Erő Zoltán az új budapesti főépítész

698

2020 február 1-től Erő Zoltán építész, urbanista  Budapest új főépítésze.

Erő Zoltán tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán (1977–82), valamint a Leuveni Katolikus Egyetem Történeti Városok és Épületek Központjában (1988–89) végezte.

A Palatium Stúdió Kft egyik alapítója, a Kortárs Építészeti Központ alapító kurátora. A nagy léptékű városfejlesztési és köztérfejlesztési projektek mellett hosszú évek óta foglalkozik történeti terek, épületek, városrészek építészeti revitalizációjával.

A 2000-es évek elején Budapest városrehabilitációs programjában dolgozott és részt vett a városfejlesztési koncepció megalkotásában is. 2004 és 2014 között a budapesti 4-es metró építész generáltervezőjeként a tervezőhálózat irányításáért, az egységes építészeti koncepcióért volt felelős. A főváros építészeti arculatát alakító beruházás négy állomásának vezető tervezője. Rendszeresen tart előadásokat, szakfolyóiratokban publikál.

 

 

Forrás: budapest.hu