A Magyar Mérnöki Kamara Tartószerkezeti Tagozatának elnöksége 2024. év végén egy új díj: Az Év Tartószerkezet-díj megalapításáról döntött, amely elismerni hivatott minden olyan tartószerkezet-tervezői tevékenységet, amely a hazai mérnöki szakma színvonalát emeli és példát mutat a jövő generációja számára.
Az Év Tartószerkezeti-díj pályázat célja:
A díj létrehozásának fő célja olyan egyedi, kiemelkedő tartószerkezet tervezői megoldások elismerése, amely mérnöki szempontból nagy jelentőséggel bírnak.
A díj egy-egy kiemelkedő tartószerkezeti megoldást díjaz a felelős tartószerkezeti tervező, a tervezésben résztvevő vezető és beosztott tervezők, valamint tartószerkezeti társtervezők munkájának kiemelésével.
A pályázat benyújtásának feltétele:
A magyar állampolgárságú felelős tartószerkezeti tervező aktív MMK tagsággal és az alábbi jogosultságok egyikével rendelkezzen:
- T (tartószerkezet-tervezői)
- T-É (Épületek tartószerkezeti tervezése)
- HT (hídszerkezeti tervezés)
Pályázni olyan megvalósult épülettel, építménnyel lehetséges, amelynek átadására 2016. január 1-jét követően került sor.
Az elbírálás szempontjából nem feltétel, hogy a projekt Magyarországon valósult-e meg.
A pályázatot egyaránt benyújthatja magánszemély vagy cég is.
A pályázat elbírálásához szükséges dokumentumok:
A projekt írásos bemutatása max. 10 oldal (álló A4-es formátum) terjedelemben, a megértéshez szükséges tervrészletek, ábrák, fotók beillesztésével. A leírás tartalmazza a tartószerkezet bemutatását, a tervezői szempontból kiemelkedő tervezői megoldásokat, a tervezéssel és megvalósítással kapcsolatos kiemelkedő elvárásokat, amelyeket a pályázó a bírálat szempontjából lényegesnek tart bemutatni.
A felelős tervező szakmai tevékenységét bemutató fényképes bemutatkozás magyar nyelven. Emellett a projekt tervezésében résztvevő meghatározó szereplők (felelős tervező, vezető tervező, tervezőtársak, tervező partnerek) személyes és céges bemutatása, a feladatmegosztás ismertetése.
A projekt tervlapokon való bemutatása, maximum 15 tervlap terjedelemeben.
A projektet bemutató, jó felbontású képeket, ábrákat, tervrészleteket és írásos ismertetéseket tartalmazó A0 formátumú kiállítási tabló, amely szemlélteti a projekt főbb jellemzőit.
Figyelem! A szakmai zsűri a benyújtást követően jogosult kiegészítő információk bekérésére a megalapozott döntés előkészítése érdekében.
A díj kategóriái:
A díj 2 kategóriában nyújtható be: híd/létesítmény, valamint épület/építmény kategóriában.
Az adott évben 1-1 díj adható át mindkét kategóriában.
A SHORT LIST-be, szűkített listába bekerülő pályázóknak (akik elismerő oklevélben részesülnek) a zsűri döntésének megfelelően a Menyhárd Emléknapon – 2026. szeptember 25-26. péntek, szombat (A kétnapos konferencia helyszíne a Kecskeméti Four Points by Sheraton Hotel.) – a szakmai előadásokat követő gálaesten van lehetőségük a pályaművek bemutatására 15 perces előadás (rövid slide, prezentáció, kisfilm) keretein belül.
A pályázat díjazottja(i) megkapja/-ák az „Év Tartószerkezete-díj„-at, amely egy elismerő oklevélből és egy plakettből áll.
A short list-en szereplőknek a Tartószerkezeti Tagozat elnöksége lehetőséget biztosít a kamarai továbbképzés keretein belül a projekt szakmai bemutatására.
Részletesebb tájékoztatás az alábbi linken keresztül elérhető:
https://www.evtartoszerkezete.hu/
https://www.evtartoszerkezete.hu/szolgaltatasok/
Bírálati szempontok:
A pályázat benyújtása során bírálati szempontot jelent az egyedi, innovatív, magas szakmai színvonalú megoldások alkalmazása, a tervdokumentáció alapos előkészítése. Figyelembe vehetők az előremutató környezeti fenntarthatósági szempontok is.
A pályázat beadásának módja:
A pályázat benyújtható elektronikus úton a tagozatireferatura@mmk.hu email címre.
A pályázat benyújtásának határideje:
módosult leadási határidő: 2026. szeptember 6. vasárnap 23:59
A szakmai zsűri összetétele:
A pályaművek elbírálása a tagozat elnöksége által felkért, több évtizedes tapasztalattal rendelkező, a tartószerkezeti tervezés területén kiemelkedő tudással bíró személyek feladata.








