Az építőanyag-kereskedelmi piacon a kilátások egyelőre nem jók, de a kereskedők bíznak abban, hogy az év második felében a trend megfordul. Az építőanyagárak a mélypontra jutottak, további ármérséklődés nem látható.
2024-es várakozások megértéséhez egy pillanatra érdemes visszatekinteni 2023-ra. Tavaly novemberben az építőanyag-kereskedelmi szektor rendelésállománya jelentős visszaesést mutatott 2022 azonos időszakához képest. A kiadott lakásépítési engedélyek és egyszerű bejelentések száma 35 ezerről, 20 ezer alá esett vissza, az állami és önkormányzati megrendelések pedig drasztikusan csökkentek, közölte Juhász Attila, az Újház Zrt. igazgatóságának, valamint az ÉVOSZ Magyar Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának az elnöke.
Pozitív tényezők
Ilyen előzmények után a 2024. évi kilátások nem jók, mégis lehet még reménykedni abban, hogy az év második felében bekövetkezik egy pozitív fordulat. Ez több okra vezethető vissza. A kamatkörnyezet folyamatosan javul, az alapkamat a várakozások szerint év végéig 6 százalék körüli szintig csökken, így a piaci hitelfeltételek egyre kedvezőbbé válnak, ami segíti az építési felújítási projektek finanszírozását.
Az építőanyagárak mélypontra jutottak. Az Újház építőanyag kereskedelmi hálózat adatai szerint január óta az építőanyagok ára összességében 4,7 százalékkal csökkentek, de ezen belül a falazóanyagoké közel 14, az épületfáé 19, a habosított szigetelőanyagoké pedig 21 százalékkal mérséklődött.
Juhász Attila szerint az ingatlan ilyen körülmények között ismét reális befektetési célponttá válhat, hiszen az alternatív lehetőségek – köztük az állampapírok – hozama csökkenni fog. Azonban amíg ez nem következik be, a lakosság jellemzően nem fog a megtakarításaihoz hozzányúlni – fűzte hozzá Vitális Attila, az Alföld Tüzép Hálózat ügyvezetője.
A lakásépítéshez kötődő kedvezményes áfa határidejét ugyan 2028-ig meghosszabbították, de figyelemmel a hosszú kivitelezési időkre, már most érdemes elgondolkodnia azoknak, akik ezt ki akarják aknázni. Juhász Attila szerint a CSOK+ a maga 3 százalékos, kedvező kamatával jó kiegészítője lehet a javuló piaci hiteleknek, és új támogatási formákat is (pl. napelemrendszerek) bejelentett a kormány, illetve továbbiakat is tervez, mint például energiahatékonysági támogatást.
Vitális Attila véleménye szerint amennyiben a lakossági hitelkamatok mértéke a lélektani határt megközelíti, vagyis 4-5% körüli mértékre csökken, az már vonzó lehet és előmozdíthatja az új építéseket, felújításokat. A felújítási piac lehet az a szegmens, ami komoly forgalomnövekedést generálhat az építőanyag-kereskedők számára, hiszen 2023-ban a forgalom jelentős visszaesése jelentette a legnagyobb gondot. Ez mind a közületi és mind a lakossági szektorra egyaránt igaz volt.
A fentiek ellenére a tagozat tagjai 2024. év első kétharmadában további forgalomesésre számítanak
A forgalomcsökkenés mértékét 10-15% közé becsülik. Az építőanyagok árai már valószínűleg nem fognak lejjebb menni, sőt lesznek olyan termékek, amik az üzemanyagárak, a fuvardíjak emelkedése és az iparágra 2023 évközben kivetett adóterhek miatt emelkedni fognak.
Az üzemanyag árának növekedésén túl az év elejétől felmerülő további terhek, mint az útdíj-, illetve a béremelkedések, már az első félévben éreztetik hatásukat. A piacon nehezen követhető, nagyobb árversenyt prognosztizál Parrag Roland, a Duna Hungária Zrt. cégvezetője. A Zrt. éves szinten 7-8%-os áremelkedést vár.
Az építőanyagok iránti kereslet termékösszetételének nagymértékű átalakulását említette Kis Sándor, a Hufbau Csoport ügyvezetője, melyet elsősorban az új építések számának drámai csökkenése okozott. A 2023-as év az árak terén hullámzást hordozott magában, sok esetben komoly árcsökkenést, más esetben pedig mérsékelt emelkedést. A szabályozási környezet változásai mellett a tavalyi év végéig és az idei év első részében befejezésre kerülő munkák utáni állapot miatt az év még inkább a bizonytalanság éve lesz. A fuvarozási díjak nagymértékű változása, a folyamatosan emelkedő fix költségek mellett elengedhetetlen, hogy az építőanyagok árai mind gyártói, mind kereskedői szinten emelkedjenek. Ennek az áremelkedésnek a hatása további lépésekre kényszeríti a szektort a hatékonyabb működés, és bizonyos esetekben akár a túlélés érdekében.
Ha figyelembe vesszük, hogy az építőipari vállalkozások kapacitásai is elérhetőbbé váltak a piacon, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy 2024 első hónapjai egy jó beszállási időpont azoknak, akik építkezésben vagy felújításban gondolkodnak, zárta gondolatait Juhász Attila.
Forrás: ÉVOSZ