Miközben az építkezők, felújítók még mindig a kerámia tetőcserepet választják leggyakrabban (41%), és a beton tetőfedő anyag 14 %-kal csak a harmadik helyet szerezte meg az alumínium (22%) mögött, addig a tetőfedéssel foglalkozó szakemberek körében végzett felmérés szerint a kitöltők a beton tetőcseréppel dolgoznak a legszívesebben – ez derült ki a közelmúltban végzett felemérésekből.

Jóllehet Magyarországon hagyománya van a téglaépítészetnek, egy idén tavasszal, tetőfedéssel foglalkozó szakemberek körében végzett független felmérésből az derült ki, hogy a kitöltők körében a beton tetőcserép a legnépszerűbb. A beton tetőfedő anyagokat ugyanis átlagosan a válaszadók 41%-a használja, és mindössze alig 13% nyilatkozott úgy, hogy soha nem fed betonnal. A Magyarországon hagyományosnak számító kerámia cserepet szívesen használók mellé (26,7%) felzárkóztak a fém tetőfedési mód (28,7 %) kedvelői is. Érdekes eredmény, hogy tetők fedésére itthon szintén hagyományosan használt palával milyen kevesen foglalkoznak manapság (3,9 %), és milyen sokan egyáltalán nem fednek ezzel az anyaggal (76,5 %). (A ma gyártott modern pala környezetbarát szálcement alapanyagú és nem tartalmaz egészségkárosító azbesztet. – a szerk.)

Az építkezők vagy tetőfelújításban gondolkodók nagy része nem osztja a szakemberek véleményét, pedig elvárásaiknak a beton tetőfedő anyag messzemenőkig megfelel – ezt mutatták a felhasználók körében lezajlott kutatás adatai.

Miért dolgoznak szívesen a tetőfedők beton tetőcseréppel?

Az okokat firtató kérdésre a tetőépítő szakemberek a beton tetőcserepek tartósságát, méretpontosságát, könnyű alkalmazhatóságát, valamit a gyártók a termékhez kapcsolt szolgáltatásait emelték ki. Utóbbi azért is lehet fontos, mert egy jó anyaggal fedett jó minőségű tető később nem okoz fejfájást sem a megrendelőnek, sem a kivitelezőnek. A szakembereknek fontos tényezőkben a beton tetőfedő anyag kiválóan teljesít, és ezt beépítőik is tudják.

A felmérésben résztevő válaszadók között egyenlő arányban voltak az ácsok, a tetőfedők és a bádogosok, a válaszadók több mint fele jelentős szakmai tapasztalattal rendelkezik, hiszen legalább 20 éve a szakmában dolgozik.

Nézzük, hogyan vélekednek a megrendelők!

Az építkezők, felújítók körében végzett felmérés egyik eredménye szerint a megrendelők számára az építőanyagokról szóló döntés szempontjai között az adott építőanyag az épület energiamegtakarításhoz való hozzájárulása és az építőanyag tartóssága mellett a szakemberek az adott építőanyagról alkotott véleménye, ajánlása is fontos szerepet játszik. Utóbbi kapcsán láthattuk, a szakemberek szívesen dolgoznak beton tetőcseréppel, így azt szívesen ajánlják is, a beton tetőfedő anyagok tartóssága pedig magából az anyagból és a technológiából adódik.

Beton tetőcserép a betonspecialistától

A felméréseket megelőzően zajlott a Leier hajdúszoboszlói beton tetőfedő anyagokat gyártó üzemének korszerűsítése és jelentős kapacitásbővítése. Az itt készült cserép a gyár korábbi kapacitásából eredően döntően a környéken, azaz Észak-Magyarországon talált gazdára. A mára azonban naponta nagyjából 30 családi házra elegendő mennyiségű, a csúcsmodern gyártósorról legördülő népszerű tetőfedő anyagból az ország minden részére juthat.

A cég beton üzletága tetőfedő anyag gyártási kapacitásának bővítésével történő továbbfejlesztése a „betonspecialista” Leier az elmúlt években tapasztalt gazdasági folyamatokra, a szofisztikáltabb beruházói és vevő igényeire adott válasza. A kevesebb élőmunkával beépíthető műszaki megoldásokat egyre több, a hatékonyságot, gyors és minőségi kivitelezést szem előtt tartó tervező és beruházó alkalmazza és egyre kevesebb szakember azonosítja a korábbi gázbeton paneles technológiával.

„Az elmúlt közel 10 évben zajló trendre adott válaszunk volt az előregyártott beton termékek gyártási kapacitásának növelése, amely a gyártott betontermékek egyre bővülő palettáját és a technológia szélesebb körű használatát és elismertségét is hozta.” – mondta Komlós Andor, a Leier ügyvezető igazgatója. – Mára a 9 magyarországi Leier gyárból 7-ben betontechnológiával folyik a termelés, ahol többek között az újgenerációs klímafalak, klímafödémek és más előregyártott elemek előállítása zajlik. A folyamat újabb állomásaként, és mint a piac „betonspecialistája” a korábbihoz képest ötszörös kapacitásra bővítettük a legmodernebb környezetbarát technológiával működő hajdúszoboszlói tetőcserépgyárunkat is, ahonnan immáron az egész országból érkezhetnek megrendelések.”

Bővebben a Leier betoncserepekről:
https://www.leier.hu/hu/betoncserepek