Módosul a lakossági napelem pályázat felhívása – még több pályázat kaphat támogatást

A Kormány megemeli a lakossági napelem pályázat első ütemének keretösszegét, hogy minden jogosult pályázó támogatást kaphasson. Tavaly decemberben a Kormány a Helyreállítási Terv keretében pályázatot...

Rendhagyó installáció a klímaválság ellen

Rendhagyó promóció hívja fel a figyelmet a klímaváltozásra az Akvárium Klub előtt. Két hétig látható az Ariston Thermo és a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft....

Új napelempark alapkövét helyezték el Szeghalomban

Egy 2,5 megawatt kapacitású napelempark alapkövét helyezték el csütörtökön Szeghalomban. Szűcs Attila, az Eurotrade Zrt. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy az öthektáros, Szeghalom...

ISH 2019 – Energiahatékonyság minden téren

A hatékony energiafelhasználás kiemelt téma napjainkban. A márciusi ISH kiállításon is ez volt a középpontban. 2019. március 11–15. között rendezték meg Frankfurtban az épületgépészet, az...

Négymilliárd forintból épültek napelemparkok Felső-Szabolcs két településén

Négymilliárd forintból épült meg két napelempark a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tuzsér és Mándok települések határában a Cashline Befektetési Holding Zrt. beruházásában. A 10,2 megawatt összteljesítményű...

Fenntartható a fejlődés a Terránnál

A 100%-os magyar tulajdonban lévő építőipari nagyvállalat, a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. 2018-ban is töretlen gazdasági növekedést és egyre nagyobb piaci részesedést tudhat magáénak....

Tisztább helyzetet teremtenek az új energetikai tanúsítványok a napelemek piacán is

Novembertől új épületenergetikai szabályok lesznek érvényesek, s megváltozott az energetikai tanúsítványi rendszer is – mindez komoly változást jelent, hiszen még inkább felértékeli a napelemekkel,...

Okosotthon: megoldás az energiatakarékosság és a kényelem jegyében

Alighogy hozzászoktunk az okoseszközök használatához, máris beszivárgott a mindennapokba az okosotthon kifejezés is. Kovács István Péter, az A1 Solar műszaki vezetője válaszolt azokra a...

ITM: másodszor is sikeres volt a megújuló energiaforrásból termelt áram támogatására kiírt pályázat

Több mint ötszörös volt a túljelentkezés a 2020 nyarán második alkalommal meghirdetett METÁR-tenderen, a pályázók 2145 gigawattóra megújuló energiaforrásból történő villamosenergia-termeléshez igényeltek támogatást; a...

Fejlesztik a villamos hálózatot, hogy még több napelemes rendszert lehessen csatlakoztatni

74 milliárd forint értékű hálózatfejlesztést hajt végre az E.ON 2026 nyaráig Mintegy 74 milliárd forint értékű, több éves hálózatfejlesztési programot indított az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati...

Rangos európai fenntarthatósági toplistára került egy magyar megújuló villamosenergia-előállító cég

Az Applied Technology Review amerikai szaklap európai kiadása a fenntartható megoldásokat szállító cégek (Top Sustainability Solutions Provider in Europe) top10-es listájára választotta a a...

Indul a kis kapacitású napelemes rendszerek támogatásának pályáztatása

Hétfőtől adhatják be a mikro-, kis- és középvállalkozások a támogatási kérelmeiket kis kapacitású napelemes rendszerek telepítésének támogatására - tudatta Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai...

A napenergia hasznosítása a magastetőn

Milyen napelemes rendszert válasszunk? A környezeti és gazdasági hatásoknak köszönhetően napjainkban egyre fontosabbá válik a fenntartható alternatív energiaforrások alkalmazása. Ezek közül az egyik legelterjedtebb a...

Erőmű a tetőn

Cikkünkben sorra vesszük, milyen hatása lehet az alternatív energiaforrásoknak az épület külső burkára, melyek a tervezés ismérvei, a kockázatok, a legfontosabb tudnivalók. Mit vegyünk figyelembe...

1,1 gigawatt összteljesítményt értek el a hazai napelemek

A hazai villamosenergia-hálózatra 726 megawatt napelemes termelő kapacitást kapcsoltak tavaly év végéig, az idei június 30-i előzetes adat meghaladja az 1,1 gigawattot - tájékoztatta...
SMA_banner
Teknikum_banner_01_26