Megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt a Saint-Gobain Akadémia

1800

A Saint-Gobain Hungary Kft. pilisvörösvári székhelyén 2020-ban ingatlan felújítási beruházásba kezdett annak érdekében, hogy egy, Magyarországon és a régióban is, jelentős szerepet betöltő edukációs központot hozzon létre. A Saint-Gobain Akadémia otthont ad majd a legszínesebb hazai és nemzetközi szakmai képzéseknek és találkozóknak.

Az Akadémiát Piros Attila, a Saint-Gobain Hungary Kft. magyarországi vezérigazga­tója nyitotta meg szeptember 22-én. Az épület kivitelezője az EMN Zrt. generálkivitelező cég volt, vezetője Gulyás István, a Saint-Gobain részéről pedig Szentesi Mária műszaki és rendszer­-fejlesztési vezetőként volt egyben a projekt vezetője is.

A megnyitót követően szeptember 27-30. között kezdetét vette az első Saint-Gobain Szakmai Fesztivál, ahol kereskedő és kivitelező partnereik vettek részt.

A Saint-Gobain Akadémia alapterülete közel 550 m2, amely teret ad egy tágas aulának, két elméleti és egy gyakorlati teremnek, valamint a kapcsolódó helyiségeknek. A két elméleti terem méretében eltérő, így egy kisebb, 15 fős és egy nagyobb, 25 fős oktatás megtartására is alkalmas. Külön specialitásuk, hogy a termeket mobilfal választja el egymástól, így a termek összenyitásával 50 fős befogadóképességűvé alakítható. A belső gyakorlati oktatóterem – biztonságosan és kényelmesen – 20 fő képzését teszi lehetővé. Ezen felül kialakításra került egy külső helyszíni gyakorlati tér is.

Egyedülállóan modern épület

Elsődleges cél volt innovatív Saint-Gobain anyagokat beépíteni, ehhez illeszkedően pedig a többi építőipari megoldást is a legjobbak közül kiválasztani. A Saint-Gobain anyagaiból a legtöbb “láthatatlan”, de fontos részét képezik az épületnek: így a legmagasabb minőségű aljzatmegerősítéshez és -képzéshez használt Weber anyagok, a belső válaszfalak Isover és Rigips anyagai.

Az épület karakterisztikáját a homlokzat adja, amelyhez a Weber algásodás-gátló TopDry termékeit alkalmazták, speciálisan a Saint-Gobain arculati színeit felvonultatva. A belső tér leglátványosabb eleme az impozáns álmennyezet, esztétikai élményét a hullámos kivitelezés adja, amelyhez egyedileg fejlesztettünk a hűtő-fűtő panelgyártó NGBS céggel.

Az épület használatánál a legmodernebb épületvezérlést alkalmazzák, úgy mint digitális táblák, az elektromos berendezések központi digitális működtetése.

Üvegfelületek Saint-Gobain innovációkkal 

Az üvegfelületek terén is igazi Saint-Gobain innovációk láthatók: a homlokzati E-Glass üvegek elektromosan fűthetők, a közbenső réteg mintázhatók (a széles kínálatból 3 mintát bemutat az Akadémia). Az oktatótermek külső SAGE üvegei elektromosan sötétíthetők-világosíthatók, illetve érzékelő berendezésének köszönhetően automata üzemmódban igazodik a kinti fényviszonyokhoz. Ez a megoldás szükségtelenné teszi a beltéri sötétő függöny és a külső rolók használatát, illetve nyári időszakban csökkenti a beltér felmelegedését, energiahatékonyan. Az oktatótermek leválasztására Priva-Lite üvegeket használtak, amely egy üveg válaszfal, és egyszerű kapcsolással változtatható a teljesen átlátszó és a “tejüveg” hatás.

3D habarcs nyomtató

Hazai szenzációként az esemény végén bemutatták a Magyarországon első, ipari körülmények között működő 3D habarcs nyomtatót, melynek szintén a Saint-Gobain Hungary pilisvörösvári telephelye ad otthont.

