Bemutatta a DAF Trucks a CF Electric modelljének 6×2-es, fülke-alvázas változatát. Az első járművek üzemeltetői tesztelését hulladékgyűjtő tehergépkocsiként még az idén megkezdi a lakossági hulladék elszállításával foglalkozó holland HVC és ROVA vállalat. Rotterdam városa és a Cure vállalat 2020 elején folytatja majd a sort egy-egy rakodódaruval felszerelt, teljesen elektromos hajtású, 6×2-es hulladékgyűjtő teherautóval. Ezeket a járműveket mind VDL E-Power hajtáslánccal látják el. A teljesen elektromosan működő felépítményt pedig a VDL Translift szállítja.

Az első DAF CF Electric modellek 2018 vége óta üzemelnek 4×2-es nyerges vontatóként különféle holland fuvarozóknál, mint például Peter Appel, Simon Loos és TinieManders, valamint a Jumbo áruházláncnál. Ezek a tehergépkocsik egy nagyszabású üzemeltetői tesztben vesznek részt, amely során olyan célállomásokra kell árut szállítaniuk, illetve azokról elszállítaniuk, mint például nagyáruházak és elosztóközpontok. A Rhenus német logisztikai vállalat jelenleg két CF Electric modellt használ regionális konténerszállításra. Hatékonyságának és sokoldalú, illetve praktikus használhatóságának köszönhetően a DAF CF Electric idén Németországban elnyerte a rangos Zöld Tehergépkocsi Díjat.

A DAF Trucks bemutatja a CF Electric 6×2-es fülke-alvázat. Hamarosan megkezdődik az első járművek üzemeltetői tesztelése

Jobb manőverezhetőség

Mivel a CF Electric modellnek működés közben helyileg nulla a károsanyag-kibocsátása és alacsony a zajszintje, nemcsak városi elosztáshoz, hanem háztartási hulladék gyűjtéséhez is ideális. Ezért a DAF tervezett egy háromtengelyes fülke-alvázat, kormányzott hátsó segédtengellyel a jobb manőverezhetőség és a még nagyobb terhelhetőség érdekében. A CF Electric 6×2 legnagyobb megengedett össztömege 28 tonna.

Szokványos útvonalak

A tehergépkocsi VDL E-power elektromos hajtáslánca 210 kilowatt teljesítményt és 2000 newtonméter nyomatékot szolgáltat – akárcsak a CF Electric nyerges vontató esetében. A hajtásláncot egy 170 kilowattóra kapacitású akkumulátorcsomag látja el árammal; amely elegendő a szokványos hulladékgyűjtési útvonalak teljesítéséhez. A hulladékgyűjtő teherautók általában néhány óránként visszatérnek a hulladéklerakó telepre lerakodni, ahol az elektromos tehergépkocsik akkumulátora csupán harminc perc alatt nyolcvan százalékig feltölthető.

A DAF Trucks bemutatja a CF Electric 6×2-es fülke-alvázat. Hamarosan megkezdődik az első járművek üzemeltetői tesztelése

Oldalrakodók és rakodódaruk

A HVC Észak-Hollandiában, a Rijnmond-régióban és Flevolandban, míg a ROVA Hollandia középső és keleti területein tevékenykedik. Mindkét vállalat oldalrakodókat használ, amelyek esetében a konténereket oldalról lehet beleüríteni a tehergépkocsikba. Rotterdam városa és Eindhoven térségében a Cure vállalat rakodódaruval felszerelt DAF CF Electric modelleket használ majd, hogy a föld alatti konténerekből összegyűjtsék a hulladékot.

 

További információ: www.draftrucks.hu

 

 

Forrás: DSF Hungary Kft.