Alacsony lakásépítési aktivitás 2024. I. negyedévében

174
Forrás: KSH

2024 I. negyedévében 2779 új lakás épült, 23%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 4524 volt, 9,3%-kal maradt el a 2023 azonos időszakitól.

2024 I. negyedévében 2779 lakást vettek használatba, ami 23%-os csökkenést jelent az előző év azonos időszakihoz képest. A fővárosban 35%-kal kevesebb, összesen 910 lakás épült. A megyei jogú városokban 7,7, a többi városban 22, a községekben pedig 16%-kal kevesebb lakást adtak át, mint 2023 első negyedévében. Budapest lakásépítését továbbra is erős területi koncentráció jellemzi, ezúttal a XI. kerületben adták át az új lakások közel felét (48%). Pest régió lakásépítése 15%-kal maradt el az előző év azonos időszakitól.

A KSH mai gyorstájékoztatójában az alábbi megállapításokat tette: 

  • A vidéki régiók lakásépítését összességében visszaesés jellemezte. Néhány vármegyeszékhely kiemelkedő számú új lakása ugyanakkor az adott régió növekedéséhez is hozzájárult. Kecskemét adta a teljes Dél-Alföld régió lakásépítésének felét (52%) és a székesfehérvári építkezések súlya is meghatározó volt Közép-Dunántúl lakásépítéseinek alakulásában. A Nyugat-Dunántúl régió lakásépítésében döntő szerepet játszó Győr-Moson-Sopron vármegyei új lakások száma alig haladta meg az egy évvel korábbinak a felét, így a régió egészében is jelentős, 39%-os visszaesés következett be.
  • A természetes személyek által épített lakások aránya 34-ről 38%-ra nőtt, a vállalkozások által építetteké 65-ről 61%-ra csökkent a 2023 első negyedévihez képest.
  • Az új lakóépületekben használatba vett lakások 51%-a családi házban, 46%-a többlakásos épületben, 0,8%-a lakóparkban található. Budapesten és a megyei jogú városokban sem adtak át egyetlen lakást sem lakóparki épületben.
  • A használatba vett lakások átlagos alapterülete 1,2 m2-rel 96,5 m2-re nőtt a 2023 első negyedévihez képest.
  • Az értékesítési céllal épített lakások aránya 60, a saját használatra építetteké 39% volt, ami az előbbi kategóriában 3 százalékpontos csökkenést, az utóbbiban pedig 5 százalékpontos növekedést jelent az előző év azonos időszakihoz képest.
  • Országos szinten az építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 4524 volt, 9,3%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban. Településkategóriák szerint eltérő változások figyelhetők meg: Budapesten és a községekben csökkenés (47 és 10%), a megyei jogú városokban és a többi városban pedig növekedés (42 és 6,3%) történt. A megyei jogú városok közül a Debrecenben engedélyezett közel 800 lakásnak meghatározó szerepe volt a teljes települési kör adatának alakulásában. Mindez a teljes régió növekedését is megalapozta: Észak-Alföldön 2,3-szer több lakás épülhet, mint egy évvel korábban. Emellett csak Dél-Dunántúlon emelkedett a kiadott engedélyek száma (19%), itt Pakson várható nagyobb számú lakás építése.
  • Az építtetők az esetek 46%-ában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével.
  • A kiadott új építési engedélyek alapján a 2023. I. negyedévinél 8,8%-kal kevesebb, összesen 1909 lakóépület építését tervezik az országban. A létesítendő nem lakóépületek száma országos szinten 853 volt.

Forrás: Lakásépítések, építési engedélyek (ksh.hu)