Az Erasmus program keretében tíz ács tanuló 2022. június 27. és július 15. között háromhetes franciaországi szakmai gyakorlaton vesz részt a Bordeaux közeli Lamothe Landerron-ban lévő Compagnon Házban. Az ÉVOSZ által az építőipari szakiskolák számára meghirdetett pályázatra a győri, a békéscsabai, a nyíregyházi és a soproni építőipari szakiskolák kilencedik és tizedik osztályos, valamint egy végzős tanulója nyert részvételi lehetőséget.

A tanulók a szakmai gyakorlat első hetében elméleti és szakrajz foglalkozások keretében áttekintették a tetőszerkezetek építésének franciaországi latin, valamint nálunk is alkalmazott germán stílus közötti eltérő megoldásokat.  A második és harmadik héten pedig tanműhelygyakorlatot keretében maketteket, illetve csoportmunkában egy komplett ácsszerkezetet készítettek el.

A szakmai munka mellet hétvégente kirándulásokon vettek részt. Az elsőként az Atlanti óceán partján, az Arhachon-öbölben fekvő Pilat-dűnéhez utaztak el, ami Európa legnagyobb homokdűnéje. Ezt követően Szent Émilion-ba látogattak el, ami nemcsak borairól, hanem számos, a 11. században épült templomáról és kolostoráról is nevezetes. A második hétvégén a francia ács tanulókkal közösen a Dordogne folyón kajaktúrán vesznek részt.

Az ÉVOSZ és a francia Les Compagnons du Devoir szakképző intézmény közötti együttműködés keretében 1995. óta mintegy 150 végzős magyar építőipari szakmunkás vett részt egyéves franciaországi szakmai gyakorlaton, és közülük sokan tanultak tovább a Compagnon mesterképző programjában. Szakmunkástanulók részére azonban most első alkalommal biztosítottunk szakmai továbbképzési lehetőséget. Emellett szeptemberben az Erasmus program támogatásával induló egyéves franciaországi továbbképző projektünkre egy-egy végzős ács, kőműves, burkoló és asztalos jelentkezett, akik július végétől intenzív francia nyelvi felkészítésen vesznek majd részt.

 

Pete Zoltán
ügyvezető igazgató-helyettes
ÉVOSZ