Szerdán ismertették, mely alkotások lettek a Média Építészeti Díj idei finalistái és közönségdíjas jelöltjei a nemzetközi zsűri döntése alapján. Az összesen 164 nevezésből nemzetközi szaktekintélyekből álló előzsűri választotta ki a legjobbakat. A Közönségdíjas alkotásokra november 6. éjfélig lehet szavazni, a finalisták győzteseit pedig november 12-én, gála keretében választja ki a zsűri. Pásztor János, a rangos elismerést életre hívó Építészfórum ügyvezetője a lapunknak úgy fogalmazott, ez a díj egy ünnep, egy lelki feltöltődés is a mostani, kihívásokkal teli időben.

A Média Építészeti Díja versenyét és rendezvényét idén tizennyolcadik alkalommal rendezi meg az Építészfórum csapata. Az elismerést a médium két alapító főszerkesztője, Pásztor Erika Katalina és Vargha Mihály hívta életre azzal a céllal, hogy a legkiválóbb magyar építészeti alkotásokat ne csak a szakma, de az építészet iránt érdeklődők körében is bemutassa. Az Építészfórum ügyvezetője, Pásztor János a szerdai eseményen lapunknak elmondta, az elismerés célja, küldetése nem változott, a szakmát és a laikus közönséget hivatott összekötni. Azonban – tette hozzá – a 18 év alatt sokat fejlődött, a kisebb eseményből mára egy gála lett 450-500 emberrel.

Felvetésünkre Pásztor János kitért arra is, természetesen a díj kommunikációs, ismertségi előnyöket is jelent a nevezők számára, hiszen – lévén a média elismeréséről van szó – nagy kommunikációs visszhangja által széles közönséghez eljutnak az alkotások. Ez nyilván elsősorban a kezdő építészeknek jelent a szakmájukban egyfajta előnyt. Illetve – mint mondta – tapasztalataik szerint azok a fiatal tehetségek, akik erre az elismerésre neveztek, nyertek, a későbbiekben részt vettek más megmérettetéseken is, tehát egy ilyen hozadéka is van a Média Építészeti Díjának.

Ebben az évben összesen 76 épületet, 59 tervet és 29 épített környezeti munkát neveztek a tervezők, amelyek közül egy családi ház, egy egyetemi épület, egy templom, egy rendezvényterem és egy irodaház verseng az év legjobb épületének járó díjért, a tervek között pedig négy diplomamunka és egy tervpályázatra készített pályamű mérkőzik meg egymással.

A finalisták november 12-én 17:00 órakor az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatják be munkájukat a vezető magyar sajtóorgánumok képviselőiből álló médiazsűri és a nagyérdemű előtt. (A Gálaest részletei cikkünk végén olvashatók. – szerk.)

Az Építészfórum ügyvezetője Szerkesztőségünk kérdésére elmondta, ez a díjátadó minden évben egy ünnepe az építészetnek, ez pedig az ilyen nehezebb időkben is örömmel töltheti el az embert. „Nyilván közvetlen hatással nincs az építőipari folyamatokra, de ezeknek az alkotásoknak a láthatóvá tétele, az együtt örülés a nyertesek sikereinek, egy pozitív energiát adhat a résztvevőknek, a szakmának. Mi is így fogjuk ezt fel, egy lelki feltöltődést jelenthet ez az ünnep.” – fogalmazott Pásztor János.

Nemzetközi előzsűri

Az elbírálás első lépéseként a 2022. szeptember 16-ig nevezett alkotások közül 10-10-10 munkát választott ki a nemzetközi előzsűri épület, terv és épített környezet kategóriában. Ezek a projektek döntősként a közönségdíjért versenyeznek, a testület emellett megjelölte azt az 5-5 finalistát is, akik a MÉD gála keretében prezentálhatják munkájukat a szakmai és médiazsűri előtt. (A médiazsűri és szakmai zsűri résztvevői cikkünk végén olvashatók. – szerk.)

Az előzsűrizés 2011 óta része a MÉD-nek, ennek köszönhetően az Építészfórum ezidáig több mint 20 nemzetközi szakértőt invitált arra, hogy megismerjék és véleményezzék a magyar építészet legfrissebb munkáit.

