A KÉSZ Holding a KSH adataira reagálva úgy nyilatkozott: megállt az építőipar növekedése, egyre jobban láthatóak a kockázatok. Vida Tamás vezérigazgató szerint az építőipar jövője szempontjából kulcsfontosságú a kiépült kapacitások fennmaradása és a digitalizáció erősödése.

A KÉSZ közleményében összefoglalva a KSH által közölt adatokat emlékeztetett: több mint egy éve minden hónapban növekedést ért el a magyar építőipar, de idén júniusban visszaesett a termelés, azaz megtorpant az ágazat – részben a bizonytalan körülmények miatt. A rendelésállomány ezzel szemben szerény, 1,2 százalékos pluszban volt június végén.

Júniusban 8,1 százalékkal csökkent a magyar építőipari termelés volumene éves összevetésben a KSH friss adatai szerint. Az építményfőcsoportok közül az épületépítés volumene 4,8 százalékkal esett vissza, az infrastrukturális beruházásokat is tartalmazó egyéb építményeknél pedig 11,7 százalékos volt a csökkenés júniusban az előző év azonos időszakához képest.

„A friss adatok szerint megtorpanás látható az ágazatban. Az elmúlt időszak havi eredményeit nézve kiderül, hogy a mostani adat előtt legutóbb 2021 áprilisában volt negatív tartományban az éves összevetésben mért termelés. Az idei első félévben ugyanakkor még pozitív tartományban van a szektor: a termelés volumene 7 százalékkal haladta meg a 2021 első hat hónapjában feljegyzett szintet” – mondta Vida Tamás, a KÉSZ Holding Zrt. vezérigazgatója.

Hozzátette: Az ágazat jövőbeni teljesítményére alapvetően meghatározó rendelésállomány június, azaz a félév végén 1,2 százalékkal az egy évvel korábbi szint felett volt. Azonban az idei év korábbi hónapjaiban ez a mutató is magasabban volt, azaz ezen a téren is visszafogottabb növekedéssel lehet számolni.

Kulcsfontosságúak a kiépült kapacitások és a digitalizáció

A vezérigazgató azt is elmondta, hogy a megtorpanás több tényezővel is magyarázható. A nyersanyag- és alapanyag-drágulás, a béremelkedés mellett a bizonytalan nemzetközi gazdasági helyzet, az Ukrajnában zajló háború negatív hatása is kedvezőtlenül befolyásolja az építőipar helyzetét. Emellett érdemes megemlíteni, hogy az infláció mellett annak visszaszorítását célzó kamatemelések a finanszírozási, beruházási költségeket szintén növelik. A KÉSZ Csoport kezelni tudja az áremelkedésből és a gazdasági bizonytalanságból adódó hatásokat, így a kivitelezések az eredeti menetrend szerint alakulnak.

A cégvezető szerint az építőipar hosszabb távú jövője szempontjából, így a gazdasági növekedésben betöltött szerepe miatt kulcsfontosságú, hogy az elmúlt években kiépült kapacitások fennmaradjanak. Ugyanígy fontos tényező, sőt egyre lényegesebb szempont lesz, hogy az építőiparban még nagyobb szerepet kapjon a digitalizáció a tervezés, kivitelezés és az épületek működtetése során. Ennek köszönhetően ugyanis fenntarthatóbban, olcsóbban üzemeltethetőek a jövőben az épületek, márpedig a mostani energiaválság, és az ennek eredményeként növekvő fenntartási kiadások miatt ez kulcsfontosságú tényező lesz – szögezte le Vida Tamás.

Forrás: KÉSZ Holding sajtóanyag