Mit jelent nőként mérnöknek lenni és azzá válni? Mit jelent a PTE MIK-en való tanulással mérnökké válni? Ezekre az aktuális kérdésekre várta a választ a mérnökök, mérnöknők, leendő mérnökök számára a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara (PTE MIK) által kiírt fotó-, poszter- és videópályázat, amelynek eredményhirdetését november 10-én tartották.
A „Mérnöknőnek lenni, mérnöknővé válni” elnevezésű pályázat célja az volt, hogy a pályamunkák tükrözzék: milyen a mérnöki szakma női szemmel, illetve hogy a mérnöknek tanulás, a mérnökké válás vonzó, érdekes, a nőknek is önmegvalósítást jelentő folyamat a XXI. században.
A tavasszal meghirdetett pályázatra a kar jelenlegi és volt hallgatói, valamint mérnök oktatói nyújthatták be munkájukat, a szervezők a koronavírus-járvány miatt október 1-ig meghosszabbították a beküldési határidőt. A kiírásra életkortól és állampolgárságtól függetlenül egyaránt jelentkezhettek nők és férfiak. Örvendetes, hogy több külföldi hallgatót is megfogott a téma, ugyanígy aktívak voltak a férfiak is. A két témakört 3 műfajban, fotókkal, poszterrel vagy videófelvételek által lehetett bemutatni. A pályázatra 47 pályamunka érkezett: 19 fotó, 22 poszter és 6 videó.
A pályamunkákat Pinczehelyi Sándor Munkácsy-díjas, Érdemes és Kiváló művész, prof. dr. Medvegy Gabriella, a PTE MIK dékánja, prof. dr. Törőcsik Mária, a PTE KTK egyetemi tanára, dr. Kukai Tibor, a Baranya megyei Mérnöki Kamara elnöke, valamint a PTE MIK hallgatói önkormányzatának képviseletéből álló zsűri értékelte.
FOTÓ KATEGÓRIA DÍJAZOTTAI

Fotó kategóriában az 1. díjat Garai Kata Eszter építészmérnök MSc-s hallgató Hogyha rátalálsz a szenvedélyedre, nagyot alkothatsz című munkája nyerte a nők sokoldalúságát ábrázolva.
A kategória 2. helyezettje Guzsvány Réka építőművész BA hallgató Mérnöknővé válni dr. Szöszi módban című munkája lett, míg a 3. díjat Nagy Rebeka Klára építészmérnök MSc szakos hallgató 2^10-1, azaz az egyik lány a tizedikről munkája kapta.
POSZTER KATEGÓRIA DÍJAZOTTAI

A poszter kategória nyertese Koronczi Péter Attila okleveles tervező, építészmérnök MÉRnŐK? című pályázata lett, ebben a mérnökként dolgozó nők változatos mindennapjait, a magánéletben és a munkában betöltött állandó körforgást jelenítette meg a pályázó.
A kategória 2. díját Kovács Brigitta – Halupa Eszter építészmérnök hallgatók Ilyen! című munkája, a 3. díjat pedig Gadóné Ficsor Noémi villamosmérnök hallgató Mérnök és nő – egy személyben című pályázata kapta.
VIDEÓ KATEGÓRIA DÍJAZOTTAI

A videó kategória 1. helyezését Ons Ben Dhaou építészmérnök hallgató Woman engineer alkotása nyerte el, ebben a pályázó azt mutatja be, hogy a nőknek ma is kemény munkával kell bizonyítaniuk tudásukat, kompetenciájukat, ami a férfiak esetében magától értetődik.
A kategória 2. helyezését Gombo – Ochir Enkhjin építész hallgató A story of 3 girls munkája, míg a 3. helyezést Szauer Dániel – Erdős Ádám – Szabó Zsolt televíziós műsorkészítő szakos hallgatók Vámosi Bíborka – Nőként az informatikában című kisfilmje tudhatja magáénak.
A kategóriánként kiosztott jelentős pénzdíjak mellett számos, a műszaki és informatikai karral együttműködő szervezet és vállalkozás ajánlott fel pénz- és tárgyjutalmat a nyerteseknek.
A pályázat támogatópartnerei:
- Pollack Mihály Műszaki- és Felsőoktatás-fejlesztési Alapítvány,
- Rubinszki Reklámstúdió Bt.,
- Baranya Megyei Mérnöki Kamara,
- Pécsi Jótékony Nőegylet,
- Masszi Építész Iroda Kft.,
- feat. agency,
- Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Baranya Megyei Területi Szervezete.
A program az EFOP-3.4.3-16-2016-00005 „Korszerű egyetem a modern városban: Értékközpontúság, nyitottság és befogadó szemlélet egy 21. századi felsőoktatási modellben” című projekt keretében valósult meg.
A kiírásra érkezett pályaművek a https://mik.pte.hu/mernoknonek-lenni-mernoknove-valni-palyazat oldalon tekinthetők meg.
Forrás: PTE MIK