Bolygóbarát és gazdaságos zsaluzás

645

Az „ökolábnyom” csökkentésére való törekvés egyre gyakoribb az építőipari cégek innovációjában. A MEVA elnyűhetetlen, műanyag zsaluhéja többek között az ipari fakitermelés visszaszorításában játszik szerepet több mint 20 éve, és amelynek „örök életéhez” a felújítási, karbantartási szolgáltatás is jelentősen hozzájárul.

Évről évre korábban érkezik el a „túlfo­gyasztás napja”, az a nap, amelyen az emberiség természeti erőforrás-felhasz­nálása eléri azt a mennyiséget, ame­lyet a Föld adott évben adni tudott. Ezután a következő évre szánt erőfor­rásainkat kezdjük felélni. Idén július 28-ra esett. A MEVA fenntarthatósági törekvéseiről beszélt Botta D. Mihály a „Zöld Építés”-ben, a Greenfo és a Build Communication podcastjében Sarkadi Péter főszerkesztővel.

20 év tapasztalat, maximális elégedettség

A műanyag zsaluhéj fejlesztése az 1980-as években kezdődött, az első termékek már az 1990-es években kaphatók voltak, a kétezres évektől a MEVA már csak ezeket forgalmazza.

„Német kémikusok kezdték fejleszteni még az NDK területén az ideális anyagössze­tételt, amely számos kritériumnak kellett megfeleljen: legyen kopásálló, ne deformá­lódjon, ellenálljon a környezeti hatásoknak, víz-, lúg- és saválló legyen, de ugyanakkor hajlítható is, hiszen a legkülönbözőbb geo­metriai formákhoz kell alkalmazkodnia. Végül pedig: újra lehessen hasznosítani!” – mesélte Botta D. Mihály.

A siker egy darabig váratott magára, hiszen ahogy mondta: „Senki nem akarta elhinni, hogy ilyen jó!” –, a MEVA tulaj­donosától ez egy stratégiai döntés volt, hiszen a forgalom egy részéről is le kellett mondani úgy, hogy még azt sem tudhatta, hogy az építőiparban a jelenleg tapasztal­ható szakemberhiány, a környezettudatos­ság növekvő prioritása és a faanyaghiány végül neki kedvez.

Immár 20 év aktív építőipari tapasztalat áll mögötte, és a húsz éve használatban lévő műanyag zsaluhéjakkal, minimális kar­bantartás mellett, a mai napig tökéletes betonfelületek készülnek, miközben időt, pénzt és bosszúságot spórolnak haszná­lóiknak. Ha valaki mégis a leselejtezés mellett döntene, a MEVA „visszaveszi”, ledarálja és belekeveri az új termék mas­szájába, azaz újrahasznosítja.

Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy ha már a szerkezetépítő vállalkozások nagy része műanyag zsalut használna, és megfe­lelő karbantartással ezek elnyűhetetlenek, hogyan tovább? – „Mivel a födémzsaluzat faigénye a falzsaluzatnál is jóval nagyobb, még bőven vannak lehetőségek” – tette hozzá az ügyvezető.

Zöld szolgáltatással a fenntartható zsaluzásért!

„Cégünk üzletpolitikája: ha valaki meg­vásárolt egy eszközt, hosszú távon tudja használni. Így jött létre a „Zsaludok­tor”, ami karbantartási, felújítási szol­gáltatásokat nyújt partnereink számára. Ebben is bolygóbarát megoldásra töreked­tünk, hiszen a tisztítás vegyszermentesen, tiszta vízzel történik. Mindez hamarosan a lehető legtöbb helyen megújuló energia­forrásokat használó új telephelyünkön lesz elérhető, amit ugyanezen elvek mentén ter­veztünk” – mondta a szakember.

Az akár 3,5×2 méteres, 800–850 kg-os zsalutáblákat egy nagy, dobozszerű mosó­berendezésbe helyezik, itt 1000 báros nyo­mással, tiszta vízzel, minden vegyszertől mentesen történik a mosásuk. A tisztítást polírozás követi, a zsalutábla újjászüle­tik. Így nem kell időről időre lecserélni a zsalukészleteket, mint a fából készült ese­tében, ami nemcsak gazdaságos, de kör­nyezetbarát megoldás is. A tisztított, polí­rozott műanyag zsaluval pedig olyan gyönyörű betonfelületeket lehet készíteni, amilyeneket fával soha.

 

 

www.meva.net