A versenycsapatok projektjeik előkészítésén dolgoznak, június 27-ével pedig kezdetét veszi a versenyépítés, amelyet egy két hetes mérési versenyszakasz követ majd. A BME csapata (koeb) továbbra is nagy erővel dolgozik a Horizont Global Kft. telephelyén, hamarosan elkészül a koeb modulokat bemutató versenyház.

koeb csapat

A koeb csapata ezidáig sikeresen teljesített, a szponzorokkal történő megegyezésekben előrehaladás történt, megállapodások születtek, amelyeket közösen a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem képviseletével megünnepeltünk a Horizont Global telephelyén. A találkozón részt vett egyetemünkről dr. Alföldi György, az Építészmérnöki Kar dékánja. Az előépítés során látogatást tett a csapatnál dr. Józsa János, a BME rektora.

A sikeres egyetemi toborzásnak köszönhetően, csapatunk új lelkes tagokkal bővült, akik aktívan részt vesznek az előépítésben, amelyet Csúsz István Projektvezető és Tóth Nándor Építésvezető irányít. A munkálatok gőzerővel folynak és örülünk, hogy további hallgatókat tudtunk bevonni a projektbe. Nagyrész építész karos hallgatók csatlakoztak, a felvételt Berczi Zsófia építész hallgató szervezte.

Condair hirdetes

Az előépítés jó ütemben halad, támogatóinknak és a csapat fáradhatatlan munkájának köszönhetően. Elkészült a versenyház alapja, amely mindamellett hogy lakhatásra is alkalmas lesz, bemutatótérként is szolgál majd, hiszen a felújítás jegyében kidolgozott modulrendszert fogjuk bemutatni működés közben a versenyházban a zsűrinek és a látogatóknak.

Az építészmérnök csapat Horóczi Flóra friss diplomás építészmérnök vezetésével a ház tervezésekor alakították ki az Északi és Déli Modult. Ezekben helyeztük el a meglévő lakóházak felújítására kidolgozott helyiségeket. A Déli Modulban a térbővítő, környezetbarát árnyékolástechnikával és tértágító hatású nyílászárókkal ellátott napteret helyeztük el, amely megoldást nyújthat a lakásbővítésre és a gyors, egyszerű átalakításra. Benne található az innovatív Gabion fal, amely az épület hűtő-fűtő rendszerének újszerű megoldása. “A belsőépítészeti és fenntarthatósági szempontból is optimálisnak számító természetes kőanyag energetikailag is új lehetőségeket biztosított számunkra”, mondta Csapó Dániel, a koeb gépész csapatának vezetője.

Az Északi Modulban helyeztük el a gépészeti egységet és az akadálymentesített, modern fürdőszobát. A modul fő funkciója az energiahatékony otthonok kialakítása, hiszen gépészeti egységünk a házra felhelyezett napelemekkel elegendő, jól hasznosítható energiát biztosít a teljes háztartásnak, valamint lehetővé teszi további koeb modulokkal összekapcsolva az energia átcsoportosítást és megosztást.

A kivitelezési szakasz lezárulását követően, rövid tesztelés után a koeb csapata Tóbiás Csaba csapatkapitány vezetésével útnak indul Szentendrére, ahol 240 óra alatt kell majd a házat teljesen megépíteni és a rendszereit működésbe hozni.

A versenyházakat, így a koeb munkáját is megnézhetik Szentendrén már a mérési szakasz alatt, és így a csapatokkal is találkozhatnak. A versenyidőszak első napjától, július 12-től kezdődően a szakmai és lakossági érdeklődők díjmentesen látogathatják a „Szoláris falut”, önállóan vagy idegenvezető kíséretében tekinthetik meg a mintaházakat kívülről-belülről.

 

További információ: https://www.facebook.com/koeb.bme/https://www.instagram.com/koeb.bme/; http://www.sde2019.hu/

 

 

Forrás: koeb