2022-ben két év kihagyás után tavasszal ismét fizikai valójában várja a CONSTRUMA Nemzetközi építőipari szakkiállítás a kiállítókat, látogatókat. Az elmúlt időszak mennyire változtatta meg a kiállítások szerepét, milyen újdonságokkal készülnek? – erről kérdeztük Baranyai Gergő kiállításigazgatót a HUNGEXPO Zrt.-től.

Baranyai Gergő kiállításigazgató

Baranyai Gergő: Kihívásokkal teli időszak van mögöttünk, mely minden vállalkozás tevékenységére hatással volt valamilyen formában. Sok új dolgot vezettek be a cégek annak érdekében, hogy a járványhelyzet okozta nehézségek közepette is tudjanak dolgozni. Van ágazat – és ide tartozik az építőipar is – amely az átlaghoz képest jobban tudott teljesíteni, és voltak területek – így például a kiállításszervezési szakma – amely pedig kifejezetten nehéz pályán mozgott az elmúlt időszakban. Egy dolog azonban nem változott: az embereknek az üzleti világban továbbra is szüksége van (és lesz) a társas kapcsolatokra, rendezvényekre. Olyan szakmai konferenciákra és kiállításokra, ahol a szakma személyesen találkozik, eszmét cserél, trendeket mutat be, kapcsolatot épít és ezáltal új lendületet generálnak az adott ágazatnak.

Ezek szerint a piaci szereplőknek van igénye továbbra is kiállításokra? És a látogatóknak?

B. G.: Azt kell mondjam: mindenképp. Nyilván van, aki még kicsit óvatosabb az idén, de ahogy haladunk előre az időben, úgy várják egyre inkább a rendezvényeket. Nemrég újra megnyitotta kapuit a teljesen megújult HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ, és az eddig lezajlott és zajló rendezvények azt bizonyítják, a látogatók számára is hiányzottak az ilyen típusú események. Így azt kell mondjam, a jövő év tavaszára nagyon pozitív várakozással tekintünk előre.

Az utolsó nagy tavaszi CONSTRUMA csokor fizikai valójában 2019-ben került megrendezésre, nyilván azóta sok minden változott. Hogyan készülnek a jövő évi kiállításra?

B. G.: Azt gondolom, új időszámítás indul a CONSTRUMA csokor életében is jövőre. A megújult terület, az új pavilonok, a rendkívül korszerű konferencia központ eleve egy teljesen új, magas színvonalú, minőségi környezetet terem a rendezvényeknek. A kiállítás elrendezése is változik, a korábban megszokott pavilonok helyett új pavilonkiosztás várja majd a kiállítókat, látogatókat.

Nemcsak a keret, de a tartalom is megújul. Kiemelt hangsúlyt fektetünk a jövő évi rendezvény szakmaiságának erősítésére. A szakmai látogatók számának növelése érdekében még szorosabb együttműködést kezdeményezünk kiemelt szakmai partnereinkkel.

A megszokott szakmai programot is megújítjuk, nagyobb szabású, átfogóbb, színvonalas konferenciákat is tervezünk. E mellett pedig terveink szerint egy minőségi CONSTRUMA építőipari gála estet is rendezünk majd, amely összefogná a teljes szakmát.

Ennek kiváló terepet biztosít a megújult terület és az a tény is, hogy a 2022-es év legjelentősebb építőipari szakkiállítási csokra kétszeres jubileumi évét ünnepelheti, hiszen a CONSTRUMA építőipari kiállítás 40. alkalommal kerül megrendezésre, és a csokor másik tagja, az OTTHONDesign lakberendezési kiállítás pedig immár 10. alkalommal.

A kiállítás 2022-ben hibrid formában kerül megrendezésre, azaz a fizikai kiállítás mellett egy online felületen is találkozhatnak a kiállítók és látogatók, a virtuális térben. Az új technológia segítségével egy időben adhatnak információt és letölthető anyagokat termékeikről és szolgáltatásaikról az érdeklődőknek. Ráadásul a virtuális kiállítás a fizikai rendezvény zárása után további egy hétig látogatható. Ez a lehetőség tovább szélesíti az elérhető potenciális partnerek, vásárlók körét a részvevő cégek számára.

Látható már milyen a konkrét kiállítói érdeklődés jövő év tavaszára?

A jövő áprilisi CONSTRUMA kiállítási csokorra már közel 10.000 négyzetmétert foglaltak le a cégek. Október 15-én zárjuk az első jelentkezési kört, addig még jelentős kedvezménnyel lehet jelentkezni. Úgyhogy napról-napra érezhető az élénkülő érdeklődés.

Az építőipar meghatározó gyártói és kereskedelmi képviselői kiemelt hozzáadott értéket generálnak a rendezvény számára. Azon dolgozunk, hogy a jövő évi kiállításon ezen cégek jelenlétükkel, újdonságaikkal, bemutatóikkal járuljanak hozzá az építőipar legrangosabb eseményének magas szakmai színvonalához. Olyan gyártók visszatéréséről is tárgyalunk, akik hosszú ideje nem vettek részt a rendezvényen.

A CONSTRUMA csokor 2022-es kiállítása újra lehetőséget teremt, hogy mind a hazai, mind pedig a nemzetközi piac szereplői megosszák egymással tapasztalataikat és jó gyakorlataikat az újra indulásról. A résztvevőknek lehetőségük nyílik, hogy üzleti kapcsolatot építsenek új partnerekkel, a meglévő kapcsolatokat pedig tovább ápolják, erősítsék. Mi nagyon várjuk már a találkozást, reméljük partnereink is!

 

Bővebb információ: www.construma.hu

 

 

Forrás: Hungexpo Zrt.