A lakosság lakásfelújítási tervei a tavalyi nagy esés után csak nagyon lassan élénkülnek

652
A lakosság lakásfelújítási és korszerűsítési szándékai a következő egy évben, 2019-2023 (százalék) Forrás: GKI

A lakásukra a felmérést következő egy évben nagyobb összeget költeni kívánó háztartások száma 2022 második negyedévében érte el a csúcsot. A tavalyi második félévben erősen csökkentek a lakosság lakásfelújítási és korszerűsítési tervei. A mélypontot az idei első negyedév jelentette, azóta, apró lépésekkel is, de javultak a várakozások. 

A GKI negyedévente szervez felmérést a lakosság lakásvásárlási, illetve felújítási és korszerűsítési terveinek, szándékainak és kilátásainak feltérképezése céljából. A jelen, 2023. júliusi megkérdezés során – csakúgy, mint a korábbiakban – az elemzett lakossági minta 1000 fős; nem, életkor, lakóhely és iskolai végzettség szerint reprezentatív.

A lakásukra a felmérést következő egy évben nagyobb összeget költeni kívánó háztartások száma 2022 második negyedévében érte el a csúcsot. Ekkor még az Otthonfelújítási program jelentős összegekkel támogatta a gyereket nevelő családok lakásfelújítását és korszerűsítését és elegendő idő is volt a projektek befejezésére. (A program nyújtotta támogatások felhasználásával 2022. december 31-ig el kellett számolni.)

Javuló várakozások

A tavalyi második félévben erősen csökkentek a lakosság lakásfelújítási és korszerűsítési tervei. A csökkenés az Otthonfelújítási program kifutása mellett a hitelkamatok emelkedése, s emiatt a hitelfelvétel visszaesése, valamint a felgyorsuló infláció miatt egyáltalán nem érthetetlen. Ebből a szempontból a mélypontot az idei első negyedév jelentette, azóta, ha nagyon apró lépésekkel is, de javultak a várakozások. Ugyan az építőanyagárak és a kivitelezési díjak emelkedése továbbra is erőteljes, de a korábbaiknál valamivel könnyebb kivitelezőt találni.

A 2023. júliusi megkérdezés adatai szerint a háztartások 6,7%-a biztosan nagyobb összeget kíván költeni a következő egy évben lakóingatlanára, míg 18,5%-uk valószínűleg ugyanezt teszi. Egy negyedévvel korábban ugyanez a két arány 4,9 és 19,6% volt, azaz a biztosan felújító családok aránya csaknem 2 százalékpontot emelkedett, míg a bizonytalanabb szándékúak aránya 1 pontot csökkent az előző megkérdezéshez képest.

Az életkor előrehaladásával párhuzamosan csökken a felújítási szándék: míg a 30 év alattiak körében 9% a biztosan, 20% a valószínűleg felújítást, korszerűsítést tervezők aránya, addig a 60 év felettiek esetében ez a két arány 3 és 12%. A településtípusok között nincsenek nagy különbségek, a községekben a korábban tapasztalt nagyobb aktivitás a jelen felmérés során már nem volt érezhető.

 

Forrás: GKI