A négyfős bíráló bizottság elnöki posztját idén Olga Ioannou építész, a TU Delft Építészmérnöki és Technológiai Tanszékének adjunktusa töltötte be. A zsűri további tagjai Edwin Heathcote építész, a Financial Times építészeti és dizájn kritikusa, Matteo Costanzo építész, egyetemi tanár, a kultikus San Rocco magazin alapítója és szerkesztője voltak. A nemzetközi szakértők munkáját idén Szabó Levente DLA építész, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja segítette.

„Az eredmények néha egy irányba mutató értékelésekkel, néha pedig alapos és hosszas vitát kiváltó vélemények ütköztetésével kristályosodtak ki. Amennyire problémás az, hogy bejárásra, az épületeket személyes megtapasztalására értelemszerűen az előzsűrizés során nem volt lehetőségünk, annyira izgalmas élmény volt a megszokott érvek, szempontok és reflexek helyett változatos és egyedi szempontokat, izgalmas perspektívákat ismerni meg több mint másfélszáz építészeti munka kapcsán.” – Szabó Levente DLA, a nemzetközi előzsűri magyar tagja.

2019-ben az épület és terv mellett elindult a kisebb léptékű, épített környezeti alkotásokra specializálódott kategória is. Az épület, a terv és az épített környezet kategória legjobb 10-10-10 projektje a Közönségdíjért, míg az épület és terv kategória 5-5 finalistája a Média Építészeti Díjáért verseng.

A döntős projekteket és részletes bemutatásukat az epiteszforum.hu oldalán lehet megtekinteni.

Közönségszavazás

A közönségszavazás 2022. október 20-án indult. A 10 épületre, 10 tervre és 10 épített környezeti alkotásra 2022. november 6. éjfélig lehet leadni a voksokat, kizárólag online formában. A szavazás elérhető az alábbi linken és az Építészfórum főoldalának felső sávjában: https://epiteszforum.hu/szavazas/med-2022-kozonsegdij

A finalistákat bemutató eseményen közölték, szavazni idén először a hvg.hu oldalán is lehet.

Gálaest

A Média Építészeti Díja rendezvényét egy nyilvános gála keretében rendezi meg az Építészfórum csapata. A program során a döntős finalisták épület és terv kategóriában élőben prezentálják munkájukat a szakmai és médiazsűri előtt. Az est keretében kiderül, hogy melyik épület és terv bizonyult a legjobbnak, kinek ítélte oda a nagyérdemű a közönségdíjakat, valamint a különdíjakat is átadják az esemény partnerei.

Médiazsűri és szakmai zsűri

Az elmúlt 17 év során a díjak odaítélésében több mint 40 sajtóorgánum képviseletében több, mint 50 újságíró vett részt. 2022-ben a médiazsűri:

  • Bagi László, Forbes – zsűrielnök
  • Földes András, HVG
  • Liptai Lívia, Telex
  • Rajcsányi Gellért, Mandiner
  • Szilágyi Róza Tekla, Artmagazin
  • Szily László, 444
  • Zubreczki Dávid, építészeti mesemondó
  • Zsuppán András, Válasz Online

A médiazsűri munkáját elismert szakmai szereplőkből álló zsűri segíti. 2022-ben a szakmai zsűri tagjai:

  • Gutowski Robert, építész
  • Tőrös Ágnes, építész
  • Weiszkopf András, építész

Támogatók és partnerek

Főtámogató: Austrotherm – Energiahatékonysági Különdíj, Kovács Zoltán Emlékdíj

Díjátadó támogatók: Kling – Épület kategória, Közti – Terv kategória, DVM group – Közönségdíj Terv kategória, Wienerberger – Közönségdíj Épített környezet kategória, Europa Design – Belsőépítészeti Különdíj, Optimum Solar – Napelemes Ingatlanfejlesztések Különdíja

További támogatók: Terrán Tetőcserép, fischer Hungária, Hansgrohe, Market, Zumtobel, Autodesk, Edelholz, Reynaers Aluminium, Nemzeti Kulturális Alap

Médiapartnerek: KÉK – Kortárs Építészeti Központ, Octogon, Építész Közlöny, Régi-Új Magyar Építőművészet, Magyar Építéstechnika, Építész Klub, Proidea

Forrás: Építészfórum, Magyar Építéstechnika