Megkezdődhet Paks II. építése

551

Megadta az Országos Atomenergia Hivatal a paksi atomerőmű bővítésére vonatkozó létesítési engedélyt, így megkezdődhet a valós építkezési fázis és 2030-ra működésbe léphetnek az új blokkok. Ezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be pénteken.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be a Facebookon, hogy rendkívül fontos fordulópontjához érkezett a két új reaktor építése, hiszen a hasonló projektek során több száz, több ezer engedélyt kell beszerezni, de ezek közül a most megkapott a leglényegesebb.

Ez biztosítja ugyanis, hogy az előkészítésiből a megvalósítási szakaszba léphessen át a folyamat, ennek pedig már a következő hetekben is szemmel látható jelei lesznek a paksi telephelyen – közölte.

Elmondta azt is, hogy a több mint 400 ezer oldalas engedélykérelmet két éven keresztül vizsgálták magyar és nemzetközi szakemberek, mielőtt megadták a “zöld utat”. “A létesítési engedély azt igazolja, hogy az új paksi atomerőművi blokkok építése a legmagasabb szintű és a legszigorúbb magyar és nemzetközi előírásoknak és követelményeknek is megfelel” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ezt tűzvédelmi, katasztrófavédelmi, környezetvédelmi és bányászati szakfelügyeleti jóváhagyások is kiegészítik.

Szijjártó szerint így továbbra is reális, hogy 2030-ra működésbe léphessen a két új blokk, ami által – fogalmazott a miniszter – hosszú távon biztosítani lehet majd Magyarország energiaellátásának biztonságát.

Forrás: MTI
Címlapfotó: PaksII nem végleges látványterve, forrás: PaksII Zrt. honlapja