Tizenkilenc százalékos árbevétel növekedést ért el a Hörmann 2019-ben

351

Kétszámjegyű árbevétel-növekedéssel zárta a tavalyi évet a Hörmann. Az idei első negyedév számai pedig jobbak lettek, mint a 2019-es negyedév eredményei. A vállalat új termékeket vezet be a piacon és bízik abban, hogy kitart az építőipar lendülete ebben az évben.

A Hörmann nemzetközi szinten 1,5 milliárd EURO-s árbevétellel zárta a tavalyi évet, Magyarországon 19%-os volt a bevételnövekedés, ami 9,5 milliárd forintos árbevételt jelent. Üzletágakat tekintve a bevétel jelentős részét az ipari kapuk és a rakodástechnika, ajtótechnika, valamint a lakossági üzletág adta.

A tavalyi év növekedése, valamint az idei első negyedév jó teljesítménye, elsősorban az állami beruházásoknak, valamint az elmúlt évek lakásépítéseinek köszönhető. Azt látjuk, hogy a multinacionális vállalatok több éves tervekben gondolkoznak, és ennek köszönhetően a tervezett beruházásokat meg is valósítják, ebből pedig mi is tudunk profitálni” – mondta el Szujó László, a Hörmann Hungária Kft. Cégvezetője.

Forrás: Hörmann
Maviflex gyorskapu

A COVID-19 járvány nem okozott gyártási problémát a Hörmannál, a kínai gyárak is csak egy hónapot álltak. A vállalat tovább folytatta nemzetközi terjeszkedését, Kínában megnyitotta 3. gyárát, valamint az Amerikai Egyesült Államokban a hetekben nyílik meg egy újabb Hörmann gyár, amely segítségével a keleti partot szeretnék lefedni. Nemcsak új gyárakkal, hanem termékcsoporttal is bővült a portfolió, mivel a vállalat felvásárolta a francia Maviflex gyorskapu-gyártó vállalatot.

A magyar piacon új termékeket vezet be a vállalat, elsősorban új kapumeghajtásokat, amelyek már integrált Bluetooth vezérlővel és LED világítással érkeznek, illetve magas minőségű HUGA fa beltéri ajtókat.

Hörmann homee okos otthon rendszer báziskocka (A BiSecur Gateway követő terméke)

Digitális területen pedig új okos megoldások lesznek elérhetők szeptembertől a magyar vásárlók számára. A homee okosotthon központ segítségével a Hörmann termékeken kívül az okostelefonunkkal szabályozhatunk hőmérsékletet, redőnyt, kamerákat.

A Hörmannál bizakodók az idei évvel kapcsolatban és azt várják, hogy 2020-as célokat is sikerül majd teljesíteni.

 

 

További információ: www.hormann.hu

 

 

Forrás: Sterncomm

 

 

Rail Cargo banner