A budapesti Metrodom River lakópark díjat nyert az ingatlanszakma egyik legrangosabb idei versenyén, a European Property Awards-on. A Lakópark építészeti tervezése (Architecture Residence) kategóriában kapott kitüntetést nyolcvan fős, független iparági szakértőkből álló zsűri ítélte oda a projektnek. A testület az értékelés során kitüntetett figyelmet fordított a pályaművek építészeti megoldásaira, innovációjára, eredetiségére, műszaki kiválóságára és fenntarthatósági jellemzőire – tájékoztatott közleményében az ingatlanfejlesztő.

A zsűri döntésében fő szerepet játszott az egyedi építészeti design mellett a Metrodom River különleges elhelyezkedése, utalva a Duna és az épületegyüttes közvetlen kapcsolatára – mondta el a fejlesztő a díj kapcsán. Kiemelték, ez az összeköttetés a fejlesztők fejében már a tervezőasztalon megszületett. A beruházást kezdettől fogva úgy álmodták meg, hogy a víz közelsége az ott lakók mindennapjainak szerves részévé válhasson. Ennek megfelelően a lakópark valóban közvetlen kapcsolatban áll a folyóval, valamint az épületegyüttes területén belül is kiemelt figyelmet kapnak a vízpartot idéző szolgáltatások. Többek között a legkisebbeknek szánt vizes játszótér, illetve a felnőtteknek létesült közösségi csónakház révén.

A növényzet, mint alkotóelem és innovatív technológiai megoldások a fenntartható épített környezetért

„A zöld környezet megtartása és az, hogy a nagy zöld területek a lakópark részei legyenek, kiemelt figyelmet kaptak a tervezés során. Olyan építészeti megoldásokat alkalmaztunk, amelyek segítségével a betelepített növényzet fontos alkotóeleme lett a lakótömbnek, így természetközelibb miliőt sikerült az épületeken belül is megteremteni többek közt az átrium zöldebbé tételével. Továbbá az élhetőbb környezetet szolgálja a Metrodom Riverben a lakók által használt parkosított telek és az autóforgalom teljes, horizontális szétválasztása is.” – emelte ki Kricsfalussy Tamás, a Metrodom értékesítési igazgatója.

Hozzátette, hogy a fenntarthatósági követelményeknek a zöld környezet megteremtése mellett az innovatív technológiai megoldások alkalmazásával is szeretnének megfelelni, amit a European Property Awards ítészei szintén értékeltek. Ennek megfelelően a lakóparkban már minden gépkocsibeállóhoz alapfelszereltségként építik ki az egyedi elektromos autótöltőket és az otthonok kialakításánál az energiatakarékos szempontok a mérvadók.

„Az általunk alkalmazott kényelmes, környezetbarát Dual Eco hőszivattyús fűtési-hűtési rendszerrel épített AA energetikai besorolású lakásainkban a gázfogyasztás csupán töredéke a Magyarországon „átlagfogyasztásként” meghatározott 144 m3/hó értéknek, így az a kedvezményes rezsidíj mellett finanszírozható” – szögezte le Kricsfalussy Tamás.

A Metrodom River projektben öt ütemben, 3 hektáros telken, teljesen parkosított kertben, 6 lakóépületben, összesen 712 lakás épül fel.

Az elismerést a többi díjazottal együtt október 27-én veheti át a Metrodom Londonban.

Forrás: sajtóanyag