Látványos újdonsággal bővül a Városliget, visszatér a parkba egy több mint 120 évvel ezelőtt is nagy népszerűségnek örvendő légi attrakció, a városligeti ballonozás. A Ballon-kilátó május elsején nyílik meg a nagyközönség számára. A keddi bemutatásán a sajtó képviselői is kipróbálhatták a látványosságot, így újabb perspektívából láthattuk több más mellett a nemrég megnyitott Magyar Zene Házát is. A következő nagyszabású projekt, amit heteken belül átadnak a parkban, a Néprajzi Múzeum lesz. Gyorgyevics Benedeket, a Városliget Zrt. vezérigazgatóját arról is kérdeztük, van-e kedvence a városligeti építkezések, felújítások közül.

Április 26-án, kedden mutatták be a Városliget újabb, Liget Budapest Projekt keretében megvalósuló látványosságát. A Ballon-kilátó talajhoz rögzített légi kilátópontként működik majd a Széchenyi fürdő szomszédságában lévő Mimóza dombon, amelynek környékén több mint 10.000 négyzetméternyi zöldfelületet rehabilitáltak. Május 1-i nyitását követően menetrendszerűen emelkedik majd a levegőbe, kosarában egyszerre akár 30 utassal, akiknek a mintegy 150 méter magasból lenyűgöző panoráma tárul fel a Városligetre és a fővárosra. A Ballon-kilátóhoz hasonló különlegességek a világ számos nagyvárosában népszerű nevezetességnek számítanak, formájával és színvilágával Szinyei Merse Pál ikonikus festményét megidéző városligeti Ballon-kilátó joggal pályázhat Budapest legújabb jelképének.

A Magyar Zene Háza madártávlatból

A Városliget sokkal több, mint egy egyszerű közpark, itt több mint kétszáz éve a természet, a kultúra és a szórakozási lehetőségek élnek tökéletes szimbiózisban, ez a rendkívül gazdag hagyomány emeli az egyik legizgalmasabb városi szövetté egész Európában. Büszkék vagyunk rá, hogy a Liget Budapest Projekt megvalósításával egyre több ilyen tradíciót tudunk visszaállítani régi fényében – a Millennium Házától a Szépművészeti Múzeum Román Csarnokáig -, és most május 1-től ehhez a sorhoz csatlakozik a városligeti légi attrakció visszatérése. Bízunk benne, hogy az élményballonozást nagy örömmel fogadják mind a budapestiek, mind a hazánkba látogató turisták” – mutatta be a fejlesztést Gyorgyevics Benedek.

A Ballon-kilátó a Városliget fölött (Forrás: Liget Budapest Projekt)

A Városliget Zrt. vezérigazgatója kiemelte: a Ballon-kilátónak otthont adó parkrészt, a Mimóza dombot a Városliget tájépítészeti megújításának részeként teljes egészében rehabilitálták. Megújult 10.000 négyzetméternyi zöldfelület és az ahhoz kapcsolódó úthálózat, új utcabútorokat, szemeteseket helyeztek el, elbontották a több mint 700 négyzetméteres, elavult Sörsátrat, helyette pedig jelentősen kisebb alapterületen egy, a megújuló Liget arculatába illeszkedő kávézót, és illemhelyiséget alakítottak ki a parkrészen.

Heteken belül megnyithatja kapuit a Néprajzi Múzeum

A Magyar Építéstechnika érdeklődésére Gyorgyevics Benedek közölte, a Városliget következő projekt, amit átadnak majd az Ötvenhatosok tere mellett elhelyezkedő egészen rendkívüli építmény, a Néprajzi Múzeum lesz. A Városliget Zrt. vezérigazgatója elmondta, a – nemzetközi tervpályázaton kiválasztott – Ferencz Marcel vezette Napur Architect tervei alapján megvalósuló különleges épület kezd életre kelni a zöld tetejével, már csak az utolsó finomítások zajlanak és heteken belül megnyitja kapuit a nagyközönség számára.

A hamarosan megnyitó Néprajzi Múzeum látványterve (Forrás: Liget Budapest)

Gyorgyevics Benedek a folyamatban lévő munkákkal kapcsolatos kérdésünkre arról is tájékoztatást nyújtott, hogy jelenleg három épület van még tervezőasztalon: a Petőfi Csarnok helyére tervezett Új Nemzeti Galéria, a Közlekedési Múzeum rekonstrukciójával megvalósuló Magyar Innováció Háza, valamint a Városligeti Színház. Hozzátette, bízik abban, hogy ezek a projektek is hamarosan tovább léphetnek a tervezőasztalról.

Az Új Nemzeti Galéria látványterve (Forrás: Liget Budapest)

A Városliget Zrt. vezérigazgatója arra a kérdésünkre, hogy építészeti szempontból van-e kedvenc projektje a Városligetben azt mondta, nagyon nehéz lenne erre válaszolnia. „Kicsit olyan ez, mintha egy szülőtől azt kérdeznék, melyik gyerekét szereti jobban” – fogalmazott Gyorgyevics Benedek, hozzátette, mindegyiknek más az erőssége, erénye. „Nyilvánvalóan a Magyar Zene Háza valami egészen rendkívüli, a légies üveghomlokzatával, a különleges architectúrájával, azzal, hogy nincs benne egy derékszög, és hogy kicsit olyan hatást kelt, mintha lebegne a tető a parkban. A Néprajzi Múzeumnak fantasztikus zöld teteje építészetileg egy egészen különleges alkotás, és attól is különleges, hogy egy hatalmas épület, aminek hatvan százaléka a föld alatt van. Ugyanakkor a Millennium Háza, mint egy ékszerdoboz a műemléki rekonstrukcióval szintén rendkívüli, de beszélhetünk a 70 év után látogatható tett Román Csarnokról, vagy a komáromi Csillagerődről és OMRRK (Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ – szerk.) épületegyütteséről is. Úgyhogy nagyon nehéz és nem is lehet választani, mindegyiknek megvan a maga szépsége” – összegezte a vezérigazgató.

A világ számos pontján működik a Ballon-kilátóhoz hasonló látványosság

A Ballon-kilátó üzemeltetésére a Városliget Zrt. nyílt pályázatot írt ki 2020-ban, melyet a BallonKilátó Zrt. nyert el 10+5 éves időtávra. Závodszky Zoltán, a BallonKilátó Zrt. vezérigazgatója elmondta: A Ballon-kilátóhoz hasonló szerkezetek a világ számos pontján évtizedek óta üzemelnek biztonságosan és balesetmentesen, a helyi vendégek és a turisták legnagyobb megelégedésére. A rendszer szélsebesség és iránymérővel, környezeti hőmérséklet mérővel, a kupola nyomásjelzővel és töltőgáz hőmérséklet-mérővel is rendelkezik, a hajó csak a megfelelő időjárási körülmények között emelkedik el – hangsúlyozta a vezérigazgató. A működés elektromos hálózati csatlakozásról biztosított, de önálló áramfejlesztővel is rendelkezik. A telepített légi egység a Magyarországon és Európában érvényben lévő légi biztonsági szabályoknak megfelelő világító és jelző fényekkel ellátott.

Csodálja meg a panorámát a Ballon-kilátóról (videó): https://youtu.be/xriPon7pOnQ

 

Forrás: Liget Budapest, Magyar Építéstechnika