2019-ben rózsaszín helyett zöldben érdemes álmodni! Mert a zöld: prémium. Komfortot biztosít a lakóknak kényelmi és élettani szempontból.

A jelenleg ismert „zöldség” netovábbja pedig a „hosszú távon fenntartható” épület, amelynél minden zöld kritérium teljesül, azaz hatékonyan használja fel a működéséhez szükséges energiát, életciklusa során pedig hozzájárul a környezetszennyezés és a hulladékok képződésének csökkentéséhez. Szerencsére egyre több építtetőnek ez is fontos szempont.

Már az „álmodozási szakaszban” dönteni kell, ha ilyen épületben szeretnénk élni, mert ez már telek vásárlásánál is meghatározó szempont. Megfelelő tájolású, „benapozottságú” telket kell választani, azon pedig a megfelelő irányba forgatni az épületet. Ez biztosítja majd a lakóknak az évszaktól független kellemes belső lakóklíma kiemelten magas szintjét alacsony fenntartási költség mellett és minimális környezeti terheléssel. Hozzáértő tervező bevonása nélkül ez rizikós vállalkozás.

A belső helyiségeik kialakításának tervezésénél korán felmerül a szükséges hőszigetelési vastagságok témája. Alapkövetelmény, hogy az épület hőveszteségét minimálisra csökkentsük, ez pedig csak megfelelő vastagságú és minőségű hőszigetelő anyagok beépítésével és az ennek megfelelő szerkezettervezéssel biztosítható.

Beépített tetőtérnél nemcsak a hőszigetelési teljesítmény fontos, hanem az akusztikai komfort is. Nem elég a szigetelőanyag hővezetési képességéről informáló deklarált lambdát figyelembe venni; a termék súlyozott hangelnyelési tényezője is fontos adat.

Az URSA zöldesbarna színben tündöklő TERRA ásványgyapot terméke a mai napig verhetetlen mindkét paramétert tekintve. Lehet, hogy azért is lett a neve Föld… Hiszen ez a kiváló szigetelőanyag környezetbarát, egészségbarát, fenntartható: egyszóval bolygóbarát. A jövő ígéretét nyújtva gondoskodik rólunk.

A jelentős gyártási tapasztalatokkal rendelkező URSA vállalat remeket alkotott a TERRA-val, hiszen a kiváló minőségű ásványgyapot táblák egy teljes mértékben újrahasznosítási szempontokon nyugvó technológiával készülnek – min. 65%-ban újrahasznosított anyagból –, és a hosszú életciklus végén a termék legalább 95%-ban újrahasznosítható. A nem éghető URSA gyapotok beépítése az alapvető energiatakarékosságon felül garantál egyfajta környezettudatos választást is, amely egyre több építtető számára döntő tényező.

Magyarországon ötödik éve választják a tudatos építészek, kivitelezők és háztulajdonosok. Akik az átlagosnál is jobban szeretnék az épületet zöldíteni, azok tetőkbe és válaszfalakba egyaránt beépítik, hiszen a TERRA ásványgyapot szigetelések a várakozásokat felülmúlva javítják a beltéri levegő minőségét.

TETŐTÉRI KOMFORT

Az URSA TERRA ásványgyapot táblák állnak, mint a cövek. Már csak emiatt is kiválóan alkalmazhatók beépített tetőterek szigetelésére mindenféle szerkezeti rétegrend kialakításban, legyen az akár szarufa közötti és alatti szigetelőanyag-elhelyezés vagy bármely „URSA tető” – úgymint XPS bakos speciális rétegrend –, azaz szarufa közötti és feletti, szarufa vagy vasbeton koporsófödém feletti szigetelőanyag elhelyezés vagy éppen kívülről történő tetőfelújítás.

Energetikailag kedvező, ha a teljes szarufa-magasságot kitöltjük ásványgyapot szigeteléssel (nem iktatunk be hőszigetelési légrést), ám ilyen esetben mindig páraáteresztő tetőfóliát kell beépíteni a tetőfedő anyag alá, és fontos, hogy a fedési átszellőztetett légrést se felejtsük el kialakítani.

A szarufa alatti ásványgyapot hőszigetelés esetében az anyagot fém vagy fa segéd vázszerkezet közé helyezzük el, majd erre a vázra pára- és légzáró fóliát is be kell építeni a felületfolytonosság és légtömörség biztosításával, hogy valóban optimális eredményt érjünk el.

ÁLDOTT CSEND

Amikor mindez megvan, logikusan következik a zajmentességi igénynek való megfelelés. A tetőben már elértük, érdemes megtámogatni a komfortot a válaszfalakban is.

A zöldesbarna URSA TERRA hangelnyelő ásványgyapot lapok szimpla és dupla vázkialakítású szerelt gipszkarton válaszfal szerkezetekben is kitűnő akusztikai szigetelést biztosítanak. Az anyag magas rugalmasságának köszönhetően tökéletesen befeszül a bordavázak közé és maradéktalanul kitölti a rendelkezésre álló teret, ezzel hosszú távon fogja biztosítani az optimális léghang-gátlást.

A TERRA termékek „földközeliségükkel” magukban hordozzák az ásványgyapotok minden előnyét. Épületeinkbe beköltöztetve javítják az életminőséget, gondoljunk akár a tökéletes hangszigetelés adta nyugalomra vagy a jó közérzetet biztosító kiváló hőszigetelési szerepre – nem beszélve a tűzbiztonság nyújtotta előnyökről. A Magyarországon jelenleg forgalomba kerülő 3 TERRA termék (URSA TERRA PLUS 70 Ph, URSA TERRA 74 Ph, URSA TERRA 78 Ph) mindegyike kitűnő választás különféle magastető vagy padlás, illetve zárófödém, valamint szerelt gipszkarton válaszfalak szigeteléséhez.

Amikor a mesterember végez, jön csak a hab a tortán: ekkor kezdődik ugyanis a lakók életfeladata.

A prémium profizmussal felépített házakban kicsit máshogyan kell élni, mint a hagyományosakban. Érdemes a tervező tanácsát kikérni, hogy tényleg megvalósuljon a tervezett alacsony energiafelhasználás: nem jó, ha többet szellőztetünk a kelleténél, a beépített hőcserélős légtechnika működését figyelmen kívül hagyjuk, vagy a beépített külső árnyékoló berendezést nem megfelelő módon használjuk.

A „zöldség” harmónia. Az URSA TERRA-val pedig valóra válhat egy álom. A szigetelés jó esetben életre szóló, jövőbe mutató döntés, amely megér minden befektetett energiát.

URSA Salgótarján Zrt.
www.ursa.hu

 

ÜZENET KÜLDÉSE

Kérjük, írja be hozzászólását!
Kérjük, adja meg nevét