, a lábazati részen pedig csak a burkolatra bízzák a nedvesség elleni védelmet. Ez súlyos tévedés, illetve hiba. A hőmozgások hatására a járófelület és a lábazat közötti hézag megnyílik, és víz kerül a szigetelés és a fal közé. A szigetelés függőleges szakaszával az ajtóküszöbökhöz is zárni kell.
A szakma szabályai szerint (ÉMSZ, Tetőszigetelések tervezési és kivitelezési irányelvei) itt is be kellene tartani a szigetelés 20 cm-es felvezetési magasságát, kivéve akkor, ha az ajtó előtt vízelvezető folyókát építenek be. Ilyen esetben elegendő a szigetelés 5 cm-es felvezetési magassága. Sok esetben azonban a szigeteléssel egyáltalán nem zárnak a küszöbhöz, aminek következtében a padlórétegek közé víz szivárog, valamint az ajtó körül felnedvesedik a fal. Amennyiben nem szüntetik meg elég gyorsan ezt a hibát, akkor a padló szerkezetében sok nedvesség halmozódhat fel, ami utóbb nem tud teljesen kiszáradni. Szükségessé válhat a teljes padló rétegrend cseréje például akkor, ha a hőszigetelés, vagy az úsztató réteg ásványi szálas anyagból készült, amely nedvesség hatására felpuhul, szilárdságát veszti. A 7. képen az acél vaktok korrózióját látjuk, ami a szigetelés hiányzó zárása miatt alakult ki.
A 8. képen egy faszerkezetű nyílászáró tönkremenetelét láthatjuk a vízszigetelés felvezetésének hiánya következtében. A szigetelés függőleges szakaszát elegáns rozsdamentes acéllemezzel takarhatták – védhették volna. A képen megfigyelhető nedves fugák annak a jelei, hogy a burkolat alá víz szivárog.
Arra is van példa, hogy a vízszigetelést sem a falra, sem a küszöbre nem hajtják fel, aminek a belső oldalon súlyos következményei lehetnek (9. kép).
Mint mondják: az ördög a részletekben rejtőzik. A 10. képen egy egyenes rétegfelépítésű szigeteléssel és zúzalékágyazatba fektetett burkolatú terasz víznyelője látható. Ilyenkor a burkolat felszínén és a vízszigetelés síkján folyó víz útját kell szabaddá tenni.
Megfigyelhető, hogy egy műanyag csövön készített kis keresztmetszetű furatokon kívánták a víz útját lehetővé tenni a vízszigetelés felett lévő felületszivárgó síkján.
A víznyelőhöz úgynevezett vízbeeresztő gyűrűt kellett volna beépíteni a barkácsolás helyett. Következmény: a burkolati felépítmény nem szárad ki, mindig vízfoltos a felülete; a vízszigetelés síkjára átmeneti időre víznyomás hat.
TANULSÁGOK
- A teraszfödémek külső térelhatároló szerkezetek, rétegfelépítésük, lejtési viszonyaik helyes megtervezése a tervező feladata.
- A burkolati felépítmény vízáteresztő képessége szerint a csapadék egy része mindig a mélyebb rétegekbe kerül.
- A csapadék lefolyóhoz való útját minden síkon lehetővé kell tenni, ahol rendeltetésszerű működés mellett számítani lehet rá.
- A vízszigetelés felvezetésének, csatlakozásának részleteit a tervdokumentációnak tartalmazni kell.