Az Akadémia létrejötte és megnyitása kapcsán Piros Attila, a Saint-Gobain Hungary Kft. magyarországi vezérigazgatója elmondta:

A Saint-Gobain Akadémia épületére nagyon büszkék vagyunk, hiszen egy igen leharcolt, a késői 1970-es évekbeli épületet varázsoltuk a mai kornak megfelelően modernné, a leginnovatívabb Saint-Gobain anyagait a legkreatívabb módokon építettünk be. 

Ezen túl egyedülálló lehetőség számunkra, hogy oktatási tevékenységünket még nagyobb szakmai körben, még professzionálisabb módon és helyszínen folytathassuk. Vállalatunk eddig is nagy hangsúlyt fektetett a szakmai edukációra: jelen vagyunk a szakmaválasztók eseményein, képviseltettük magunkat a szakmák versenyén (Szakma Sztár, EuroSkills és WorldSkills versenyek). Több együttműködésünk is van oktatási intézményekkel, mert látjuk, hogy a fiatalok körében nem elég népszerűek az építőipari szakmák, és szomorúan látjuk, hogy évről-évre kevesebb jó szakember képződik hazánkban, ez is hozzájárul a szakember hiányhoz iparágunkban Azt is fontosnak tartjuk, hogy a jelenleg szakmában dolgozó szakembereket folyamatosan megbecsülve az iparágban tartsuk, és képezzük őket az új technológiákra, innovatív termékek használatára és előnyeikre. Hiszen mindez a végén a megrendelők és az épületet használók javára válik. 

Fő célunk, hogy az Akadémiát megtöltsük a legváltozatosabb szakmai programmal: mind a beruházók és tervezők részére tervezett bemutatókkal, kereskedők és kivitelezők számára piacképes tudást biztosítva oktatásainkkal. Valamint azt a tendenciát is látjuk, hogy a lakossági építkezők egyre többször veszik kézbe saját építkezésüket – kényszerűségből, mert nem találnak szakembert, vagy mert korábban rossz tapasztalatuk volt, vagy éppen anyagi okokból – így szeretnénk a privát szektornak is szakmai segítséget nyújtani.”

_________________________________________________________________________

A SAINT-GOBAIN hazánkban 1992 óta van jelen, jelenleg 8 márkát képvisel, 2 termelőüzemmel rendelkezik, több mint 300 főt foglalkoztat, 2021-es árbevétele elérte a 35 milliárd forintot.

A SAINT-GOBAIN három építőipari márkanévvel képviselteti magát Magyarországon:

  • Isover® – Üveg- és kőzetgyapot alapú hő- és hangszigetelő rendszerek széles megoldását nyújtja ipari és lakossági felhasználásra.
  • Rigips® – Teljes körű szárazépítési megoldásokat kínál: gipszkarton és speciális építőlemezekből készült szerkezetek akusztikai, tűzvédelmi, biztonsági, sugárzás-, és steriliásvédelemi igényekre, valamint hűtő-fűtő rendszerekhez. Ezen kívül a kínálatukban megtalálhatók kézi és gépi gipszalapú glettek és vakolatok, kazettás és nagytáblás akusztikus álmennyezetek.
  • Weber® – Homlokzati rendszereiken belül hőszigetelő megoldásokat és vakolatokat, valamint hidegburkolási, vízszigetelési és ipari padló rendszereket, műszaki habarcs-megoldásokat kínál. Leginnovatívabb fejlesztésük a Neon termékcsalád fényfesték, fényvakolat, fényfuga termékei.

A vállalatcsoport további tagjai:

  • Saint-Gobain Autover, amely a gépjárműüvegek értékesítésére specializálódott;
  • Saint-Gobain Abrasives, amely csiszolóanyag gyártásával és értékesítésével foglalkozik;
  • Saint-Gobain Ecophon, amely ásványgyapot alapú akusztikai termékeket, rendszereket kínál;
  • Saint-Gobain PAM, ahol csővezeték rendszerek gyártása folyik;
  • Saint-Gobain Glass, amely üveg alapú megoldásokra szakosodott.

 

Forrás: Saint-Gobain