A második fordulóba bejutott mind a 12 pályázó benyújtott pályaművet a Nyugati pályaudvar tervpályázatára – tájékoztat weboldalán a Budapest Fejlesztési Központ. A tavaly októberben indult nemzetközi építészeti tervpályázatára a szigorú szabályok szerint anonim módon érkeztek be a pályaművek. A tendert a Nyugati pályaudvar és környezetének építészeti, urbanisztikai és parkosítási megújítására írta ki a BFK. A nyerteseket március 26-án hirdetik ki, addig a Bírálóbizottságon kívül senki nem láthatja a benyújtott terveket.

A kiírás első körében 36-an nyújtottak be pályázatot. Az előre meghirdetett kritériumok alapján kiválasztva a második fordulón 12 pályázó indulhatott. Itt már konkrét elképzeléseket kellett vázolniuk nagyméretű koncepcióterveken. A különböző részfeladatokra meghatározott méretarányú tablókat és műleírást kellett beadniuk a továbbjutóknak. A következő hetekben a Bírálóbizottság tagjai és szakértői szintén a korábban felállított menetrend és kritériumok szerint úgy értékelik az anyagokat,  hogy nem tudják, a 12 pályamű közül melyiket ki nyújtotta be. A tervmunkákat a Bírálóbizottságon kívül senki nem nézheti meg március 26-ig, amikor nyilvános eredményhirdetésen nevezik meg a nyerteseket – közölték a BFK hírében.

A nemzetközi Bírálóbizottság elnöke Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár. A két alelnök Vitézy Dávid, a BFK vezérigazgatója és Füleky Zsolt építészeti, építésügyi és örökségvédelmi helyettes államtitkár. A zsűri tagja Erő Zoltán fővárosi főépítész, valamint a három érintett kerület, az V., VI. és XIII. kerület alpolgármesterei, illetve főépítészei, a MÁV és a NIF Zrt. képviselői, a brit pályaműködtető Network Rail és a cseh pályavasút Sprava železnic építészeti vezetői.

A második fordulóba az alábbi pályázók jutottak be:

  • Benthem Crouwel Architects
  • Grimshaw Architects
  • Zaha Hadid Architects + Finta és Társai Építészstúdió + Buro Happold + Abud Mérnökiroda + Land Italia
  • Sweco Architects + Gateways
  • AREP Group Architectes
  • Ove Arup & Partners International
  • Plant – Atelier Peterkis + Hawkins Brown Architects
  • Albert Wimmer
  • Kengo Kuma & Associates + M-Teampannon
  • John McAslan + Partners
  • Foster + Partners
  • Cruz y Ortiz Arquitectos + Szántó és Mikó

A fejlesztés célja, hogy több utas használhassa a vasutat ingázásra a saját autója helyett – ismerteti a BFK. Mivel a 11 vasútvonal közül 5 a Nyugatiba vezet, ezért szükséges, hogy Magyarország legforgalmasabb pályaudvara több vonatot fogadhasson, emellett műszaki, utaskényelmi és urbanisztikai szempontból korszerűsítésre szorul a pályaudvar és környékére – fogalmazott a Budapest Fejlesztési Központ.

Megoldásként részben a csarnok alatt, részben mögötte egy föld alatti pályaudvar megépítését nevezik meg. A felszín alatti építést indoka, hogy ez a pályaudvar lesz a később ide érkező, Duna alatti vasúti alagút fogadóállomása. Ebben a távlati állapotban a Nyugati már meghaladja a fejpályaudvari működést, részlegesen átmenő pályaudvarrá alakul, vagyis vonatfogadó kapacitása még nagyobb lesz, a mostaninál mintegy háromszor több utas szállhat itt föl és le – áll a BFK által közölt hírben. A tervek szerint a mélyállomás műszakilag is eléri a 21. századi színvonalat – mint írják, szemben a mai állapottal –, illetve ugyanezt kívánják megvalósítani az utaskiszolgálás területén is, többek között akadálymentessé válik a szerelvények megközelítése.

A projekt ugyanakkor nem csupán vasúti-, hanem városfejlesztés és parképítés is – fogalmaz a BFK. Hangsúlyozták, hogy az Nyugati pályaudvar épülete, különösen a csarnok műemlék, melynek az átalakítással is meg kell őrizni értékeit. A parképítéssel kapcsolatban a BFK kiemelte, a pályaudvar környezete a főváros legértékesebb, ugyanakkor erősen zöldhiányos területei közé tartozik. A fejlesztés során ezért megújulnak a környező közterek, élhetőbb, humánus, zöld területeket terveznek a parkolók, vagy az alulhasznosított vasúti rozsdazónák helyére. A Nyugati téri közúti felüljáró elbontásával helyet kívánnak nyitni a pesti fonódó villamos számára.

Forrás: BFK

A pályázóknak az alábbi témákban kellett bemutatniuk elképzeléseiket:

  • A csarnok alatti, négyvágányos elővárosi vasútállomás, amely közvetlen összeköttetésben lesz a majdani Duna alatti alagúttal.
  • Az előző mellett egy négyvágányos, felszín alatti, távolsági állomás, innen is az alagút felé mehetnek majd távlatban a vonatok, addig fejpályaudvarként működhet.
  • A csarnok mögött, a felszínen 13 vágány, ezek hosszú távon is fejpályaudvari módon működnek majd.
  • A csarnok, amelyben nem lesznek sínek, városi térré alakul, a felújított műemléképületet továbbra is megtartva a pályaudvar központi helyeként.
  • A meglévő gyalogos aluljáró, új gyalogos terek, lépcsők, liftek, mozgólépcsők, amelyek alkalmasak a megnövekvő forgalom elvezetésére a vasúti peronok, a leendő 5-ös metró mélyállomása, az M3 metró és a felszín között
  • A pályaudvaron szükséges utasfunkciók a pénztáraktól a mosdókon keresztül a csomagmegőrzőkig
  • A vasútüzemhez szükséges – a maihoz képest lényegesen csökkentett – funkciók elhelyezése
  • Kerékpártárolók
  • Parkolóház
  • Lineáris park a pályaudvar terézvárosi oldalán
  • Zöldfejlesztés az előbbire merőleges irányban
  • A jelenlegi parkoló és buszállomás jövője
  • Városfejlesztés az újlipótvárosi oldalon
  • A Nyugati tér rendezése
  • A közúti felüljáró elbontása
  • A pesti fonódó villamos átvezetésének előkészítése (villamos a Lehet tér és a Deák tér között)
  • Kapcsolatok Újlipótváros és Terézváros között
  • A Ferdinánd híd jövője

Tovább információ a fejlesztési tervekről itt olvasható: Nyugati pályaudvar és környezetének megújítása

 

Forrás: www.bfk.hu