Építőipari akciócsoport alakult

714

Létrehoztak egy építőipari akciócsoportot, amely közvetlenül és napi szinten foglalkozik az építőipari kapacitások bővítésével és a beruházások felgyorsításával, a csoport élén Gyutai Csaba áll – mondta Varga Mihály Pénzügyminiszter, a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs keddi ülése után a Facebookra feltöltött videójában.

Varga Mihály hozzátette, a törzs keddi ülésén a középpontban az építőipar, az építőanyagipar és az építésgazdaság ösztönzése állt, hiszen az építőiparban 110 ezer vállalkozás működik és az ágazat 340 ezer embernek ad munkát.

A megtárgyalt és elfogadott konkrét javaslatok közül elsőként említette, hogy gyorsítani és egyszerűsíteni kívánják a hatósági eljárásokat az engedélyezés, a környezetvédelmi hatásvizsgálat és a közművek ügyintézésénél.

Ezen felül szeretnék automatikusan meghosszabbítani a beruházás végéig azokat az építési engedélyeket, amelyek a veszélyhelyzetet követő egy évben járnak majd le.

Közölte, hogy lengyel és német minta alapján hatékonyabbá teszik az építésügyi, műszaki szabályozást és szabványrendszert.

Varga Mihály szólt arról is, hogy egy 10 pontos bürokrácia csökkentő intézkedés sorozattal az építési és elektromos csatlakozási eljárások hosszát közel a felére kívánják csökkenteni.

Továbbra is az a cél, hogy az operatív törzs egyfajta gyorsító pályaként üzemeljen, és olyan intézkedéseket, olyan javaslatokat fogalmazzon meg, amelyek meggyorsítják a gazdaság szereplőinek akár a beruházási, akár a fejlesztési, akár más gazdasági tevékenységét – mondta a pénzügyminiszter.

 

 

Forrás: MTI