A német PERI csúcsminőségű állványrendszere néhány kattintással már online is rendelhető

Ha van is, elavult, jellemzően azonban nincs, hiánya pedig behatárolja a vállalható építőipari projektek körét – röviden így foglalható össze az az állványrendszerekkel kapcsolatos patthelyzet, amely a szektorban dolgozó több ezer kisvállalatot érint. Ha az állványozás elkerülhetetlen, a társasházi- és egyéb felújítási, építési munkák jelentős részét végző kisebb vállalkozások kénytelenek nehezen összeszerelhető, biztonsági szempontból kifogásolható, helyben nehezen hozzáférhető rendszerek közül választani, a gyártó-, bérbeadó cégek ráadásul bizonyos rendelési mennyiség alatt szóba sem állnak velük. A patthelyzetet a hazánkban is évtizedek óta jelenlévő német PERI most azzal oldotta fel, hogy online is elérhetővé tette egyedi igényre szabottan, akár kis mennyiségben is rendelhető PERI UP EASY rendszerét, versenyképes áron.

Több ezer építőipari kisvállalkozás működik az országban úgy, hogy miközben munkájuknak is köszönhetően harminc százalékkal bővült a szektor teljesítménye 2019-ben, építési- felújítási projektjeik tartós kivitelezéséhez nem rendelkeznek megfelelően biztonságos, vállalkozásukat élethosszig kiszolgáló saját állványrendszerrel. A piacon elérhető, bérbe is vehető – jellemzően fapallós – rendszerek beruházási kedvet blokkoló hátránya a technológiai elavultságon kívül az, hogy könnyen vetemednek, nehezen összeszerelhetőek és nem elérhetőek egy kisebb családi ház, társasház felállványozásához szükséges mennyiségben, kizárólag nagyobb tételben.

Ebben a helyzetben különösen jókor érkezett egy német zsaluzat- és állványgyártó cég február közepén tett bejelentése: a hazai nagyvállalati ügyfeleket személyes eladással kiszolgáló PERI online értékesítéssel – versenyképes online rendelési áron – kkv-k számára is elérhetővé teszi egyik legnépszerűbb, egyszerűen és gyorsan szerelhető homlokzati állványrendszerét, a PERI UP EASY-t a shop.peri.hu címen

A PERI acélból készült, könnyen variálható, moduláris rendszere egyedi igényre szabható a nap huszonnégy órájában online úgy, hogy a kívánt magasság és a szélesség megadása után a 3D nézetet adó felület élőben számolja ki a kiválasztott paraméterekre vonatkozó árat és súlyt. A megtervezett rendszer a gyors kiszállításnak köszönhetően akár két napon belül használatba vehető az ország bármely pontján.

Mivel elnyűhetetlen anyagminősége ellenére jelentősen könnyebb, mint más állványrendszerek, összeszereléséhez mindössze néhány szerszám és két fő szükséges, igény esetén pedig az első üzembe helyezést segítő, a használatot betanító szakembert is biztosít a cég. A PERI UP EASY a beépített biztonsági korlátnak köszönhetően a munkavédelmi előírásoknak is megfelel. Egyszeri beruházásként akár évtizedekre szóló megoldást – használaton kívüli időszakokban esetleges bérbeadással passzív bevételt is – jelenthet azoknak az építőipari kkv-knak, amelyek a szektor 2020-ban is várható további bővülésének aktív haszonélvezői közé szeretnének tartozni.

 

shop.peri.hu

 

Forrás: Zerocom