Elhalasztják a glasstec 2020 szakvásárt – az új időpont: 2021. június 15-18.

258

A Covid-19 koronavírus hatása elérte a glasstec 2020 szakvásárt is, amelyet a 2021. június 15-18. közötti időszakra halasztanak. A Messe Düsseldorf a szakvásár tanácsadó testületével és valamennyi érintett partnerrel szorosan egyeztetve az iparág jelenlegi helyzetéből kiindulva, valamint az alapvető célpiacokon változatlanul bizonytalan utazási és karanténszabályok alapján döntött az új vásáridőpont mellett.

Az üvegipar vezető világvásárát az eredeti tervek szerint október 20-23. között rendezték volna. A Messe Düsseldorf a szakmai szövetségekkel karöltve már most is dolgozik azokon a digitális szolgáltatási módokon, amelyek segítségével a 2020-as évben kiépíthetik a kapcsolatot a vevők és a kiállítók között, emellett pedig digitális formában biztosítanak bőséges, a glasstec-től elvárt tájékozódási lehetőséget az érdeklődő szakmai látogatóknak a szakvásár eredetileg tervezett időpontjában. Ezzel kapcsolatban hamarosan további információkkal jelentkezünk.

A koronavírus világjárvány okozta gazdasági válság magát az üvegipart és az azt kiszolgáló gép- és berendezésgyártókat is keményen sújtotta. Számos vállalat arra kényszerült, hogy válságüzemmódba váltson, és hogy felülvizsgálja minden beruházását – többek között a szakvásári részvételeit is, hogy ezzel is tompítsa a az esetleges hátrányos gazdasági hatásokat. Az esetleges utazási korlátozások, valamint a látogatók és kiállítók egészségének védelme kihat a látogatók létszámára is. Egy kisebb léptékű, jóval kevesebb látogatót felvonultató glasstec 2020 nézőpontunk szerint nem lenne méltó a szakvásár jelentőségéhez. A glasstec most és a jövőben is az üvegipar, a gépgyártók és a kisipar világviszonylatban is legfontosabb rendezvénye, és mivel ezt a kiemelt szerepet meg is kívánjuk őrizni, ezért támogatjuk a halasztást. Éppen emiatt számítunk 2021-ben egy erős, jelentős nemzetközi részvételű glasstec szakvásárra, amit ideális esetben a koronavírus utáni konjunkturális fellendülés időszakához igazítva rendezhetünk” – mondta el Egbert Wenninger, a glasstec tanácsadó testületének elnöke és egyben a VDMA, a német Gép- és berendezésgyártók Szövetsége üvegtechnikai fórumának elnöke.

Dr. Overath úr, a német Országos Üvegipari Szövetség egyesület elnöke így nyilatkozott az átütemezésről: „A glasstec az üvegipar vezető szakvására, és abból táplálkozik, hogy tetemes részben külföldről látogatják és hogy összehozza szerte a világból azokat az embereket, akik az üvegért élnek. Számos vállalat és látogató azonban a Covid-19 világjárvány miatt eltekint az idei vásárlátogatástól, illetve gazdasági megfontolásokból jelentősen megkurtítja a szerepvállalását a seregszemlén. Emiatt támogatjuk a vásártársaság döntését, hogy ne idén rendezzék meg a glasstec-et. A seregszemlét egy olyan időpontra célszerű halasztani, amikor már nem a koronavírus, hanem az üveg mint szerkezeti anyag áll az előtérben.

A kisipar is támogatja a döntést, hogy a jövő évre halasszák a szakvásárt.

A számtalan bizonytalanság – amely az idei glasstec-kel kapcsolatban mind a mai napig fennáll – a potenciális kiállítóknak vállalhatatlan kockázatot jelent az előkészítés során és az ezzel járó beruházások vonatkozásában. Éppen ezért üdvözöljük a 2021-es évre történő halasztását, mert így újból méltóak lehetünk a glasstec márkanevéhez. Ez teljes mértékben megfelel a kiállítók és a vásárlátogatók igényeinek” – mondta a német országos ipartestület elnöke, Michael Wolter.

Werner M. Dornscheidt, a Messe Düsseldorf vásártársaság ügyvezetésének elnöke köszönetet mondott valamennyi partnernek az ebben a rendhagyó helyzetben tanúsított jó együttműködésért: „Az ipari szövetségekkel, a nagy kiállítókkal, valamint számos más partnerrel szorosan egyeztetve sikerült megállapodnunk a szakvásár új időpontjáról. Örülünk annak, hogy ezzel a közös döntéssel minden érintett számára a lehető legnagyobb tervezhetőséget tudjuk biztosítani. Természetesen szoros kapcsolatban állunk a szállodaiparral és minden, az elhalasztással érintett ágazattal és szakmával, hogy működőképes megoldást találjunk” – hangsúlyozta Werner M. Dornscheidt.

Természetesen a következő szakvásáron is a látogatóink, kiállítóink és munkatársaink biztonsága és egészsége a legfontosabb. Az erre vonatkozó elővigyázatossági intézkedéseket a vásárkoncepcióban közreműködő partnerekkel (a VDMA Német Gép- és Berendezésgyártók Szövetségével, a német Országos Üvegipari Szövetség egyesülettel és az Országos Üvegező Ipartestülettel) ápolt partneri együttműködés keretében dolgozzuk ki és vezetjük be. A düsseldorfi vásárközpontban a megszokott magas higiéniai színvonal várja a résztvevőket, ezen kívül a szervezők biztosítják a 2020 őszén küszöbön álló szakvásárokon a magas szintű orvosi ellátást. Figyelmesen követjük a legújabb fejleményeket és közvetlen kapcsolatban állunk a hatóságokkal. Ez szavatolja, hogy az esetleges új információkról gyorsan értesülünk és adott esetben módosítani tudjuk az intézkedéseinket” – mondta el Dornscheidt úr.

 

A legújabb hírek és tudnivalók a www.glasstec.de honlapon találhatók.

 

Magyarországi képviselet: BD-EXPO Kft, Máté SzilviaKádár Judit,
Tel.: (+36-1) 346-0273, e-mail: office@bdexpo.hu;
www.bdexpo.hu/glasstec