Az Építészfórum által alapított Média Építészeti Díja tizenkilenc éve mutatja be a kortárs magyar építészet legkiemelkedőbb és legizgalmasabb munkáit. A nemzetközi szaktekintélyekből álló előzsűri idén rekordszámú, közel 200 alkotás közül választotta ki a legjobbakat. A finalisták november 10-én 17:00 órakor az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatják be munkájukat a vezető magyar sajtóorgánumok képviselőiből álló médiazsűri és a nagyérdemű előtt.

A Média Építészeti Díja versenyét és rendezvényét idén tizenkilencedik alkalommal rendezi meg az Építészfórum csapata. A díjat a médium két alapító főszerkesztője, Pásztor Erika Katalina és Vargha Mihály hívta életre azzal a céllal, hogy a legkiválóbb magyar építészeti alkotásokat ne csak a szakma, de az építészet iránt érdeklődők körében is bemutassa. Ebben az évben összesen 78 épületet, 91 tervet és 26 épített környezeti munkát neveztek a tervezők, amelyek közül egy templom, egy óvoda, egy oktatási központ, egy diák- és egy szeretetotthon verseng az év legjobb épületének járó díjért, a tervek között pedig öt diplomamunka mérkőzik meg egymással.

Az elbírálás első lépéseként a 2023. szeptember 15-ig nevezett alkotások közül 10-10-10 munkát választott ki a nemzetközi előzsűri épület, terv és épített környezet kategóriában, akik döntősként a közönségdíjért versenyeznek, emellett megjelölte azt az 5-5 finalistát is, akik a MÉD gála keretében prezentálhatják munkájukat a szakmai és médiazsűri előtt.

Az előzsűri 2011 óta szelektál a pályázatok között, ennek köszönhetően az Építészfórum ezidáig több mint 20 nemzetközi szakértőt invitált arra, hogy megismerjék és véleményezzék a magyar építészet legfrissebb munkáit. A négyfős bíráló bizottság elnöki posztját idén Indira van’t Klooster építészettörténész, az Amszterdami Építészeti Központ (ARCAM) igazgatója töltötte be. A zsűri további tagjai Iulia Stanciu építész, a STARH építésziroda alapítója, valamint Matteo Costanzo építész, a 2A+P/A építésziroda társalapítója voltak. A nemzetközi szakértők munkáját idén Szabó Levente építész, a Hetedik Műterem alapítója segítette.

Döntősök

2019-ben az épület és terv mellett elindult a kisebb léptékű, épített környezeti alkotásokra specializálódott kategória is. Az épület, terv és épített környezet kategória legjobb 10-10-10 projektje a Közönségdíjért, míg az épület és terv kategória 5-5 finalistája a Média Építészeti Díjáért versengenek.

Épület kategória – Közönségdíj-jelöltek

  • Pitypang utcai lakóház, Budapest – tervező: Földes Architects
  • Görögkatolikus Múzeum, Nyíregyháza – tervező: Balázs Mihály Építész Műterme, dmb műterem
  • A Szentpéterfai Horvát-Magyar Kétnyelvű Nemzetiségi Általános Iskola fejlesztése, Szentpéterfa – tervező: CAN Architects
  • Bimbó úti társasház, Budapest – tervező: Geon Építésziroda
  • Hotel és apartmanok kialakítása az egykori Józsefvárosi Telefonközpont épületében, Budapest – tervező: KIMA Stúdió, BM Stúdió

Épület kategória – Finalisták

  • Csillagvilág Református Óvoda, Zsámbék – tervező: Archikon
  • Református Diákotthon, Pápa – tervező: BIVAK
  • Oktatási és Nevelési Központ, Pellérd – tervező: Getto Tamás, Schunk Tímea
  • A cserépváraljai római katolikus templom rehabilitációja, Cserépváralja – tervező: Partizan Architecture
  • Szilvássy Carola Református Szeretetotthon, Sepsiszentgyörgy – tervező: Openworks

Terv kategória – Közönségdíj-jelöltek

  • 305 Függöny – Az MTA Tudománytér pályázatának megosztott második díjas, Budapest – tervező: Getto Tamás, Koch Márió Péter, Nagy Júlia, Suri Bálint
  • MALOM-TÓ – A közlekedőedény, Budapest – tervező: Varga Csenge
  • Zsák utcai lakóépület, Budapest – tervező: Szilasi László
  • Cohousing a VIII. kerületben, Budapest – tervező: Balogh Eszter
  • Rurális labor, Sepsiszentgyörgy – tervező: Turóczi Áron Mátyás

Terv kategória – Finalisták

Épített környezet kategória – Közönségdíj-jelöltek

A közönségszavazás elindult, szavazni az Építészfórum felületén lehet.