A Konkrét Stúdió és Szántó Hunor Albert terve nyerte az idei Média Építészeti Díját

Február 20-án 16. alkalommal ismerték el az idei év legkiemelkedőbb alkotásait az Építészfórum szervezésében megvalósuló Média Építészeti Díja gála keretében. A járványügyi helyzetre való...

Modern otthon, vidéki életérzés

Idén 4. alkalommal rendezték meg a Style & Draw enteriőrtervező pályázatot, amely során egy kisszékelyi otthon belső terének kialakításáról kellett terveket készíteniük a jelentkezőknek....

Egyszerűsödnek a közigazgatási eljárások

Mintegy hétszáz közigazgatási eljárás egyszerűsítését teszi lehetővé a fővárosi és a megyei kormányhivatalok működését megváltoztató törvénymódosítás.  A jövőben bejelentéssel is el lehet majd kezdeni...

Célegyenesben a BME Solar Decathlon csapata – Június végén kezdetét veszi az Építészeti Világverseny...

A versenycsapatok projektjeik előkészítésén dolgoznak, június 27-ével pedig kezdetét veszi a versenyépítés, amelyet egy két hetes mérési versenyszakasz követ majd. A BME csapata (koeb)...

Az egészséges irodai környezet az építészeti tervezéssel kezdődik

Nem is gondolnánk, hogy mennyi minden hat egy irodai környezetben az általános jóllétünkre, az egészségünkre. Például nem mindegy, hogy az ablak, amely mellett ülünk,...

A megváltozott fogyasztási szokások a kkv-kat sújtják elsősorban

Tartósan átalakultak a lakosság fogyasztási szokásai a koronavírus-járvány hatására. Megváltozott, hogy mire, mennyit, hol költünk, és ez nem kedvez a kis- és közepes vállalkozásoknak...

Építészeti ötletpályázatot írt ki az MMA Keszthely Balaton-parti területének megújítására

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Építőművészeti Tagozata idén is meghirdeti nyílt, építészeti tematikájú pénzdíjas ötletpályázatát 40 év alatti építőművészek, építészmérnökök, építészek, belsőépítészek számára. A...

Mintaházparkként nyit újra 2020-ban a Solar Decathlon Europe 2019 házépítő verseny kiállítása

A Solar Decathlon Europe 2019 nemzetközi egyetemi innovációs házépítő verseny keretében felépült 10 mintaházat Szentendrén az ÉMI Tudományos és Technológiai Ipari Parkjában – az...

Az egészség-, munka- és környezetvédelemé volt a főszerep a LAFARGE-nál

A LAFARGE Cement Magyarország Kft. idén ősszel is megrendezte kéthetes rendezvénysorozatát, amelynek fő fókuszában az egészség-, munka- és környezetvédelem volt. A rendezvénysorozat keretében a LAFARGE...

Sportparkok építésével bővül a Magyar falu program

A kistelepüléseken élők életminőségének javítása érdekében a kormány kétmilliárd forinttal támogatja sportparkok építését a Magyar falu program keretében - tájékoztatta a Miniszterelnökség az MTI-t. A...

Keressen szakembert és kérjen ajánlatot online, mintha pizzát rendelne

Mindenki tudja, hogy az elmúlt években kritikus méreteket öltött a szakemberhiány az építőiparban. Könnyebb a Balatonon hétvégi szállást foglalni, mint egy jó szakembert találni....

Átvehették a Széchenyi-díjat Pataky Rita és Horváth Sándor építészmérnökök

Magyarország köztársasági elnöke a nemzeti ünnep, március 15. alkalmából Horváth Sándort és Pataky Ritát megosztott Széchenyi-díjjal tüntette ki Magyarország számára kivételesen értékes, a hazai épületszerkezetek színvonalának...

Három évvel meghosszabbította együttműködését a Rail Cargo Logistics – Hungaria és a VTG Rail...

Vasútlogisztikai és környezetvédelmi szempontból egyaránt jelentős megállapodást írtak alá Bécsben a Rail Cargo Logistics - Hungaria és a VTG Rail Logistics Hellas vállalat vezetői,...

BETON ARCAI 6.0: Ismét betonszobrok költöznek a Nick udvarba

Hatodik alkalommal rendezik meg a mára nagy hagyománynak örvendő Beton Arcai Kiállítást Pécsen, a Nick Galériában. A szeptember 11-én induló tárlat ezúttal is a...

GKI: A közeljövőben enyhébb áremelkedés várható a lakásfelújítási piacon

Az építőipari kivitelezői árak (beleértve a lakásfelújítások és korszerűsítések kivitelezési árait is) 2017-2019-ben dinamikusan nőttek. Az áremelkedési folyamat az idei év elején is folytatódott...
SMA_banner
Teknikum_banner_01_26